Az Oscar-gálán a Star Wars elől hozta el a legnagyobb díjakat az Annie Hall, de Woody Allen meg sem nézte a filmet. Miért lett a szinkronban Marxból Buster Keaton? Kik jöttek össze a forgatáson? Kiket akart Allen Marshall McLuhan helyett megszerezni a filmbe? És honnan jön egyáltalán a címszereplő neve? A minden idők egyik legjobb komédiájának tartott Annie Hall bemutatójának 40. évfordulójára összeszedtünk néhány érdekes sztorit a filmmel kapcsolatban.

Mire az Annie Hall a mozikba került, Woody Allent már komédiás istenként tartották számon. A Játszd újra, Sam! Broadway-, majd mozisikere után egy sor vígjátékot (Fogd a pénzt és fuss, Banánköztársaság, Amit tudni akarsz a szexről…, A hétalvó, Szerelem és halál) rendezett, amivel egyrészt megalapozta hírnevét a filmvilágban, másrészt kissé beskatulyázta magát a csetlő-botló, hangos némafilmhős szerepébe.

De 1975-ben negyvenéves lett, és egyre többet gondolt a halálra, és arra, hogy most már tényleg ideje kezdeni valami értelmeset az életével. „Azt mondtam magamnak, hogy talán megpróbálkozom néhány mélyebb filmmel, és azzal, hogy ne mindig ugyanúgy legyek vicces. Esetleg más értékek is felbukkannak, amik érdekesek és hasznosak lehetnek a közönség számára. És működött” – mondta az Annie Hall írási folyamatáról Allen.

©

"Van egy régi vicc..."

Az idősödéssel járó komolyság mellett még egy nagy fordulópontnak tulajdonítja a stílusváltást Allen. Az Annie Hall előtt találkozott ugyanis először Gordon Willis operatőrrel, aki olyan filmeket csinált ekkoriban, mint A keresztapa II. vagy Az elnök emberei. „Ő egy műszaki zseni. Emellett kiváló művész. Megmutatott a kamerával, a világítással kapcsolatos dolgokat, minden tekintetben igazi fordulópont volt ez számomra. Onnantól tényleg úgy tekintettem az Annie Hallra, mint az első lépésre az érett filmkészítés felé vezető úton.”

Már az első pillanattól érezni, hogy ez nem egy szokványos filmélmény lesz. Woody Allen egy szürkés-barnás háttér előtt, kockás ingben és zakóban áll a kamerával szemben, és elmesél két viccet, amit fontosnak talál az élete aktuális szakaszának szempontjából. „Ösztönösen úgy éreztem, hogy érdekelheti a nézőket egy olyan film, melyben közvetlenül szólok hozzájuk, személyesen beszélek magamról, mivel sokan ugyanazokkal az érzésekkel és problémákkal küzdenek” – mesélte később a nyitójelenetről.

Az egyik leghíresebb idézet a filmből a "Sose szeretnék olyan klubhoz tartozni, amelyik elfogadna engem tagnak", amelyet az eredeti változatban maga Alvy is Groucho Marx némafilmesnek tulajdonít, bár megjegyzi, hogy valószínűleg Freud mondhatta először. A magyar szinkronban ehhez képest Buster Keaton neve szerepelt. Erről Sipos Áron szinkronrendező a következőt mondta: "Ebből a Groucho Marxból elkezdődött egy tragédia a Pannónia filmstúdióban. Mert Marx, az Karl Marx. Hiába jöttünk azzal, hogy ez egy színészcsalád, ezek híres komikusok voltak Amerikában, azt mondták, hogy Marx nem lehet. Mondtam, gyerekek, engem ez nem érdekel, mondja akkor egy másik amerikai színész nevét."

©

Az Annie Halltól kezdve szokott rá Allen arra rendezéseiben, hogy minimális számú felvételből rakja össze a filmjeit, így nem ritkák az olyan jelenetek, mint amikor Alvy és Rob a film elején egy percen keresztül sétálnak az utcán és beszélgetnek, vagyis akció szempontjából nem történik semmi. Erről a következőt mondta: „De ilyen a városi élet. Verbális kommunikáció. Az urbánus lét intellektuális. Nem úgy kelsz fel reggelente, mint egy szénát kaszáló Tolsztoj-paraszt.”

„Istenem, ha minden ilyen flottul menne!”

Ikonikus jelenetté vált az is, amikor Annie és Alvy sorban állnak a mozi előtt, és egy Marshall McLuhant emlegető, idegesítő férfit magával a pavilon mögül előrángatott médiatudóssal szembesíti Woody karaktere. De nem McLuhan volt az első választása erre a szokatlan szerepre: „Az első ötletem Fellini volt, mert sokkal természetesebb, hogy ha a sorban álló emberek filmekről beszélgetnek, akkor Fellini jöjjön szóba. De Fellini nem akart ezért átjönni Amerikába, ami rendben is van.” Más beszámolók szerint Luis Buñuel is visszautasította a cameót.

