Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám

Szinte semmi olyat nem mutat Enyedi Ildikó Berlinben bemutatott filmje, amit ne láttunk volna már korábban mozivásznon, ám a végtelenül egyszerű történetet olyan formában tálalja a Testről és lélekről, hogy egyszerre nevetünk és hatódunk meg az ember legtitokzatosabb tulajdonságairól mesélő filmen. Joggal bizakodhat a stáb a kedvező nemzetközi fogadtatásban.

A legjobb dolog, ami történhet egy moziteremben, ha a közönség együtt borzad el, nevet, vagy döbben meg a filmmel. Ha érdemes körbenézni a körülöttünk ülők tekintetein a reakciókat fürkészve, akkor egy film már megnyerte a közönségét. Berlinben a Testről és lélekről sajtóvetítésén ez történt, ami azért is nagy fegyvertény, mert Enyedi filmje lassan építkezik, olyannyira lassan, hogy félő volt, mire valóban megérinti a nézőket, már késő lesz.

De ez a lassú ritmus később értelmet nyer: ha lelassítunk a két főszereplő nem túl mozgalmas életvitelének sebességére, a Testről és lélekről elkezd működni. Ebben a történetben sem Endre, a fél kezére béna középkorú férfi (Morcsányi Géza első filmszerepében), sem Mária, a merev és érzelmi intelligenciában egy gyerek szintjén mozgó fiatal nő (Borbély Alexandra) nem él mozgalmas életet. Mindketten bezárkóztak saját világukba, és nem olyannak tűnnek, akiket bármi is ki tudna szakítani rutinszerűen élt hétköznapjaikból.

©

Endrénél sejthető, hogy ez a lemondás egy korábbi, megélt fájdalomból fakad, míg Mária személyisége még ennél is rejtélyesebb. Pont titokzatosságuk teszi őket hasonlóvá. Azzal pedig nem lövünk le nagy poént, hogy film fő feszültségét az adja, hogy ez a két ember éjjelente álmában találkozik. Ez a történetszál leírva banálisnak tűnik, Enyedinek és színészeinek azonban sikerült elérnie, hogy a film szövetén belül a szarvasokat (Góliát és Picúr, a két szarvas jelenetei bravúros részek a filmben) bemutató álomszekvenciák, illetve az arra rímelő jelenetek Endrével és Máriával egyáltalán nem hatnak erőltetettnek. Ahogy a rendező a berlini premier után tartott sajtótájékoztatón fogalmazott, az álomjeleneteket nem akarták álomszerűen ábrázolni. Így pedig végig megmarad a nézői kíváncsiság is, hogy vajon mi az, ami ezt a két, a közös életre alkalmatlannak tűnő embert fura módon mégis összeköti.

A Testről és lélekről története tehát egyetlen mondatban összefoglalható lenne, de azzal semmit sem árulnánk el róla. Enyedi ugyanis több meglepő húzással alakította saját képére a két ember sorsának végzetes egybefonódását. Endre és Mária ugyanis ugyanazon a vágóhídon dolgozik, a film pedig enyhén szólva nem spórol az üzem kegyetlenségének illusztrálásával. Enyeditől előzetesen kevesen számíthattak erre, de néhány naturalisztikus jelenettel jócskán próbára teszi a közönség tűrőképességét. Azonban ez a sokkolás nem öncélú, hiszen a vágóhídra küldött szarvasmarhák közeliben felvett szempárjai néha ugyanarról a világ felett érzett lemondásról árulkodnak, mint ami Endre és Mária tekintetében is sokszor észrevehető.

©

Ezzel a megoldással pedig el is jutottunk a Testről és lélekről legfontosabb rétegéhez, a szemek játékához. Nem lehet nem észrevenni, ahogy Enyedi tudatosan építi a szemekre, és nem a párbeszédekre a cselekményt. Ezt erősítette meg a vetítés után kérdésünkre Borbély Alexandra is, aki szerint a rendezőnek vissza is kellett fognia őt a túl szuggesztív szemjátéka miatt. "Engem választani erre a szerepre nagyon bátor döntés volt, ugyanis én Máriához képest egy teljesen más karakter vagyok" - fogalmazott a színésznő.

A Katona József Színház színésze szerint a rendező óriási hangsúlyt fektetett a karakterek megtervezésébe, Mária merev mozgását a legapróbb részletekig kidolgozták. Borbély Alexandra játéka ezért is juttathatja eszünkbe Anger Zolt A nyomozóban nyújtott alakítását az érzelemmentes megszólalásaival, az érzelmi fejletlenségével, és azzal, hogy teljesen tanácstalanul áll a számára ismeretlen fogalom, egy másik ember iránt érzett vonzalom előtt. Mária és Endre voltaképp a szemünk láttára tanulják meg újra, amiről vagy szándékosan, vagy alkatilag lemondtak már.

©

A Testről és lélekről Borbély Alexandra alakítása miatt lesz emlékezetes, a külföldi kritikák is rendre kiemelték a játékát, és nem véletlenül juttatta eszükbe a már szinte parodisztikusan szenvtelen játék a finn kultrendező, Aki Kaurismaki stílusát. Borbélyt eddig csak mellékszerepekben láthattuk magyar filmben, csak egyetérteni tudunk azzal a mondatával, hogy "a magyar filmeseknek többet kéne színházba járniuk", mert sok tehetség egyszerűen nem kap szerepet sem a tévéképernyőkön, sem a mozivásznon.

A többi mellékszerepben is többségében filmben ritkábban látható arcok tűnnek fel, általában ők (Schneider Zoltán, Járó Zsuzsa, Békés Itala) csempészik a (sokszor elég fekete) humort a filmbe, de ami még ennél is örömtelibb, hogy a híresebb nevek beugrásai is ütnek. Nagy Ervin nagyszájú munkásként, Mácsai Pál a magyaros "okosban megoldjuk" nyomozóként, Jordán Tamás pszichológusként nyújt némi könnyedséget a két főszereplő lassan fejlődő viszonyát boncolgató jelenetei között.

A Testről és lélekről a színészek mellett azonban leginkább Enyedi Ildikó nagy visszatérése is. Olyan képi világot kreált Herbai Mátéval, ami tényleg a legjobb magyar művészfilmek sajátja, és ahogy Tenki Réka fogalmazott, nagyon apró, nagyon finom utasításokkal irányított, ami annak fényében egyáltalán nem meglepő, hogy ez a film már egyetlen hamis tekintettől is rengeteg vesztett volna értékéből.

Enyedi Ildikó és Borbély Alexandra a forgatáson
©

Berlinben az eddigi vélemények alapján kedvezően fogadták a filmet, még úgy is, hogy nehezen adja magát, a párbeszédek is döcögnek néha, és mintha középtájon Enyedi túl sok szálat nyitott volna a történeten belül. Ha valakinek mindez még kevés lenne, hogy moziban nézze meg a filmet, annyit azért elárulhatunk, hogy a Testről és lélekrőlben látható a filmtörténet talán legszórakoztatóbb öngyilkossági jelenete.

A Testről és lélekről március 2-tól látható a magyar mozikban.

Hollywood már dicséri a Berlinale magyar versenyfilmjét

Az angolszász filmes sajtóban máris megjelentek Enyedi Ildikó Testről és lélekről című rendezésének első kritikái - a "különleges" és a "gyönyörű" visszatérő jelzők az írásokban, a színészeket pedig egytől egyig kiválónak tartják.