Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt

Baltimore és New Orleans után végleg bevette New Yorkot is a Dróttal tévétörténeti örökéletet szerző David Simon, pedig a hetvenes évek drogoktól és szexuális szabadságtól fűtött világának sorozatformájú bemutatásába még Martin Scorsese bicskája is beletört. A Fülledt utcák a Times Square környékéről útjára indított amerikai pornóipar születését vizsgálja, egyszerre egy klasszikus regény rétegeltségével és egy top HBO-sorozat menőségével. Na meg dupla James Francóval. Kritika.

Hát, nem kellett sokat várni arra a Trónok harca utolsó előtti évadfináléja után, hogy újra érdemes legyen az HBO-ra tapadni. Egy rejtélyes, de zseniális húzással ugyanis két héttel előrehozták az év egyik legjobban várt sorozatát a Fülledt utcákat (The Deuce), amelynek első része már nézhető is az HBO GO-n. Hogy miért vártuk már annyira látatlanban is a szériát? Négy név: David Simon, Maggie Gyllenhaal, James Franco… és James Franco. Nem, nem írtuk el, de erről majd később.

Nem kell túl cinikusnak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: míg komédiák terén saját történelme csúcsán a kábelcsatorna (Az alelnök, Szilícium-völgy, Insecure, Curb Your Enthusiasm), addig drámafronton már messze az előző évtized közepének kánaánja. A Trónok a végéhez közeledik, a True Detective már a második évadjára kisebb önparódiába hajlott, a tavaly indított Westworld pedig a maga western-sci-fi konceptjével ígéretesen indult, de nem véletlenül nem került fel az év végi listánkra – az erős világépítés után hamar üres csapongásba hajlott.

Vincent és Frankie Martino (James Franco és James Franco)
©

Egyszóval nagyon hiányzott David Simon az HBO-nak. Jó, nem mondhatni, hogy a tévés legesleg-listák állandó éllovasa, a Drót után valaha is eltűnt volna a csatorna környékéről, hiszen a szintén remek, négy évadot megélt New Orleans-i kultszérája, a Treme előtt és után egy-egy minőségi minisorozatot is letett az asztalra (Generation Kill, Mutassatok egy hőst!), de még ebben a túltelített sorozatérában is üres volt a színtér Simon egyedien realista hangja nélkül.

És persze, hogy neki az is összejött, amibe még Martin Scorsese-nek és Mick Jaggernek is beletört a bicskája: megragadni a hetvenes évek New Yorkjának egyszerre szexi és mocskos hangulatát.

Azt még a pilotból is le lehet szűrni, hogy David Simon jó szokásához hűen nem egy egyszerű tévésorozatot, hanem egy kamerákkal rögzített regényt tár majd elénk nyolc részben – többek közt olyan írótársakkal, mint a Drót-veterán George Pelecanos és Richard Price, vagy a két krimiírónő, Megan Abbott és Lisa Lutz. (Azt is örömmel nyugtázhatjuk, hogy a kor New Yorkjának megidézéséhez igénybe vett CGI egyáltalán nem lett olyan gagyi, mint amilyet még a legjobb sorozatokban is láthatunk néha.)

Fehér sortban: Candy (Maggie Gyllenhaal)
©

Simon tehát Baltimore drogkereskedői és hanyatló intézményei vagy New Orleans munkásosztálybeli zenészei helyett most 1971 Times Square-ének minitársadalmára vetett szemet. Ennek a közösségnek a szereplői közt azért bőven találunk a tévéből ismert figurákat: az első részben a stricik és rövid pórázon tartott kurváik kapják a főszerepet, de később a korrupt zsaruk, a pornóban a nagy pénzt meglátó maffia és persze az egész jelenséget feltárni igyekvő oknyomozó újságírók is helyet kapnak.

