szerző:
Németh Róbert

Az elmúlt nagyjából öt évben jól érezhető generációváltás zajlott le a hazai könnyűzenében. Párhuzamosan, a folyamatokat kölcsönösen generálva, "a kordon mindkét oldalán", a színpadon és a nézőtéren is. Olyan új sztárok jöttek, mint a Halott Pénz vagy a Wellhello. Arról, hogy mi is történik pontosan, három, generációsan a zenészektől és közönségtől sem nagyon távol álló hazai zeneipari szakemberrel beszélgettünk.

Kirschner Petrával, a Pécsi Est Café programszervezőjével, több hazai nyári fesztivál színpadmesterével, Horváth Mátéval, a New Beat koncertszervezőjével, és Süli András egykori zenésszel, a debreceni Campus fesztivál programosával arról beszélgetünk, hogy a magyar könnyűzenében a változás valamikor, a még MR2-Petőfi Rádiónak nevezett Petőfi Rádió működése idején kezdődött. Tágabb értelmezésben a már csak zenét játszó Petőfi indulásával, mely 2007-ben jó pár, a klubokban már akkor is népszerű, de a rádiókban addig nem hallható zenekar felíveléséhez nyújtott platformot, s jó pár induló együttes sikeréhez járult hozzá. Szűkebb értelmezésben – már, ha arról beszélünk, hogy mikor jelentek meg az elmúlt években a nagyszínpadokra felkapaszkodó újgenerációs együttesek – valamikor a Punnany Massif rádiós sikereivel, majd a Halott Pénz befutásával. Ennek a néhány éves időszaknak a feltérképezésére tettünk közösen kísérletet.   

"2007 után az élőben megszólaló, valódi, hús-vér fesztiválzenekarokból 10-15-nek sikerült egy olyan gátat áttörni, ami elég volt ahhoz, hogy feljöjjenek közvetlen második vonalnak, viszont ami ennél is érdekesebb volt, az az, hogy a '90-es évekből megörökölt klasszikus nagyszínpados zenekaroknak a lecserélődése sok évig váratott magára" – mondja Süli, aztán egy rövid vita után megállapodunk abban, hogy valójában, a Kispál és a Borz feloszlásától eltekintve nem is lecserélődés történt, hanem inkább az, hogy a '90-es/2000-es években megbonthatatlan Kispál–Quimby–Tankcsapda-szentháromság mellett másokból is stabil nagyszínpados együttes lett a 2010-es években.

©

Persze azt is hozzáteszik mindhárman, és erre a hvg.hu újságírója is bólint, hogy a hazai zenei piac még mindig olyan, hogy egy évek óta nagyon erős pozíciókkal rendelkező, befutott, komoly és lojális közönségbázissal rendelkező topkategóriás (vö. nagyszínpados) zenekar valójában csak akkor tudja elveszíteni a pozícióit, ha akarja. Vagy, ha feloszlik. Nincsenek komoly fel-le hullámzások, se nagy ívű vagy drámai bukástörténetek.

"Instant boldogságra, azonnali örömökre vágynak"

"Van egy új generáció, aminek láthatóan, érezhetően mások a vágyai, meg az értékei", mondja Kirschner Petra, "Ezek az újgenerációs zenekarok, pedig nem csak életkorban állnak közelebb a közönségükhöz, hanem arra is borzasztóan jól ráéreznek, hogy ez a generáció hogyan működik és gondolkodik. Például, hogy az információfeldolgozásuk rövidebb, azonnalibb infóra vágynak. Arra, hogy ennek a generációnak fontos az instant boldogság, és fontosak az instant örömök. Ezt például a Dávid a Halott Pénzben (Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere, tulajdonképpen maga a Halott Pénz – a szerk.) tök jól elkapta. De már korábban a Punnany Massifban is ez jelent meg. Ha a korábbi Petőfi rádiós korszakot nézzük, egy Péterfy Bori-, vagy egy 30Y-dalban az árnyaltabb szövegeket bírták a rajongók, most meg az van, hogy ezekre a teljesen direkt, egyértelmű, és nagyon pozitív üzenetű dolgokra kattannak rá a fiatalok. És ez nem független attól, ahogyan az információt fogyasztják: három másodperces videókat néznek meg, aztán továbbgörgetnek", így Kirschner.

