Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A francia terrorcselekményeket szinte előre megjósoló, feszültséggel teli művel, az Eközben Párizsbannal (Nocturama) jelentkezett Bertrand Bonello. A már a magyar mozikban is futó filmben néhány párizsi fiatal épületeket, autókat robbant, majd egy zárt áruházba menekülnek éjszakára. A rendezővel előbb Rotterdamban beszélgettünk, majd telefonon folytattuk.

hvg.hu: Honnan származott az Eközben Párizsban alapötlete?

Bertrand Bonello: Úgy hat évvel ezelőtt kezdődött az egész, amikor a Bordélyház című kosztümös filmemet készítettem. Hirtelen az az érzésem támadt, annyira beleéltem magam a huszadik század eleji történetbe, hogy közben teljesen eltávolodtam a mindennapi valóságtól. Ez kétségbe ejtett, így arra gondoltam, kell közben írnom valamit, egy későbbi filmet, hogy a jelenhez ismét közel kerüljek. Két érzés volt bennem: a fuldoklás s a robbanás. Egy szorító, feszítő érzés, illetve annak az explóziója. Így azt már elejétől fogva tudtam, hogy a filmnek is két formai része lesz. Ez persze, ahogy látják, később átalakult, de alapvetően, a feszültség felépítésének a szerkezete ugyanaz maradt.

hvg.hu: Hat éve jött az ötlet… tehát, még a párizsi terrorcselekmények előtt.

B.B.: Igen. Aztán felkértek a Saint Laurent-ra, a divatóriás életéről szóló filmemre, s ezért egy időre félre kellett tennem az Eközben Párizsbant. Mondhatni, merő véletlen, hogy a film tervezett francia bemutatója majdnem teljesen egybe esett a nizzai terrorcselekményekkel, s ekkor már ugye Párizs is a hátunk mögött volt… Aki nem tudja, hogy ezen a filmen én már 2015 novembere előtt is dolgoztam, azt hinné, az akkori terrorcselekmények ihlettek meg. Ugyanakkor gondoljunk csak bele, a terrorizmus nem egy ma született dolog, már régóta velünk él. A filmem szempontjából pedig különösen veszélyes, ha összekeverjük a valóságot a fikcióval. A lázadás egy széles spektrumáról van szó: fiatalokról, akik az erőszakos cselekedeteikkel, a robbantásokkal, egy az azokhoz hasonlóan kegyetlen s érzéketlen kapitalista világrendre is reagálnak.

©

hvg.hu: Ezért is változtatta meg a film eredeti francia címét: Paris est une fête (Párizs egy ünnep – Sz. R.) Nocturamára?

B.B.: Igen, 2015. november 13-a után éreztem, akkor végképp megpecsételném a film sorsát, ha megtartanám az eredeti címet. Persze, sohasem könnyű, amikor már egy ideje dolgozik az ember egy címmel, valami újat találni. Teljesen véletlenül belebotlottam a lemezeim között Nick Cave Nocturámájába, s rögtön ráéreztem ez lesz az: kicsit absztraktabb, de mindenképp az éjszakára, sötétségre utal, ami ugye a filmemben is nagyon fontos szerepet kapott, különösen a második részében. Mozgás az éjszakában, ez párhuzamba állítható az éjjeli ragadozókkal, akik Cave címadását is ihlették, a zenész saját bevallása szerint.

hvg.hu: Ugyanakkor az első rész metróképei, az égő Jeanne d’Arc szobor még mindig elég utalás Párizsra…

B.B.: Igen, ezt már nem tudtam volna ekkor megváltoztatni, hiszen, ahogy én hívom, az előkészületek koreográfiája, melyre mindig is úgy tekintettem, mintha egy ballettet rendeznék meg, csak itt s így valósulhatott meg. Ugyanakkor az orléans-is szűz szobra (melynek égése miatt nem kell aggódni, természetesen csak számítógépes trükk volt, a műemlék még sértetlenül megvan) – nemcsak párizsi jelkép, hanem amióta egy francia szélsőjobbos párt múzsája is lett, én a francia és minden európai nacionalista extrémizmus szimbólumaként tekintek rá, s ezt akarták a filmem fiataljai is elégetni.

