szerző:
Szentgyörgyi Rita

A nácizmus és a kommunizmus által üldözött, deportált, megsemmisített zeneszerzők lappangó műveit teszi hallhatóvá a francia karmester-zeneszerző, Amaury du Closel nagyszabású, hiánypótló programja. Szombati, budapesti koncertje előtt beszélgettünk vele.

hvg.hu: Milyen előzmények után kezdte el az 1933 és 1945 között elnémított zeneszerzők munkásságának kutatását?

Amaury du Closel: Miközben karmesteri pályafutásom kezdetén a XX. századi, főként közép-európai zenészek életművét tanulmányoztam, az 1980-as években ismeretlen zeneszerzők csodálatos darabjaira bukkantam, és nem értettem, miért nem játsszák őket. Kiderült, hogy többségük a nácizmus áldozata volt: zsidó zenészek, akiket üldöztek, deportáltak, megsemmisítettek, a zenéjüket betiltották, őket pedig degeneráltnak minősítették Németországban és Közép-Európában. Kötelességemnek éreztem, hogy műsorra tűzzem szerzeményeiket, és lemezfelvételeket készítsek belőlük. Életművük dokumentálására pedig a Harmadik Birodalom elnémított hangjai címmel könyvet írtam. Létrehoztam a strasbourgi székhelyű, Elnémított hangok elnevezésű szervezetet, hogy a nácizmus zeneszerző és zenész áldozatainak munkássága minél szélesebb körben ismertté váljon. Az Európai Unió támogatásával a program kiszélesedett az európai diktatúrák, a totalitarizmus által üldözött zenészek műveinek a bemutatásával.

Amaury du Closel

hvg.hu: Elnyerték 2009-ben az Európai Bizottság kulturális díját, az Arany Csillagot. A koncerteken és az ismeretterjesztő tevékenységen túl mire jogosít fel az európai szervezetek támogatása?

A.d.C.: Az Európa az állampolgárokért program keretében 2008 óta rendszeresen koncertezünk Európában a 12 tagú zenekarommal. Idén külön támogatást kaptunk a zene és a totalitárius rendszerek kapcsolatának kutatására, az erről rendezett strasbourgi kiállítás egy részét most Budapestre is elhoztuk. A zenével sokat tehetünk azért, hogy párbeszéd alakuljon ki a holokausztról, a deportálásokról. Szoros az együttműködésünk az Auschwitz-Birkenau Múzeummal, a városban rendezett koncertjeinken a zenélés mellett az elpusztított zenészekről is tartunk előadásokat, és bizonyos értelemben mi magunk is a soá tanúivá válunk.

hvg.hu: Miért Erwin Schulhoff, Karl Amadeus Hartmann és Mieczyslaw Weinberg műveit választotta a budapesti koncert programjául?

A.d.C.: A három zeneszerző közül ketten az európai zsidóság sorsát testesítik meg. A Prágában született Schulhoff a cseh avantgárd kimagasló képviselője volt, 1941-ben deportálták Wülzburgba, ahol egy évvel később tuberkulózisban meghalt. A lengyel Weinberg a német csapatok megszállása előtt a Szovjetunióba menekült, ahol megtudta, hogy a családját elpusztították Treblinkában. A sztálini antiszemitizmus áldozataként, politikai összeesküvés vádjával, börtönbüntetésre ítélték. Sosztakovics közbejárására szabadult, akinek a hatása, szabad kompozíciós stílusa élteti a zenéjét. Hartmann nem volt zsidó, a nemzetiszocialisták az antifasiszta tevékenysége miatt tiltották be a műveit. Svájcba emigrált, ott komponálta 1939-ben a sötét korszak reménytelenségének emléket állító főművét, a Concerto funebrét. Nevéhez fűződött a bajorországi zenei élet újjászervezése.

Camerata Orphica

hvg.hu: A vészkorszak fenyegetettsége mennyire érzékelhető az elnémított zeneszerzők műveiben?

A.d.C.: A súlyos téma ellenére megannyi csodálatos, szabadon szárnyaló, formailag és tartalmilag is újító alkotás született. A zenészek egész nemzedékét elhallgattatták, ellehetetlenítették esztétikailag, morálisan, emberileg pusztán azért, mert zsidók voltak. A második világháború után a németek elkezdték feldolgozni a nácizmus alatt betiltott irodalmi, képzőművészeti és filmalkotásokat. Valamiért a zene kimaradt ebből, legalább 40 év a lemaradás ezen a téren. A 12 éven át tartó nácizmus következményei máig hatnak, és ugyanez a helyzet a tehetséges zenészeket ellehetetlenítő szovjet totalitarizmussal. Közös feladatunk életben tartani, átmenteni az értékeket különösen a mai, megosztott Európában. A zene a reflexió eszköze, a szabadság megőrzésének módja minden korban, minden körülmények között.

hvg.hu: Mennyire nyitott a közönség az elnémított zenészek műveinek befogadására, a holokausztra való emlékezésre, emlékeztetésre?

A.d.C.: Egyik nehezebb feladat, mint a másik. Franciaországban és más európai országokban is azt tapasztalom, hogy a társadalmi szándék ez ellen dolgozik. A holokauszt másodlagos téma az aktuális politikai-közéleti ügyek árnyékában. Nem része az oktatásnak, a családokban nem beszélnek róla, pedig gigantikus dokumentációs anyag áll rendelkezésre a könyvektől a filmeken át a fotókig. A társadalmat nem érdekli a múlt feltárása, a modernizmus a napi tömegigényeket szolgálja ki. Ausztriában és Németországban szerencsére ma már folyik kutatómunka az elhallgattatott zeneszerzők életművéről. Magyarországon is sok kiváló zenész volt a nácizmus áldozata, és csak kevesek menekültek meg, köztük a Bartók-tanítvány zongoraművész, zeneszerző és zenekutató Weisshaus Imre, aki Párizsba emigrált, majd Paul Arma néven alkotott.

Néma nyitány
Amaury du Closel a XVI. századig visszavezethető nemesi felmenőkkel rendelkező Barbat du Closel család leszármazottja. Apja Versailles polgármester-helyettese volt. A 60 éves karmester-zeneszerző az Arnold Schönberg-növendék Max Deutsch tanítványaként kezdett érdeklődni a nácizmus alatt betiltott zsidó zeneszerzők művei iránt. Szerzeményeikből rendszeresen koncerteket tart Európa-szerte, ezúttal Budapesten lép fel a bécsi Camerata Orphica Kamarazenekarral a Zsidó Művészeti Napok keretében. 
Du Closel Párizsban és Bécsben sajátította el a zeneszerzést és a vezénylést, 1982 óta francia és más európai zenekarok vendégkarmestere, előbb a versailles-i Camerata, a párizsi Opéra, majd 2000-től az Opéra Nomade zeneigazgatója. Zeneszerzőként közel harminc művet jegyez, közülük hármat – Kamarakoncert, A kékszakállú herceg vára Charles Perrault meséje nyomán, Bazar-Express – állami megbízásból készített. Írt dalciklusokat Else-Lasker Schüler és Paul Celan verseiből. Nahem címmel a soá áldozataink emlékére kamaraművet komponált a bécsi Klangforum felkérésére. Némafilmekhez, többek között Abel Gance Tizedik szimfóniájához is készített zenét.