Persze "ha te most vagy 14 éves, és most szakítottál, a Halott Pénzt is ugyanolyan mélynek érzed, mint anno a mi generációnk a Kispált - nekik ez mély, mi meg ülünk és nem értjük", teszi hozzá Horváth.

A kép persze ennél is árnyaltabb, hiszen az egésznek nyilvánvalóan egyéb társadalmi és közérzeti kontextusai is vannak.

Krischner Petra
©

"Tudjátok, mi az, amit én mindegyikből hiányolok? Hogy negatív tartalom igazából soha nincsen. A társadalom továbbra sem igen tud mit kezdeni a szomorúsággal. A legszomorúbb dolog ezekben a dalokban az, hogy a főhőst elhagyta a barátnője, és magányosan áll a villamosmegállóban" – mondja Süli, amire Kirschner kontráz: "Igen, és minden csak egy picit szar, épp csak annyira, hogy ott a remény, és ott a főhős, aki mondjuk egy vidéki kisvárosból jött, ki akar menni Londonba, és van egy pozitív hős, aki ezt eléri. És lehet, hogy egy kicsit szar a magyar valóság, de megbeszéljük, megiszunk egy jégersört, és utána minden jó lesz-"

"Iszonyúan sok az inger mindenhonnan", teszi hozzá Kirschner, "olyan ez, mint amikor folyamatosan zaj vesz téged körül, és amikor hazamész, nem akarsz zenét hallgatni, csöndben akarsz lenni. Azoknak a fiataloknak, akik ma könnyűzenét fogyasztanak, a jelentős része ki akar szabadulni a valóságból, valami mást akar. Ez a zene meg azt mondja, hogy igen, nekünk is szar, meg átérezzük, hogy neked is szar, de minden jó lesz."

És akkor azt csak fél mondat erejéig hozza be a beszélgetésbe Süli, hogy egyébként a mai magyar oktatás és a társadalmi tudat még mindig szinte kizárólag a szórakozás médiumának kezeli a popzenét, s arról nem igen esik szó, hogy a zenének fontos és elgondolkodtató, akár társadalomkritikus szerepe is lehet.

Ámokfutók vagy Halott Pénz? Danubius vagy Petőfi?

A generációváltással összefüggésben időről időre felmerül az a kérdés is, hogy pontosan mi is a mai magyar mainstream, és mennyivel jobb a mai fősodor, mint mondjuk a '90-es, kora 2000-es évek hazai kommersze popzenéje. És persze, visszatérő örök témaként, hogy ebben mi is szerepe a hazai rádióknak, különös tekintettel a Petőfire.

"Ahhoz a pusztításhoz képest, amit a '90-es években a magyar kereskedelmi rádiók, és azon keresztül a német popkultúra végzett Magyarországon, ezek a zenekarok nagyon jók", adja meg az alaphangot Horváth Máté, "Igaz, a Petőfi rádió menet közben rossz irányba ment, de mégiscsak, akik mostanában lettek nagyon népszerűek, azok már nem egy danubiusos szűrőn keresztül lettek sztárok, hanem már a zenei rádiós Petőfin keresztül", teszi hozzá, miközben azt is megjegyzi, a Petőfi azért még mindig sokkal többet tehetett volna a hazai popkultúra fejlesztéséért. "A Petőfi egy hatalmas bumm volt, nagyon sok mindent tehetett volna az ország zenei fellendítéséért, de közben többek közt jött a nyelvi kvóta is, ami, azzal együtt, hogy a magyar lakosság nyelvtudása erősen hiányos, továbbra is lehetetlenné teszi, hogy angol nyelvű zenekar komoly sikert érjen el Magyarországon", mondja Horváth.