©

hvg.hu: A film második részét, ha jól tudom, ugyanabban az elhagyatott párizsi üzletházban forgatták le, mint pár éve Léos Caraxnak a Holy Motorsát is…

B.B.: Igen, bár a komplexum egy másik épületében. Biztos voltam abban, hogy egy mai áruházban nem működne ugyanígy a dolog, nem lennénk ennyire szabadok, még ha éjjel forgatunk, akkor sem: mindenki rettegne attól, mikor mihez érhetünk, mit teszünk tönkre… Így berendeztünk mi magunknak egy üzletházat. Szándékomban állt az is, hogy a film második része, olyan legyen, mint egy álom: s álljon igencsak erős kontrasztban a film első, „ultra-realisztikus” részével. Ez az üzletház igazából egy belső világ a külső világ káoszában, erőltetett tökélyével szemben áll mindazzal az erőszakkal, a fiatalok saját terrorakcióival, s éppen ezért hat még brutálisabban, amikor a kommandósok végül ide is betörnek.

hvg.hu: Ha jól érzékeltem, mindezt a zenével, hanggal is alá akarta húzni.

B.B.: Pontosan. Mivel jómagam is zenész vagyok, punkcsapatban is játszottam, rengeteg műfajt szeretek s hallgatok, s a saját filmjeim zenéjét is én írom, állítom össze. Már a forgatókönyvírás során számításba veszem, mikor milyen hangeffektust, zenét szeretnék a filmben, mindez külön narrációs elem a számomra. A John Barry-számot (Minden lében két kanál sorozat főcímzenéjét) például az időbeliség pontosítására is használtam, míg a Blondie-sláger, Shirley Bassey-ballada (My way) vagy a hip-hop zene a szereplők karaktereinek finomhangolása mellett egyfajta gyerekkori nosztalgiát is megidézett, míg a feszültség-építés eszköze is volt a számomra.

hvg.hu: A szereplőket hogyan válogatta össze a filmhez – szándékosan van közöttük több arab származású is? (Sokan ezt is utalásnak vehetnék a közelmúltbeli terrorcselekményekre.)

B.B.: Fele-fele arányban válogattam össze olyanokat, akik már színészkedtek korábban (ilyen például az egyik legfontosabb karakteremet, Davidot alakító Finnegan Oldfield), illetve olyanokat, akik még soha nem szerepeltek filmben. Így a képzett színészek és az amatőrök őszinte reakciói támogatták egymást. Az első filmeseket a lehető legtermészetesebb casting során válogattuk ki, úgy, hogy az utcán, iskolákban mi mentünk oda a számunknak érdekesebbnek tűnő fiatalokhoz. Az, hogy közöttük több is arab származású, két dolgot mutat: ez így reprezentatív a mai francia, párizsi népesség számára, illetve ők a fogékony, tehetséges, figyelemfelkeltő gyerekek is egyben.

hvg.hu: Azért a mára már sztárrá kinövő Adèle Haenel is kapott egy rövid kameó szerepet a filmben – ő a Bordélyházban alakította Léát önnél, így korábbról jól ismerték egymást.

B.B.: Igen. Igazából Adèle csak egy pillanatra tűnik fel, amikor a filmbeli David egy pár percre elhagyja az áruházat, ő arra halad a biciklijével. „Meg kellett történnie”, ez a mondat hangsúlyos, s ezért is akartam, hogy egy ilyen ismert sztár szájából hangozzon el, mint Adèle, pont, amikor David ott áll. Szerintem ő az, aki ha egész Párizs felrobbanna, s darabokra égne, odatekerne a kerékpárjával, s lehet, pont ezek a szavak hagynák el a száját.

©

hvg.hu: Ön is így gondolja, ennek meg kellett történnie?

B.B.: Nézze, én nem gondolkodom üzenetekben, s nyilván a terrorizmust sem támogatom. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy, ahogy például már az első világháború során is, bár különféle módokon, de többször magukra hagytuk a fiatalokat az utóbbi évtizedekben. Erre jobban oda kell figyelnünk a jövőben is. De ismétlem, filmem fikció, ezt ne felejtsük el.