szerző:
hvg.hu

Igyekszik se jobbra, se balra húzni, de úgy véli, egyre nehezebb középen maradni. Nem szeret utcára menni, de a fák és a levegő védelmében, a tanárokért, az ész leértékelése ellen tüntet ő is. Szabó T. Annát kérdezte az e heti HVG.

A költőnő, éppen úgy, mint férje, Dragomán György, Erdélyből települt át családjával még kamaszkorában. Mint mondja, sosem volt köztük szakmai irigység, „csak annyi történt, hogy Gyuri egy ideig nem akart eljönni velem társaságba, mert mire az első könyve kijött, nekem három kötetem is megjelent. Nehéz utat választott: rögtön regénnyel állt elő. Ha közben publikált volna, és látja nyomtatásban a nevét, biztosan megnyugszik”.

Szabó T. Anna számára egyre fontosabb Kosztolányi Számadás című verse, ami „arról szól, hogy ábránd emberségesebb társadalomban hinni, mert a szenvedés mindig konstans. Hol előrelépünk, hol vissza”.

Ez ügyben jó hír, hogy - ahogy József Attila írja az Ős patkány terjeszt kórt című versében - „karóba nem húznak ma már”. Ugyanakkor a közelben, a délszláv háborúban füleket vágtak le skalpnak.

„Gyerekkorom diktatúrájában megtanultam, hogy akármilyen préselő nyomást ki lehet bírni, ha az embernek van búvárpipája, amelyen levegőhöz jut. Két út kínálkozik: az egyik, hogy kiröhögjük a hatalmat; a másik út az Erdélyben jellegzetes pátosz, hogy minden leírt vagy kimondott szónak templomi jellege van. Most itt nagy divat megmondani, hogy a nemzet micsoda, és hogy például Wass Albert szerint mi a magyar; nekem viszont ezt Kosztolányi fogja megmondani, de őt sem fogadhatom el mindig kritikátlanul.”

Mint mondja megpróbál pártatlan maradni. „Igyekszem se jobbra, se balra húzni. De egyre nehezebb középen maradni. Az utcai kivonulásoktól viszolygok, mióta jó tanulóként kivittek Ceausescut éltetni. De a fák és a levegő védelmében, a tanárokért, az ész leértékelése ellen tüntetek én is.”

A beszélgetést az e heti HVG Portré rovatában olvashatjuk.