szerző:
Gócza Anita

Hogyan lehet gondolkodó emberként feldolgozni azt, ha valaki beleszületik egy társadalmi csoportba, ahonnan nem lehet, nem tud kitörni? – teszi fel a kérdést Bodó Vikor az Egy őrült naplójában. Miért nem szabad „őrültet játszani”? Mit gondol a politikai szereplőkről? Mivel jár, ha valaki „leteszi a függőségét”? Interjú.

hvg.hu: Az Egy őrült naplója most mintha leginkább arról szólna, ki lehet-e bírni egy életen át, hogy az ember a hatalom képviselőjét idolként követve, saját gondolatok nélkül éli le az életét.

Bodó Viktor: Gogolnak az abszurd, társadalomkritikus humort felvonultató darabjai között számomra a piramis csúcsán áll az Egy őrült naplója. Ez a legsűrűbb, legkomplikáltabb műve, orvosi szempontból is végiggondolt és pontos: többféle betegség paródiája, miközben egy nagyon precíz, mérnöki szerkesztésű munka. Én azt is nagyon szeretem a színházcsinálásban, hogy a végletesen akkurátus mérnöki munkát bizonyos pillanatokban – mint befagyott tavon a jeget – meglékeljük, és akkor jön a káosz. Ráadásul az előadásban vannak olyan technikai részletek, amelyek tovább nehezítik a főszereplő, Keresztes Tamás dolgát: egy, amúgy saját maga által elképzelt és megtervezett, egészen speciálisan torz és miniatűr színpadon kell játszania úgy, hogy közben egy looper segítségével az előadás zenei anyagát és összes atmoszféráját is felépíti élőben, miközben szinte megállás nélkül vagy igen apró szünetekkel közvetíti a szöveg tartalmát.

Bodó Viktor
©

hvg.hu: Miközben ez a zene a fejében lévő káoszt hangosítja ki, iszonyú koncentráció szükséges a színpadon történő létrehozásához...

B. V.: Rettenetesen kimerítő lelki, szellemi és fizikai munka ez egy zseniális művel. A lényegi kérdés az, hogyan lehet gondolkodó emberként feldolgozni azt, ha valaki beleszületik egy társadalmi csoportba, ahonnan nem lehet, nem tud kitörni. Kezdetben egy jól beidomított állampolgárt látunk, aki tiszteli a cárt, csodálja feljebbvalóját, és közben ostobaságokat gondol a világról. És akkor jön a fordulópont: ez a kispolgár szerelmes lesz. A szerelem, amihez nyilván párosul egyfajta szabadságérzés is, elkezdi feszíteni belülről. A drámát az hozza létre, hogy Popriscsin látja, a valóságban nem tud kitörni, tehát kreálnia kell egy világot, amelyben szabad tud lenni. Azt határozottan eldöntöttük, hogy nem szabad „őrültet játszani”, vagyis nem a téboly, a széthullás és az őrültséggel kapcsolatos sztereotípiák felszínes megidézése a cél, hanem épp egyfajta felépülés, önmagához térés, felébredés: egy fejlődéstörténetet kell megmutatnunk.

hvg.hu: Azért ebbe az alattvaló szerepbe az ember sokszor saját magát helyezi bele, és nem feltétlenül a kiszolgáltatottsága miatt kerül oda...

B. V.: Minden korban és kultúrában máshogy alakulnak ezek a leosztások, de a világ úgy van „kitalálva”, hogy az ember ebben érezze otthon magát, és ne akarjon kitörni belőle. A mű elején Popriscsin rettenetesen boldog attól, hogy minden szerdán rendbe rakhatja feljebbvalójának az íróasztalát. Sokan eléldegélnek így, amíg meg nem halnak, miközben talán az életük nagy részét tetszhalottként robotolják végig. Vagy annyira eltorzul a személyiségük, hogy szépen lassan az igények alkalmazkodnak a közvetlenül elérhető lehetőségekhez, mert szörnyű lenne a szembesülés a fejlődés lehetetlenségével. Ahhoz, hogy ebből kizökkenjen valaki, kell egyfajta más tudatállapot.

hvg.hu: Az is lehet, hogy csak akkor tud így „eléldegélni az idők végezetéig” az ember, ha vagy elkezd felelősöket keresni, hogy miért is rossz neki, vagy az őrület felé indul el?

B. V.: A drámairodalom érdekes kérdései ezek a fordulópontok, mint például a III. Richárd elején: amikor egy szép napon valaki azt mondja, hogy nem akarok most már jó ember lenni, mert úgy nem megy. Sokszor gondolkodom politikai szereplőkkel kapcsolatban, hogy hogyan tudnak tükörbe nézni. Lehet, hogy ők is eldöntöttek valamit egyszer.

