szerző:
hvg.hu

A Downsizing című film nyitja az egyik legrangosabb filmes eseményt, amely az elmúlt években olyan nagyágyúkkal indított, mint a Kaliforniai álom, a Birdman vagy a Gravitáció.

Akár már most elkezdhet gyűjteni a nagyszabású Oscar-kampányra Alexander Payne (Kerülőutak, Utódok, Nebraska), ugyanis legújabb filmje, a Downsizing kapta az idei velencei filmfesztivál rangos nyitófilmes pozícióját. Korábban olyan nagy Oscar-játékosok nyitották a fesztivált, mint a Kaliforniai álom, a Birdman, a Gravitáció vagy a Fekete hattyú.

A Downsizing a nem túl távoli jövőben játszódik, ahol az emberek képesek akár egynyolcad méretűre zsugorítani magukat, a Föld megóvásának érdekében. A főszerepben Matt Damont láthatjuk, de Kristen Wiig, Christoph Waltz, Alec Balwin, Jason Sudeikis, Neil Patrick Harris és Hong Chau is feltűnik a filmben.

Már a Cannes-ban nagy vihart kavart Netflix is bejelentette, hogy – ha versenyen kívül is, de – Velencébe küldik egyik új filmjüket: az Our Souls at Night Robert Redford és Jane Fonda főszereplésével készült, és két özvegy időskori kapcsolatát mutatja be. A két színész életműdíjat is kap a fesztiválon.

A zsűri elnöke idén (több mint tíz éve első nőként) Annette Bening lesz. A Velencei Filmfesztivál idén augusztus 30-tól szeptember 9-ig tart.