Révész Sándor
Révész Sándor
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Halott gyerekek estek le a fákról, napokig véresen közlekedtek a városi buszok Novocserkasszkban ötvenöt évvel ezelőtt. Azokkal a buszokkal szállították el a halottakat a városból a jeltelen tömegsírba. Az 1962. június másodikán lezajlott novocserkasszki vérengzés egyetlen áldozatát sem temethették el szeretteik.

„Tartsa sokáig meg a jó Isten Hruscsov elvtársat, akiben hihetetlen életerő és emberszeretet lakozik, és minden megmozdulásából érezni, hogy törődik a kisemberek véleményével.” Ezt idéztük nemrég a Szabó családról szóló írásunkban Szabó nénitől. Szabó néni és honfitársai 1965-ben a világon semmit sem tudhattak arról, miként nyilvánult meg három évvel azelőtt Hruscsov elvtárs hihetetlen emberszeretete és a kisemberek véleménye iránti érdeklődése Novocserkasszkban, a doni kozákok földjének fővárosában. Hiszen arról még Nyugaton is nagyon keveset tudtak és beszéltek a nyolcvanas évekig. A Hruscsovhoz emberileg is, politikailag is igen közelálló Kádár János országában csak dicsőséges munkasikerek kapcsán emlegették a lapok olykor-olykor a Novocserkasszki Villamosmozdonygyárat, ahonnan a tragédiába torkolló események kiindultak.

©

Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió pártjának és kormányának vezetője mert nagyot álmodni. Pártjának 1961-es programja szerint a termelés évente 10%-kal fog növekedni a következő időszakban, 1970-re túlszárnyalják az Egyesült Államokat az egy főre jutó termelés tekintetében is, ötszörösére-tízszeresére növelik húsz év alatt az egyes területeken az előállított javak mennyiségét, 1980-ra lényegében befejezik a kommunizmus felépítését, és áttérnek a szükséglet szerinti elosztásra.

A fényes jövőhöz képest a jelen kiváltképp borúsnak tetszett. 1961-ben a mezőgazdaságban a termékkibocsájtás csupán 0,7%-kal nőtt. Külföldről kellett gabonát venni, hogy a kenyérhiányt enyhítsék. Az ország lakóinak kevesebb hús jutott, mint a korábbi években. Hruscsov elküldte a fenébe az ország legkiválóbb mezőgazdasági tudósait az ortodox vetésforgójukkal, és unortodox módon mindenhol kukoricát termeltetett, ahol nem kellett volna. A drágán és keveset termő takarmányból drága és kevés hús lett, melyet kapni sem lehetett, és megfizetni sem. Az emelés után is irreális felvásárlási árak pedig biztosították a kolhozok és szovhozok veszteségét. Minél több húst és tejet adtak, annál nagyobb volt a veszteségük. Vagyis éppen az történt, ami a rendes kommunista tervgazdaságokban történni szokott. Ráadásul még a fegyverkezési verseny terhei is egyre nőttek.

1961-ről 1962-re a szovjetellenes röplapok és névtelen levelek száma a duplájára nőtt. „1962 első felében a Hruscsov személyével azonosított politikával szembeni elégedetlenség egyfajta robbanása volt tapasztalható” – írja Baráth Magdolna. A legnagyobb robbanás helyszíne Novocserkasszk. Itt korábban bőven volt olcsó hús, most meg drága sem. A lakosság az üzemekkel együtt gyorsan nőtt, a lakáshelyzet egyre szörnyűbb lett, és nem is történt a helyzet javítása érdekében szinte semmi. A villamosmotorgyárban az év elején brutálisan (30-35%-kal) lecsökkentették a fizetéseket, aztán ugyanilyen brutálisan felemelték a normákat. Amikor mindennek tetejébe 1962 június elsején a rádió bemondta, hogy egyharmadával felemelik a hús és a tejtermékek árát, a villamosmozdonygyár dolgozói fölháborodásuknak adtak hangot. A gyárigazgató olyan vérlázító stílusban próbálta lecsendesíteni a háborgókat, hogy sikerült teljesen föllázítani őket. Amikor azt találta mondani, hogy ha nincs pénzük húsos pirogra, egyenek májasat, a legdühösebb munkások megszólaltatták a gyári szirénát, és sztrájkra szólították föl a dolgozókat.

A Novocserkasszki Villamosmozdonygyár
©

A sínekre épített barikáddal megakasztották a vasúti közlekedést, a gyárépületről és az irodákból összeszedték és az udvaron elégették Hruscsov portréit. Transzparenseket gyártottak: „Adjatok húst és vajat!”, „Lakást akarunk!”, „Csináljunk húst Hruscsovból!” Stb. Egy időre a gázszolgáltatást is leállították a városban. Mivel egy rendes proletárdiktatúrában a proletárok tiltakozásának szervezésére és moderálására nem áll rendelkezésre semmilyen szervezet, a munkások akcióit csupán az indulatok és a véletlenek alakították. A több ezer tiltakozó munkás között sokféle ember volt. Többek között olyanok, akik megrongálták a veszteglő vonatot, és vodkát „vételeztek” az étkezőkocsiból.