Horváth Máté
©

Süli szerint a mai hazai mainstram részben "a fesztiválokon legnagyobb tömeg előtt játszó zenekarok köre, az a bizonyos Coelho-hiphop, ez a kedves poppal kevert énekelhető refrénű zene, a Punnany, a Wellhello, a Halott Pénz és a Majka–Curtis-páros, és akkor még mindig ott vannak, bár egy picit már kopik a jelentőségük, a tehetségkutatókból kikerült előadók, akiknek az esetében valójában sosem volt arányban a médiareprezentáció és a valós piaci kereslet".

És akkor még nem is beszéltünk a hazai könnyűzenei piac olyan igen sikeres, ám többnyire a radar alatt repülő, a kánonon kívül létező, vagy különálló színteret alkotó szereplőiről, mint a romapop (ami a kis Grófo-féle Bulibáróval tört át bizonyos falakat), a lakótelepi hiphop, a médiában nem látható, de többezres tömegeket megmozgató kommersz partik világa, vagy a nemzeti rock (melynek legsikeresebb előadói elképesztő mennyiségű koncertet adnak évről évre). Ők mind-mind megérnének egy-egy külön misét.

Miközben, Süli szerint, "ha alámegyünk a mainstreamnek, akkor ott messze a legjobb dolgok történnek a magyar zenében, és az, amit ők játszanak a kis magyar színpadokon, soha nem volt ennyire közel a világ up to date izgalmas zenéjéhez".

Arról, hogy egyébként mennyire fontos a rádiók szerepe a mai magyar könnyűzenei életben és a zenei piacon közepes erősségű vita alakul ki rögtönzött kerekasztalunk résztvevői között.

Süli András
©

"Én úgy látom, hogy a rádiónak egyáltalán nincs már akkora szerepe. Én, ahogy így a velem egykorúakkal élek, azt látom, hogy nem hallgat senki rádiót, nem mennek rá a frekvenciára se telefonon, se sehogy. Nincs benne a rádió a fiatalok életében" – mondja Kirschner Petra, ám két beszélgetőpartnere szerint a rádió még mindig igen erős véleményformáló erő, ha nem is a legfiatalabbak, de a huszon-harmincas korosztály körében biztosan, hiszen a rádió szól közösségi terekben, fodrásznál, pizzériában, áruházban, taxiban, sőt akár egy munkahelyen is. Horváth és Süli azt is állítja, a rádió piacalakító ereje továbbra is jelentős – éppen az újgenerációs hazai popsztárok, a Wellhello, a Hallott Pénz, vagy éppen a Margaret Island és társaik sikeres is erről szól.

Analóg? Digitál?

Nem csak az generációs kérdés, hogy mit hallgatnak az úgynevezett mai fiatalok, hanem az is, hogy hogyan fogyasztják a könnyűzenét és, hogy – ha nem is tudatosan – milyen definíciókat, milyen kategóriákat használnak, gondolnak a könnyűzenére.

Miközben az elmúlt jó pár évben számos – néha érvényes, néha egészen elképesztően szűklátókörű és alacsony színvonalú – hazai zeneipari (vagy csak zeneesztétikai) vita zajlott az élő zene-gépzene határvidéken, gyakran összekeverve a playbacket az elektronikus eszközökkel végzett zenekészítéssel vagy koncertezéssel, úgy tűnik mára ez már tényleg egy bőven túlhaladott diskurzus.

"Én ugyan 10-15 éve se gondoltam azt, hogy ilyen eszement, éles szembenállás lenne azok között, akik hangszeres zenét játszanak és hallgatnak, és akik elektronikus zenét játszanak és hallgatnak, viszont azt látom, hogy a mostani 16-20 éves generáció számára ez már tényleg teljesen mindegy. Ha indítunk egy szavazást a fesztivál oldalán, hogy kit szeretnétek látni jövőre, számos olyan kommentet látok, amiben van egyrészt Ed Sheeran, Imagine Dragons, Arctic Monkeys – meg Calvin Harris" – osztja meg fesztiválos tapasztalait Süli András.

Ezt erősíti Horváth Máté is: "Ők mindenre rámondják, hogy koncert, azt is ha egy DJ áll egyedül a színpadon. Ha a nagyapámnak azt mondtam volna, hogy elmentem Iron Maiden-koncertre, akkor azt mondta volt, hogy a koncert az a klasszikus zene."

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!