szerző:
MTI

Egy hanglemezborítóban találták meg John Lennon II. Erzsébet brit uralkodóhoz írt levelét, amelyben megindokolja, miért küldi vissza 1965-ben kapott kitüntetését.

A kilétét felfedni nem kívánó tulajdonos házának padlásán talált rá a hanglemezre, amelyet több másikkal együtt 10 fontért (3500 forintért) vett egy használtcikkvásáron. Elvitte szerdán a dokumentumot felbecsültetni, és kiderült, hogy értéke mintegy 60 ezer font (21 millió forint) lehet.

A brit uralkodó a Brit Birodalom Rendjével (MBE) tüntette ki a The Beatles együttest 1965-ben, amikor már világszerte meghódították a slágerlisták csúcsát. Négy évvel később azonban, Yoko Ono hatására Lennon úgy döntött, hogy visszaadja kitüntetését Nagy-Britanniának a nigériai Biafrában dúló polgárháborúban való részvétele miatt (1967-1970). 

"Visszaküldöm ezt az MBE-t tiltakozásul Nagy-Britannia részvétele ellen a Nigéria-Biafra-dologban, az ellen tiltakozva, hogy támogatjuk Amerikát a vietnami háborúban, illetve mert a Cold Turkey visszaesett a slágerlistákon" – írta Lennon. 

Darren Julien zenei árverések szakértője szerint a megtalált levél csak tervezete annak, amelyet végül Lennon elküldött, az eredetit, amelyet 1969. november 25-én kelteztek, a királyi archívumban őrzik. 

"Szerintem John Lennon soha nem küldte el ezt a tervezetet, mivel az tintafoltos. Ha a királynőnek írsz, azt akarod, hogy a levél tökéletes legyen, és ne pacálódjon el a tinta. Lennon megírta a levél második verzióját, amelyet aztán elküldött" – mondta Darren Julien.

John Lennon egy interjúban annak idején arról beszélt, hogy sokan, köztük háborús hősök a The Beatles szemére vetették, hogy elfogadták a kitüntetést. "Ők azért kapták, mert embereket öltek. Mi azért kaptuk, mert nem öltünk embereket. Képmutatónak tartottam a kitüntetés elfogadását. De örülök, hogy megtettem, mert négy évvel később  felhasználhattam arra, hogy tegyek egy gesztust" – tette hozzá.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!