Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt

Baltimore és New Orleans után végleg bevette New Yorkot is a Dróttal tévétörténeti örökéletet szerző David Simon, pedig a hetvenes évek drogoktól és szexuális szabadságtól fűtött világának sorozatformájú bemutatásába még Martin Scorsese bicskája is beletört. A Fülledt utcák a Times Square környékéről útjára indított amerikai pornóipar születését vizsgálja, egyszerre egy klasszikus regény rétegeltségével és egy top HBO-sorozat menőségével. Na meg dupla James Francóval. Kritika.

Hát, nem kellett sokat várni arra a Trónok harca utolsó előtti évadfináléja után, hogy újra érdemes legyen az HBO-ra tapadni. Egy rejtélyes, de zseniális húzással ugyanis két héttel előrehozták az év egyik legjobban várt sorozatát a Fülledt utcákat (The Deuce), amelynek első része már nézhető is az HBO GO-n. Hogy miért vártuk már annyira látatlanban is a szériát? Négy név: David Simon, Maggie Gyllenhaal, James Franco… és James Franco. Nem, nem írtuk el, de erről majd később.

Nem kell túl cinikusnak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: míg komédiák terén saját történelme csúcsán a kábelcsatorna (Az alelnök, Szilícium-völgy, Insecure, Curb Your Enthusiasm), addig drámafronton már messze az előző évtized közepének kánaánja. A Trónok a végéhez közeledik, a True Detective már a második évadjára kisebb önparódiába hajlott, a tavaly indított Westworld pedig a maga western-sci-fi konceptjével ígéretesen indult, de nem véletlenül nem került fel az év végi listánkra – az erős világépítés után hamar üres csapongásba hajlott.

Vincent és Frankie Martino (James Franco és James Franco)
©

Egyszóval nagyon hiányzott David Simon az HBO-nak. Jó, nem mondhatni, hogy a tévés legesleg-listák állandó éllovasa, a Drót után valaha is eltűnt volna a csatorna környékéről, hiszen a szintén remek, négy évadot megélt New Orleans-i kultszérája, a Treme előtt és után egy-egy minőségi minisorozatot is letett az asztalra (Generation Kill, Mutassatok egy hőst!), de még ebben a túltelített sorozatérában is üres volt a színtér Simon egyedien realista hangja nélkül.

És persze, hogy neki az is összejött, amibe még Martin Scorsese-nek és Mick Jaggernek is beletört a bicskája: megragadni a hetvenes évek New Yorkjának egyszerre szexi és mocskos hangulatát.

Azt még a pilotból is le lehet szűrni, hogy David Simon jó szokásához hűen nem egy egyszerű tévésorozatot, hanem egy kamerákkal rögzített regényt tár majd elénk nyolc részben – többek közt olyan írótársakkal, mint a Drót-veterán George Pelecanos és Richard Price, vagy a két krimiírónő, Megan Abbott és Lisa Lutz. (Azt is örömmel nyugtázhatjuk, hogy a kor New Yorkjának megidézéséhez igénybe vett CGI egyáltalán nem lett olyan gagyi, mint amilyet még a legjobb sorozatokban is láthatunk néha.)

Fehér sortban: Candy (Maggie Gyllenhaal)
©

Simon tehát Baltimore drogkereskedői és hanyatló intézményei vagy New Orleans munkásosztálybeli zenészei helyett most 1971 Times Square-ének minitársadalmára vetett szemet. Ennek a közösségnek a szereplői közt azért bőven találunk a tévéből ismert figurákat: az első részben a stricik és rövid pórázon tartott kurváik kapják a főszerepet, de később a korrupt zsaruk, a pornóban a nagy pénzt meglátó maffia és persze az egész jelenséget feltárni igyekvő oknyomozó újságírók is helyet kapnak.

