szerző:
Németh Róbert

Ma tölti be a hetvenet a rocktörténelem egyik alapfigurája, minden idők egyik rock and roll felsőteste, Iggy Pop. Személyes születésnapi üdvözletünk.

Ha megengedik, azt most kihagynám, hogy megírjam a poptörténelem egyik legfontosabb személyisége, Iggy Pop biográfiáját. Pedig amúgy majdnem minden megtörtént vele. Sőt. És annak is az ellenkezője.

Hogy az első nagy példaképe Jim Morrison volt, és hogy aztán majdnem ő lett Morrison után a Doors énekese (felkérték, nem vállalta). Hogy ő a punk nagyapja, hiszen a michigani Ann Arborban alakult garázsrock-zenekarával, a Stooges-zal olyan koszos és néhol súlyos elszállt zenét csinált, amivel megelőzte a korát. Hogy megjárta az elmegyógyintézetet. Hogy David Bowie-val együtt lógtak Nyugat-Berlinben, és, hogy milyen menő, artisztikus lemezeket készített a Sovány fehér herceggel a körbezárt városban (egy hónapja írtunk az idén 40 éves The Idiotról). Hogy a nyolcvanas évek végén képes volt újraindítani a motort; milyen jó kis lemez az 1990-es Brick By Brick vagy az 1993-as American Caesar. Hogy még mostanság is képes volt izgalmasakat húzni. Milyen jól sikerült a tavaly a Queens Of The Stone Age tagjaival és az Arctic Monkeys dobosával összehozott Post Pop Depression. Ha még nem hallották, hallgassák meg!

Inkább az úgynevezett személyes vagy személyes-közeli vonatkozások. Összevissza.

Például 1992 vagy 1993 (nem emlékszem pontosan, aki pontosan emlékszik arra, ami huszonéves korában történt vele, az ott sem volt, hogy klasszikust parafrazeáljak), Amszterdam. Megyünk egy utcán. Állapotban, meglehetősen. Egyszer csak jön egy nő és egy férfi. A férfi úgy néz ki, mint Iggy Pop. Nem másért, mert ő az, Iggy Pop. Mondjuk annyira nincs jól, mert a nő hátán fekszik, és a nő vonszolja. Na, jó, nem csak az a nő, hanem Suchi Assano, aki egészen 1999-ig volt a felesége. Na, szóval, hogy ők ketten ott. Szépen, ügyesen bekacsáztak a közeli ötcsillagos szállodába.

Azután amikor 1994-ben, a budapesti koncertje előtti sajtótájékoztatón kiakadt Déri Zsolt barátomra és későbbi kollégámra, aki egyszerűen csak megkérdezte tőle, hogy látja-e magát öreg bluesénekesként. Szerencsétlenségére éppen rosszkor, rossz helyen tette fel ezt ennek a szilaj vadembernek ezt – az összefüggésében ugyancsak kihívó, de egyáltalán nem a szemétkedés igényével megszületett – kérdést. Ja, a poptörténelem iróniája, hogy Iggy egy hete kiadott egy szál akusztikus gitáros blues-t, Asshole Blues címmel. Úgyhogy izé. Amúgy meg ez is jól áll neki.

Vagy amikor a 2002-es Szigeten, miután a Kosheen zenekar térfeléről átrepült egy ásványvizes pillepalack az ő öltöző-territóriumába, átment, és nemes egyszerűséggel beletörte a kulcsot a később budapesti egyetemi bulikon is haknizó angol zenekar öltözőkonténerének az ajtajába.

Aztán, amikor négy évvel később – akkor a Stooges-zal érkezett Budapestre – színpadmászásra hívta fel a kedves közönséget a Szigeten (visszatérő motívum: ott mászott azzal a pár tucat emberrel Déri Zsolt kolléga is). Miközben a természetesen félmeztelenül koncertező Iggy percenként ráncigálta fel a farmerját, nehogy aztán anyaszült meztelenül maradjon ott azon a nagyon nagy színpadon.

Vagy ugye az is, hogy minden rendes ember legalább egyszer pogózott a Passengerre.

És, hogy a Trainspotting, meg a Lust For Life.

Szeretlek, Iggy, boldog születésnapot!