szerző:
hvg.hu

"Éljen minden bájos, szép nő" – éneklik a színművészetisek a Kossuth-díjas Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze születésnapja alkalmából készített videón.

1927. május 16-án született Máthé Erzsi színésznő, aki pályáját azért nem a Színművészeti Főiskolán kezdte, mert oda nem vették fel, így az Országos Színészegyesület iskolájának hallgatója volt, ahol többek közt Várkonyi Zoltán és Gobbi Hilda voltak a mesterei.

A Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja kilencvenedik születésnapjára a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói készítettek megható köszöntővideót:

Máthé Erzsi a Vígszínházban kezdte pályafutását 1948-ban, majd néhány évig Pécsen játszott. 1952-ben került a Gellért Endre vezette Nemzeti Színházba.

1982-ben alapító tagként követte Zsámbéki Gábort és Székely Gábort a Katona József Színházba, már itt, 1985-ben kapta meg Kossuth-díját korábbi elismeréseit követően. 2000-ben választották a Nemzet Színészévé.

A Katonában saját vagyonából létrehozta a Máthé Erzsi-díjat, amelyet minden évben egy-egy fiatal színésznek ítél – titkos szavazással – a társulat, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig a Máthé Erzsi Alapítvánnyal támogatja a kiváló eredménnyel végzett hallgatókat.