Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám

Ma már megosztónak számít, fénykorában viszont kiürültek az utcák miatta – pontosan 30 éve, május 7-én indult a magyar televíziózás legkedveltebb „mutánsa”, amely nevelte, eligazította és szórakoztatta is az országot. De miért rajonganak érte a mai kamaszok és miért fut még a mai, jóval modernebb közegben is?

Képzeljük el, hogy 1987-et írunk, és Czető Bernát László, a Magyar Televízió egykori szerkesztője, dramaturgja Amerikába utazik, ahol belefut mondjuk a korszak egyik legnépszerűbb sorozatába a Cheersbe, amelynek szereplői egy kocsmában beszélik meg hétköznapi problémáikat. A tévés fejébe szöget üt a gondolat: kellene valami hasonló a magyar képernyőkre, persze a magyar közegnek megfelelő kulisszák között.

Lehet, hogy a pontos részleteket illetően máshogy történt, de az eredmény ma már ismert, 1987-ben műsorra tűzték a Szomszédokat, Vágási Feri (Nemcsák Károly) pedig cigivel a szájában, ölben vitte be Jutkát (Ivancsics Ilona) a vadonatúj panellakásba, hogy aztán már a 4. percben (!) maga Kudlik Júlia jelentse be a tévéképernyőről, hogy új magyar sorozat indul, ami minden második csütörtökön mutatja meg az itt és most Magyarországát három magyar család történetén keresztül.

Vágásiék, (Ivancsics Ilona és Nemcsák Károly) az egyik beköltöző család
©

Az itt és most elve lett végül a Szomszédok sikerének egyik kulcsa. Az epizódokat két héttel előre forgatták, így a pre-internet korszakban a sorozat végig friss tudott maradni. „Valljuk be, hogy nem az akciójelenetekről volt híres a sorozat, a legtöbb vér Mágenheim doktor (Kulka János) rendelőjében folyt. De olyan tényeket, aktuális híreket – mint pl. a benzinár-drágulást, népszavazást – fűztek bele a történetbe, ami mindenkit érintett kicsit. Valós tényeken alapult a narratíva, ami azért néha nagyon mutáns dolgokat okozott, valóság és fikció sokszor teljesen összefolyt a gazdagréti lakótelepen. Erre jó példa, hogy a sorozatbeli szerepe szerint keramikusművész Etust, azaz az őt játszó Csűrös Karolát egy ízben meghívták a prágai keramikus találkozóra is. De jól illusztrálja ezt a jelenséget a templomépítés esete is, ami a sorozatban egy részt ölelt fel, amelyben letették a templom alapkövét. A fiktív történetben elkezdtek gyűjteni a templomra, majd bemondták a valós számlaszámot, és így rengeteg pénzt gyűlt össze a templomra” – meséli Lőrincz Adrienn, aki a Bupap Szomszédok tematikájú városi sétáját vezeti Gazdagréten, ahol a sorozatot forgatták.

Az emblematikus Muskátli Presszó a 2013-ban rendezett Szomszédok-túrán
©

Az aktualitások mellett még a minden tévénézőnek ismerős karakterek miatt lett mindenhol beszédtéma az első négy-öt epizód mérsékelt nézettsége után a Szomszédok. Antalóczy Tímea, a magyar szappanoperák kulturális és társadalmi hatásait vizsgáló Szomszédok közt című könyv szerzője szerint a Szomszédok pont az átlagember problémáit mutatta be: „a tanár, az orvos, a taxisofőr, mind olyan emberek, akik sok másik, a nézőknek is ismerős átlagfigurával találkoznak.” Taki bácsi, Lenke néni, Alma vagy Vágási Jutka gondjai nagyon rímeltek a nézők problémáira. Ehhez társult az egész szériát belengő, a magyar nézői lelkeket könnyedén elringató keserédes hangulat: rossz ez, rossz az, de azért milyen jó, hogy élünk, minek bolygassuk a dolgokat, nem igaz?

Egy jó konyak belefér, de a marihuána halálba küld

A Szomszédok nem csak problémákat vetett fel, de egyértelműen el is akarta igazítani nézőit. Népnevelési szándékai könnyen tetten érhetőek bármelyik epizódban, ez a kirívó moralizálás nem egy humoros szituációt szült, például amikor a tanáriban szabadultak el az indulatok, vagy amikor egy fiatal marihuánával „lövi túl magát” (ezen a videón 7:10-től). A dohányzás- és drogellenes felfogás azonban azonnal enyhült, ha az alkoholról volt szó. A Muskátliban vagy Alma presszójában szinte minden szereplő felhajtott egy rövidet (főleg konyakot, ennek filmes okairól ebben az interjúban olvashat), Janka néni (Pásztor Erzsi) pedig azzal szerzett már az ezredforduló után rajongótábort magának, hogy számtalan aranyköpéssel lett a zugivó nyugdíjas tökéletes szimbóluma („az a kis bort ne tedd már el, csak megpimpósodik az üvegben”).

Mivel a néző szimpatizált a sorozat főszereplőivel, könnyedén elfogadta azok világnézetét, akik pedig a műsor értékrendjével ellentétes nézetet képviseltek, könnyen kiszúrhatóak voltak. Ahogy Antalóczy fogalmazott egyik tanulmányában, „a közélet sorozatbeli narrátorai a fennálló politikai erők cinkosaivá tették a nézőt. Csendes Hofi Gézák voltak ők, a közhangulat levezetői, és részben ebben a közvetlenségben rejlett a sorozat sikere.”