És mellettük ott van James Franco bajszos duplaszerepe. A fiatal felesége (Zoe Kazan) hűtlensége és két munkája ellenére is kilátástalan helyzete miatt szenvedő, becsületesnek induló csapos, Vincent, valamint a fél városnak tartozó semmirekellő fogadásfüggő Frankie szerepében Franco egyelőre tökéletes Simon-hős: egy jól eladható főszereplő, nála sokkal szaftosabb karakterekkel körbevéve. Ha az utóbbi néhány évben – biztos vagyok benne, hogy tudatosan – egy Nic Cage-szerű B-filmes félamatőrré is haknizta szét magát, azért időről időre megmutatja, nem véletlenül lehet eladni vele bármit azzal a szöveggel, hogy „az Oscar-díjra jelölt James Franco”.

A Nixon tökösnek mutatkozó, de a háborúból kilépni igyekvő vietnami politikáját a strici-életmódhoz hasonlító monológnál („Te sem akarod megkéselni a ribancokat, de azért nem árt, ha félnek tőled”) jobb karakterintrót rég láttam, és a lányokat futtató fekete divatmájerek meg is érdemlik ezt a bemutatkozást: a kezdetben tisztességes C.C. (Gary Carr) és a dolgozó lányait sokkal durvábban kezelő Larry Brown (Gbenga Akinnagbe) közti kontraszt szépen fokozatosan tűnik el, pedig a tévés stricik általában nem túl háromdimenziós karakterek.

Larry Brown (Gbenga Akinnagbe)
©

Az övéknél már csak maguk a későbbiekben a pornó glamúros, ráadásul ezerszer jobban fizető világára ráforduló utcalányok alakjai vannak szebben megírva. Franco a négyzeten ide vagy oda, az első a nagy nevek közül Maggie Gyllenhaal epizódja volt: a többiekkel ellentétben strici nélkül bizniszelő Candy az egyik pillanatban még azt magyarázza kuncsaftjának, hogy miért nem jár ingyen ráadás akkor sem, ha másodpercek alatt lett vége az aktusnak, a következőben pedig már elhidegült családjánál tesz érzelmekkel teli látogatást. És láthatóan már rég túl van azon, hogy szégyellje, miből kell megélnie. Bár az előzetesek alapján félő volt, hogy túlstilizálják a karakterét, megkönnyebbülés volt látni, hogy nem lesz végig abban a sztereotipikus szőkeprosti-parókában.

Az értelemszerű dráma mellett szerencsére azért belefértek ebbe az első egy és negyed órába olyan gegek, mint a születésnapján egy menetre befizetett tinédzser folyamatos rácsodálkozása a női testre (az ejakuláció=száguldó jármű vágás sem veszti el soha a poénfaktorát) vagy az olyan, utólagosan elég vicces korhangulat-jelentések, mint: „Itt senki sem eszik koreai kaját. Koreában sem enne senki, ha nem lenne muszáj”.

A színes szereplőgárdában akad még egyenesen a buszállomásról felszedett és munkába állított vidéki csaj (Emily Meade), egy rendőrnek és Vincentnek egyaránt megtetsző egyetemista bajkeverő (Margarita Levieva) és a munkaidejében idős kuncsaftjával a Két város regénye 1935-ös filmváltozatát teljes beleéléssel néző fiatal, ártatlan lány, Darlene (Dominique Fishback).

Azok voltak a legszebb idők, és azok voltak a legrútabb idők.

– kezdődik ikonikusan Dickens saját bevallása szerint is legjobb története. Ha az angol szerző a kortársunk lett volna, ezzel a mondattal valószínűleg az 1970-es évekről írt regényét indítja. Még jó, hogy van egy David Simonunk, aki szavak helyett mindezt megteszi képekben.

1080p: Ha a sorozatokon múlik, egy szabad percünk sem lesz 2017-ben

Nicole Kidman, Tom Hardy és Ewan McGregor, engedve a trendnek, idén tévésorozatban is kipróbálja magát. Olyan sikerszériák folytatódnak 2017-ben, mint a 25 év után visszatérő Twin Peaks vagy a harmadik évadával a jelenbe visszatérő Fargo, viszont fináléjára készül a Girls és a végéhez közeledik a Trónok harca is.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!