Hruscsovot már elsején délelőtt tájékoztatták, hogy Kozákföldön a gyűlölet nő. Ő azonnal hadügyminiszteréhez, Malinovszkij marsallhoz fordult, és hamarosan megindultak Novocserkasszkba a környéken állomásozó páncélos egységek a tankokkal. Mentek káderek is a legfelsőbb szintről: Mikojan, Selepin. A munkások megdobálták azokat, akiket a lecsillapításukra rendeltek, és este azzal tértek haza, hogy másnap mennek a városi pártbizottságra tiltakozni és tárgyalni.

A proletárdiktatúra fölkészült a proletárok fogadására. Hruscsov hermetikusan lezáratta a város környékét, zavaróállomásokkal akadályozták meg, hogy amatőr rádiósok hírt adjanak arról, ami ott történni fog, és a pártbizottság előtti tér épületeinek tetején mesterlövészeket helyeztek el.

Másnap délelőtt megindult a munkások menete a gyártól. Vörös zászlókat, Lenin-képeket vittek, forradalmi dalokat énekeltek, s az út lezárására rendelt tankok személyzetének odakiáltották: „Utat a munkásosztálynak!” Át is engedték őket.

Megérkeztek a pártbizottság előtti térre, a katonákból álló kordonhoz, és bementek a pártbizottságra, ahol nem találtak egyetlen kádert sem, csak szalámit és vodkát. A legendák szerint Selepin egy könyvszekrényben rejtőzött.

Már előző este megkezdődtek a letartóztatások. Egy Levcsenko nevű nő, akit kiengedtek a rendőrségről, azzal a hírrel mozgatta meg a tömeget, hogy a rendőrségen agyba-főbe verik a letartóztatottakat. A tömeg egy része a rendőrség épületéhez ment, hogy a foglyok szabadon bocsátását követelje. Hiába követelte, mert a foglyokat akkor már rég elszállították, viszont a rendőrségre beözönlő fegyvertelen tömegbe belelőttek. Ott is voltak halálos áldozatok.

A pártbizottság előtti téren összezsúfolódott tömeg azonban nem hitt a felszólításnak, miszerint lőni fognak rájuk, ha nem oszolnak szét. Hiszen ők ott aztán végképp nem támadtak rá senkire, nem fenyegettek senkit. A katonák először a levegőbe lőttek. Akkor találták el a kíváncsi gyerekeket, akik fölmásztak a fák tetejére, hogy onnan lessék, mit csinálnak a felnőttek. A fáról lezuhanó halott, sérült és rémült gyerekek látványa döbbentette rá az embereket, hogy mi is történik. Akkor már Olesko tábornok különleges egységei egyenesen a tömegbe lőttek. A mesterlövészek a magasból célzott lövéseket adtak le. Állítólag volt egy tiszt, aki, mikor megkapta a parancsot, hogy vezényeljen tüzet az egységének, szembefordult a katonáival és főbe lőtte magát.

Nemcsak tüntetők haltak meg, de járókelők és a téren dolgozók is, például egy fodrász a térre néző műhelyében.

A halottakat villámgyorsan buszokra dobálták, elszállították, tömegsírba temették. A vértócsát a térről tűzoltófecskendővel lemosták, de a vértócsákból maradt sötét foltokat még sokáig létni lehetett a téren és azokon a városban közlekedő buszokon is, amelyekkel a halottakat elszállították.

A halálos áldozatok pontos száma ismeretlen, de negyvennél biztosan nagyobb. A város kórházaiban több mint háromszáz sebesült zsúfolódott össze.

©

Azt sem tudjuk pontosan, hány ember került börtönbe, munkatáborba a novocserkasszki munkások közül. Pjotr Szuda, az éltüntetők egyike, akit már elsején letartóztattak, ezért a mészárlás idején „biztonságban” volt, arról számol be, hogy a novocserkasszkiak a börtönben összeszámolták, hányan vannak, és nekik 105 jött ki, de nem biztos, nem is valószínű, hogy mindenkit számba tudtak venni.

Szuda a hosszú börtönévek után az életét a novocserkasszki események föltárásának szentelte. A novocserkasszki tragédia című műve 1988-ban már a glasznoszty idején, de még szamizdatban jelent meg. (Angolul itt olvasható.)

1962 végéig folytak a perek. A főperben hét halálos ítéletet hoztak és hajtottak végre. A vádlottakra jellemzően 10-15 év börtönbüntetést, kényszermunkát szabtak ki.

A hírzárlat majdnem tökéletesen működött. A nyugati sajtóban megjelent néhány bizonytalan információkra épülő cikk, de a novocserkasszki mészárlás a rendszerváltásig nem vált közismertté, és nem volt téma Nyugaton sem.