Antalóczy ezt firtató kérdésünkre úgy válaszolt, „a Szomszédok nagyon határozott, konzervatív értékrendet képviselt. Szigorú, de közben megengedő is volt a műsor. A végkövetkeztetés mindig az volt, hogy vannak problémák a családban, a társadalomban, de ha szeretjük egymást, akkor minden megoldódhat. A műsor informált, és békés, megértő attitűdöt képviselt, ami főleg arról szólt, hogy mindenki tegye a dolgát, és ne avatkozzon bele a nagypolitikába.”

Azért a politika így is egyértelműen felbukkant az epizódokban. Korábbi cikkünkből például világosan kiderül, hogy az 1989-es négyigenes népszavazás, vagy a NATO-csatlakozás előtti referendum is téma volt az epizódokban. Igaz, az alkotók érezhetően törekedtek arra, hogy direkt üzenetet ne adjanak a szereplők szájába, a NATO-népszavazásnál is közvetve inkább csak a szavazásra buzdították a nézőket.

A sorozat a rendszerváltozás kordokumentumaként viszont tökéletesen működik: a kádári szocializmus nem hangzik el a szereplők szájából, de a régi rendszert sokszor pejoratív értelemben használják a sorozat során, a Szomszédok azonban később is megmaradt a kisember és a nagypolitika szembenállásának bemutatójaként: a kapitalizmus vagy a demokrácia fogalma is kapott negatív jelentésréteget egy-egy jelenetben.

„Sokszor éri a vád a Szomszédokat, hogy a szereplők pártbábok voltak. Én ezt nem gondolom, az alkotók például saját elmondásuk szerint ezt kifejezetten szerették volna elkerülni. Alapértékeket akartak bemutatni, olyan értékeket, amik függetlenek bármilyen politikai hatalomtól. Ezek persze néha egy-egy Coelho-idézetre hasonlítanak, közhelyesnek, elcsépeltnek számítanak, de csak azért, mert örök igazságokat mondanak ki” – jellemzi a sorozatot Lőrincz Adrienn. „A Szomszédok akár első komoly, itthoni politikai marketingeszközként is definiálható. Szájbarágós volt, de egy nagyon hatékony formanyelvet hozott létre és feltételezhetjük, hogy mindez a szórakoztatás mellett politikai szándékkal jött létre” – erősíti meg műsor didaktikusságát Antalóczy Tímea.

A könnyen megkedvelhető, ismerős szereplők mellett még egy alapvető oka volt a Szomszédok népszerűségének: egyszerűen nem volt más akkoriban a magyar tévében. Antalóczy Tímea szerint azonban annyira sajátosan magyar sorozatról van szó, hogy nem csoda, ha más ország meg sem próbálta műsorra tűzni a Szomszédokat.

A monopolhelyzet azonban a kereskedelmi tévék indulásával megszűnt, a gazdagréti kalandokba viszont azóta is simán beleütközhetünk, a sorozat generációról generációra gyűjti rajongóit. Akár olyanokat is, aki még meg sem születtek a sorozat utolsó epizódjának 1999-es vetítésénél. Antalóczy szerint nagy szerepet játszik a széria szűnni nem akaró sikerében az is, hogy az egykori szereplők hibái, idejétmúltsága ellenére még ma is szeretettel beszélnek a műsorról, „miközben például Bruce Willisről nem tudom elképzelni, hogy mennyire dicsérné A simlis és a szendét.”

Fehér Anna és Trokán Péter a Szomszédokban
©

A technikai fejletlenség sutasága egy új generációt is megfertőzött

"Általában nagyon elfogult arcokkal találkozom a sétáimon, akik kívülről fújják az epizódokat. Javarészt a 25-30 éves korosztály tagjai a legjellemzőbbek, de ami nekem is meglepő volt, az a 16-18 évesek felbukkanása. Míg a húsz-harmincéveseknek a Szomszédok egy emlék, ahogy a család együtt nézte az epizódokat, vagy Julcsi szörnyű, színes pulóvereit, addig a mostani tizenhat évesek biztos nem karikázták be a már alig létező tévéújságokban a műsort. Ők webkettes felületeken, egy mémen, vagy rövid videón keresztül jutnak el a Szomszédokig és így a sétáig. Rajtuk kívül pedig persze van az a generáció, amely felnőttként a mindennapjait látta viszont a sorozatban, nekik is teljesen más, személyes élményeket idéznek fel a gazdagréti séták” – meséli Lőrincz Adrienn, aki szerint a tinik nem gúnyból nevetik ki Vágási Feri mai fejjel megmosolyogtató informatikai ismereteit.

„A technikai fejletlenség sutasága vonzza be őket. Nekik a Szomszédok egy teljesen ismeretlen korszakot mutat be. Például ha megmutatom neki a séta során a telefonfülkét, ami több ezer ember számára jelentette a kommunikációs gócpontot, az okostelefonnal a kezükben aligha tudják elképzelni, hogy ez a valóságban mit is jelenthetett.”

A Szomszédok tehát a sorozat első sugárzásakor még felfoghatatlan felületeken él tovább, és bár ehhez hasonló, közéletet tematizáló teleregény azóta sem készült itthon, hatása letagadhatatlan. Bár filmes eszközeit (például a vágást, a negyedik fal sűrű lebontását, a beszélgetőpartner helyett a kamerába beszélő színészeket) szerencsére senki sem utánozta a későbbiekben, Antalóczy szerint a Szomszédok például a következő meghatározó szappanoperára, a Barátok közt alkotóira is hatással volt. De van frissebb példája is a médiakutatónak: „megemlíthető az utóbbi idők hazai politizáló sorozatainak sorában egyik kedvencem, az Aranyélet is. Amikor a második évadban visszanyúlnak a szereplők múltjába, a rendszerváltás környékére, ahonnan érthetővé válik mai életük, amit a politika formált nyersen és brutálisan ilyenné, az akár a Szomszédok antitézisének is tekinthető.”