szerző:
hvg.hu

Jolie egy, a Pol Pot-rezsimet túlélő kambodzsai lány történetét meséli el a Netflixre még az idén felkerülő új rendezésében.

Bár Angelina Jolie-ra még mindig színésznőként gondolnak sokan, ebben az évtizedben egyelőre ugyanannyi filmben szerepelt (Salt ügynök, Az utazó, Demóna, A tengernél), mint ahányat rendezett.

Igaz, eddig a részben Magyarországon forgatott A vér és méz földje, a megható világháborús sztorit elmesélő Rendíthetetlen és a Brad Pitt-tel közösen eljátszott, az azóta felbomlott házasságukról egy fiktív történeten keresztül mesélő A tengernél sem volt igazi siker.

Legutóbbi rendezése, a First They Killed My Father újra egy szívszorító háborús történet, méghozzá a Pol Pot-rezsimet túlélő kambodzsai Loung Ungé, aki 2000-ben könyvet írt gyerekkori emlékeiről, most pedig Jolie-val közösen gondozták a film forgatókönyvét.

Az adaptáció körül máris kirobbant egy botrány, ugyanis a Vanity Fair megírta, hogy szereplőválogatáson alkalmazott egyik improvizációs módszer érzelmileg megalázta és kihasználta a gyerekeket. Jolie és a produkció ezt hevesen visszautasították, és elmondták, a castingon végig jelen voltak a szülők vagy gyámok és orvosok is.

A filmet a szeptemberi Torontói Filmfesztiválon mutatják be, majd nem sokkal később, tehát még idén felkerül a Netflixre.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!