szerző:
hvg.hu

Nem helyes, ha a hatalom korlátozza a számára nem szimpatikus gondolatmenetek szabad áramlását. Borzalmas üzenete van, ráadásul kishitűséget sugároz – állítja a színész-rendező.

Éppen ezért – mint az Index-nek adott interjúban kifejti – „kategorikusan ellene vagyok mindenféle egyetembezárásnak”.

Az Üvegtigris, a Kossuthkifli rendezője nehezen fogadja el azt a gondolatot, hogy „az ember vagy ide, vagy oda tartozik, és kész, amit el lehet dönteni akár abból is, amit a budapesti olimpiáról gondol”.

Mint mondja, nem hülye, és tudja, milyen problémák lehetnének a pénzek elosztásával, érti az indulatokat és egyetért a félelmekkel is, mégsem tud semmi ellen menni, ami épít.

„Lehet, hogy naiv vagyok, de én az erős társadalmi kontrollért harcoltam volna, meg a NOB eredeti szándékának megfelelő, átláthatóbb léptékű eseményért. Láttam magam előtt, ahogy az ország mentálisan együtt van – és erre lenne a legnagyobb szükségünk –, ahogy együtt volt a foci Eb alatt is: kint voltam azon a meccsen Lyonban. Nagyon jókat tudnék erről beszélgetni anélkül, hogy valahová besorolnám magamat.”

Az ide-oda sorolás helyett kifejtette, mi az, ami érdekli. „Megpróbálom jól eljátszani a szerepeimet. Megpróbálok olyan történeteket elmondani, amikben benne van az, amit képviselek. Megpróbálom megnevettetni rosszkedvű honpolgártársaimat. Megpróbálom becsülettel felnevelni a gyerekeimet. És megpróbálom megtalálni a módját, hogy vissza tudjak adni valamit a szerencsémből – mert nagyon szerencsés ember vagyok –: sok alapítványban vagyok benne, de jó lenne ezeket a szándékaimat valahogy összefogni.”

Nagyon zavarja viszont a korrupció, és úgy véli ezek az ügyek azért nem verik ki a biztosítékot, mert amíg az emberek többsége úgy érzi, hogy ha ők ülnének olyan pozícióban, maguk is ezt tennék, addig nem fogja elsöpörni a korrupciót a népharag. Ennek szerinte a legvidámabb barakk-hangulat ágyazott meg, ahol hozzászoktunk, hogy a „közös” az egy átverendő dolog, amiből ha ügyes vagyok, ki tudom venni a magamét.

„Ez a zsigerekig átjárta az országot, és sikerült átörökíteni. Nincs közösségi élményünk, nincs olyan, hogy a mi terünk, a mi villamosunk. Ezért reménykedtem abban, lehet olyan, hogy a mi olimpiánk.”