Maga az Annie Hall név már rég beégett a hétköznapi popkultúrába, de azt talán kevesen tudják, hogy ez konkrétan Diane Keaton nevéből ered – színésznőt Diane Hall néven anyakönyvezték, és sokáig Annie-nek becézték. Keaton öltözködése a filmben kisebb divatforradalmat robbantott ki, és ez Allen szerint egyáltalán nem a profi stábtagoknak köszönhető: „A film jelmeztervezője, Ruth Morley azt mondta: ’Mondd meg neki, hogy ezt ne vegye fel. Ezt nem veheti fel. Annyira lökött.’ Mire én: ’Hagyd békén. Ez egy zseni.’” A nadrág-mellény-nyakkendő-kalap kombináció azóta is a hipsztergardrób kötelező darabja.

De még a casting is megelőzte a korát: a poénból megszerzett Paul Simon mellett olyan későbbi húzónevek tűntek fel mellékszerepekben, mint Christopher Walken és Shelley Duvall, de pillanatokra feltűnik az abszolút kezdőnek számító Jeff Goldblum és az élete első szerepét játszó Sigourney Weaver is. Ráadásul az Annie Hall forgatásán jött össze Paul Simon és Shelley Duvall, akik két évig éltek együtt, mielőtt Duvall bemutatta a férfit barátnőjének, Carrie Fishernek, akit később feleségül vett a zenész – a házasság 11 hónapig tartott.

©

„És a legnagyobb fasiszta diktátor: Adolf Hitler!”

A magyar szinkron egyik nagy félrefordításában teljesen elveszett az a poén, amikor a Los Angelestől irtózó Alvy kiakad a szórakoztatóipar díjmániáján, nagyjából így: „Minek van ennyiféle díj? Állandóan díjakat osztogatnak. És a legnagyobb fasiszta diktátor: Adolf Hitler!”.

Woody Allen maga is hasonlóan vélekedik a Hollywoodot is uraló díjlázról. Összesen 24 alkalommal (színészként 1, forgatókönyvíróként 16, rendezőként 7) jelölték Oscar-díjra, és ebből négyszer nyert is, de egyik alkalommal sem vett részt a gálán – mindössze egyszer tűnt fel a filmvilág legnagyobb díjkiosztóján, 2002-ben, amikor a terrortámadás utáni New Yorknak szentelt egy ódát.

Erről a fóbiájáról így nyilatkozott: „Nehéz elképzelni, hogy könyvek, filmek vagy műalkotások versenyezzenek egymással. Ki mondja meg, hogy melyik a legjobb? Azt hiszem, jobb volna, ha a filmipar minden évben összejönne, és ünnepélyesen azt mondaná: ’Ezek voltak a kedvenc filmjeink az évben! Mindannyian szavaztunk, és ez az öt kedvenc film.’ Nem a legjobb film.”

Ennek ellenére 1978-ban az Annie Hall lett a legjobb film, Woody Allen a legjobb rendező, Woody Allen és társa, Marshall Brickman a legjobb forgatókönyvíró, Diane Keaton pedig a legjobb színésznő – egyedül az ötödik jelölését nem váltotta díjra a film: Woody Allen főszereplőként hoppon maradt. Pedig nem állítható, hogy ne lett volna konkurencia. Minden idők egyik legnagyobb hatású filmjét, az eredeti Csillagok háborúját győzte le a nagy kategóriákban, amiért a soha többé nem jelölt George Lucas morgolódhatott.

Lehet, hogy jobban járt volna, ha inkább Allen stílusában rendezi meg az űroperát:

Negyven év alatt rengeteg embert nevettetett meg, gondolkodtatott el és nyűgözött le az Annie Hall, amely Magyarországon külön legendásnak számító szinkronjával is aratott (erről az Origo készített remek interjút öt éve). Diane Keaton egy életre a bolondos Annie szerepében ragadt, a homároktól egy generáció irtózott, a végtelenségig idézhető szövegeivel pedig a valaha írt legviccesebb forgatókönyvvé választották az Annie Hallt.

Persze ebből a felejthetetlen moziélményből egyvalaki kimaradt: Woody Allen saját bevallása szerint ugyanis egyszer sem látta a filmet teljesen egészében.

(Az idézetek nagy része Stig Björkman interjúkötetből (Woody – Allenről) származik.)

Woody Allen 44 filmje, rangsorolva

Woody Allen 1969 óta folyamatosan pumpálja magából a filmeket, a 80 éves komikus, író, rendező, színész ráadásul a minőségre is törekszik, tulajdonképpen még mindig adós egy igazán rossz filmmel. Most rangsoroltuk az összes filmjét - a legjobb tízbe mind az öt aktív évtizedéből jutott hely legalább egy filmjének.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!