Keresztes Tamás az Egy őrült naplója című drámájának próbáján a fővárosi Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.
©

Popriscsinnel kapcsolatban egyébként van még egy érdekes kérdés: a főhős egy szerethető figura, szimpatikus ember, főleg a darab elején. Sokat beszélgettünk arról Keresztes Tamással, hogy így kell-e ennek lennie. Hisz mond néhány nagy ostobaságot, egy beidomított, szűk látókörű állampolgár butaságait bizonyos könyvekről például. De persze nyilván a sebein keresztül lesz szerethető. A darab második részében azután – 180 fokos fordulattal – épp az ellenkezőjét mondja a cárról, a sajtószabadságról. Nem csak egy kicsit megzakkan, hanem konkrétan világméretű problémákkal kezd foglalkozni. Így tehát antihősből sebeket mutató, újabb sebeket szerző igazi hős lesz, aki szembeszáll a világgal, de nem győzhet persze sohasem, a társadalmi falakat nem döntheti le, de még az elmegyógyintézet falait sem.

hvg.hu: Bár vannak itthon is munkái, de mostanában az ideje nagy részét külföldön tölti. Ez segít abban, hogy kívülről, tárgyilagosan nézze mindazt, ami Magyarországon történik?

B. V.: Így nyilván jobban át lehet gondolni dolgokat, másrészt viszont néha kevés a rendelkezésemre álló információ, és az is igaz, hogy az utóbbi időben azt vettem észre, hogy sokszor nem is vagyok annyira kíváncsi a hétköznapi politikai történésekre és a hírekre. A társadalmunkat közvetlenül érintő problémák viszont érdekelnek, ezekkel foglalkozik a Szputnyik Hajózási Társaságból maradt Mentőcsónak Egység: velük továbbra is együtt dolgozom. Lehet, hogy önző dolog, de igyekszem annyi problémát felmarkolni, amennyit még elbírok.

hvg.hu: A Mentőcsónakkal most egy újabb „nagy dobásra” készülnek alkohol-drog témában...

B. V.: Először egy hosszabb kutatómunka vár ránk. Nem tudom, mikor lesz belőle „produktum”. A szenvedélybetegségek kérdése ma az egyik legnehezebb társadalmi probléma. Én személyesen is sokat tudok a dologról, és az engem körülvevő közegben is rengetegen küzdenek ezzel kimondatlanul.

©

Első körben egy vizuál-prevenciós anyagot és egy interaktív foglalkozást akarunk csinálni, amelynek a segítségével hatékonyan tudunk pontos információkat átadni. Már akkor elértünk valamit, ha csak néhányan óvatosabban közelítenek a droghoz és az alkoholhoz a jövőben, és talán segíteni is tudunk szenvedélybetegséggel küzdőknek, illetve a környezetüknek, miközben ezen problémák társadalmi megítélésén is javítunk.

hvg.hu: Több civil szervezet végzi ezt a munkát, amelyeknek ez a szakterületük. Miért kell ebbe egy színházi csapatnak belefolynia?

B. V.: Természetesen felvesszük majd a kapcsolatot bizonyos szervezetekkel, szakemberekkel és velük együttműködésben fogunk dolgozni, mint minden mentőcsónakos programnál. Mivel ez egy hatalmas probléma, nem baj, ha többen foglalkoznak vele, ráadásul másfajta energiákkal, eltérő módszerekkel. Biztos vagyok benne, hogy van egy-két olyan ötlet, amivel tudjuk segíteni egymás munkáját.  Én például ismerek kb. 60 színészgyakorlatot, ezeknek a többsége olyan improvizációra épül, amit csoportban lehet játszani, függetlenül attól, hogy valakinek vannak-e színészi kvalitásai. Ezek olyan közös játékok, amelyek összefüggnek az önkifejezés valamely formájával, segítenek oldani a gátlásokat, elindítják az embert egy önismereti úton. Amikor valaki „leteszi a függőségét”, egy rettenetesen hosszú, nehéz és többnyire magányos munka vár rá. Persze néha vannak támogatók, de azért végül mindig ott marad egyedül. Vissza lehet esni bármikor, és semmit nem jelent az, hogy mondjuk két évig tiszta valaki. Ezek a gyakorlatok segítenek abban, hogy megerősödjön az ember. Hogy játék közben feloldja a gátlásait, akár kitombolja a fölös energiáit, jobban összpontosítson, vagy egyszerűen csak „jó állapotba” kerüljön szer nélkül.

A Katona József Színház, a FÜGE, az Orlai Produkciós Iroda és a Maszk Egyesület közös produkciójaként létrejött Egy őrült naplója legközelebb november 16-án és 17-én este nyolckor látható a Jurányi Inkubátorházban.