És mellettük ott van James Franco bajszos duplaszerepe. A fiatal felesége (Zoe Kazan) hűtlensége és két munkája ellenére is kilátástalan helyzete miatt szenvedő, becsületesnek induló csapos, Vincent, valamint a fél városnak tartozó semmirekellő fogadásfüggő Frankie szerepében Franco egyelőre tökéletes Simon-hős: egy jól eladható főszereplő, nála sokkal szaftosabb karakterekkel körbevéve. Ha az utóbbi néhány évben – biztos vagyok benne, hogy tudatosan – egy Nic Cage-szerű B-filmes félamatőrré is haknizta szét magát, azért időről időre megmutatja, nem véletlenül lehet eladni vele bármit azzal a szöveggel, hogy „az Oscar-díjra jelölt James Franco”.

A Nixon tökösnek mutatkozó, de a háborúból kilépni igyekvő vietnami politikáját a strici-életmódhoz hasonlító monológnál („Te sem akarod megkéselni a ribancokat, de azért nem árt, ha félnek tőled”) jobb karakterintrót rég láttam, és a lányokat futtató fekete divatmájerek meg is érdemlik ezt a bemutatkozást: a kezdetben tisztességes C.C. (Gary Carr) és a dolgozó lányait sokkal durvábban kezelő Larry Brown (Gbenga Akinnagbe) közti kontraszt szépen fokozatosan tűnik el, pedig a tévés stricik általában nem túl háromdimenziós karakterek.

Larry Brown (Gbenga Akinnagbe)
©

Az övéknél már csak maguk a későbbiekben a pornó glamúros, ráadásul ezerszer jobban fizető világára ráforduló utcalányok alakjai vannak szebben megírva. Franco a négyzeten ide vagy oda, az első a nagy nevek közül Maggie Gyllenhaal epizódja volt: a többiekkel ellentétben strici nélkül bizniszelő Candy az egyik pillanatban még azt magyarázza kuncsaftjának, hogy miért nem jár ingyen ráadás akkor sem, ha másodpercek alatt lett vége az aktusnak, a következőben pedig már elhidegült családjánál tesz érzelmekkel teli látogatást. És láthatóan már rég túl van azon, hogy szégyellje, miből kell megélnie. Bár az előzetesek alapján félő volt, hogy túlstilizálják a karakterét, megkönnyebbülés volt látni, hogy nem lesz végig abban a sztereotipikus szőkeprosti-parókában.

Az értelemszerű dráma mellett szerencsére azért belefértek ebbe az első egy és negyed órába olyan gegek, mint a születésnapján egy menetre befizetett tinédzser folyamatos rácsodálkozása a női testre (az ejakuláció=száguldó jármű vágás sem veszti el soha a poénfaktorát) vagy az olyan, utólagosan elég vicces korhangulat-jelentések, mint: „Itt senki sem eszik koreai kaját. Koreában sem enne senki, ha nem lenne muszáj”.

A színes szereplőgárdában akad még egyenesen a buszállomásról felszedett és munkába állított vidéki csaj (Emily Meade), egy rendőrnek és Vincentnek egyaránt megtetsző egyetemista bajkeverő (Margarita Levieva) és a munkaidejében idős kuncsaftjával a Két város regénye 1935-ös filmváltozatát teljes beleéléssel néző fiatal, ártatlan lány, Darlene (Dominique Fishback).

Azok voltak a legszebb idők, és azok voltak a legrútabb idők.

– kezdődik ikonikusan Dickens saját bevallása szerint is legjobb története. Ha az angol szerző a kortársunk lett volna, ezzel a mondattal valószínűleg az 1970-es évekről írt regényét indítja. Még jó, hogy van egy David Simonunk, aki szavak helyett mindezt megteszi képekben.

1080p: Ha a sorozatokon múlik, egy szabad percünk sem lesz 2017-ben

Nicole Kidman, Tom Hardy és Ewan McGregor, engedve a trendnek, idén tévésorozatban is kipróbálja magát. Olyan sikerszériák folytatódnak 2017-ben, mint a 25 év után visszatérő Twin Peaks vagy a harmadik évadával a jelenbe visszatérő Fargo, viszont fináléjára készül a Girls és a végéhez közeledik a Trónok harca is.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!