szerző:
MTI

Címe még nincs, de a szereplőgárdát már tudni lehet.

A New York-i sztárrendező, Woody Allen következő filmjében Diego Luna és Liev Schreiber is szerepel majd – számolt be róla a Variety.com.

A 81 éves filmes még nem adott címet következő alkotásának, de annyi bizonyos, hogy az Amazon Stúdió forgalmazza majd a mozikban. A szereposztásban Selena Gomez, Elle Fanning, Timothée Chalamet, Jude Law, Annaleigh Ashford, Rebecca Hall, Cherry Jones, Will Rogers és Kelly Rohrbach neve is olvasható.

Allen legutóbb forgatott filmje, a Wonder Wheel az októberi New York-i Filmfesztiválon debütál a mustra zárófilmjeként. A produkció fő szerepeit James Belushi, Juno Temple, Justin Timberlake és Kate Winslet alakítja. Az ötvenes években a Coney Islandon játszódó film elkészítését szintén az Amazon Stúdió finanszírozta. A Wonder Wheel decembertől a mozikban is látható majd Észak-Amerikában, de a filmszínházak után az Amazon Prime előfizetői számára a képernyőn is elérhető lesz. 

Allen tavalyi cannes-i filmfesztiválon bemutatott Café Society című filmje ugyancsak az Amazonnal való együttműködés révén született. A harmincas évek Hollywoodját felidéző alkotásra világszerte 47 millió dollárért (12 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők.

Bodnár Zsolt Kult

Woody Allen 44 filmje, rangsorolva

Woody Allen 1969 óta folyamatosan pumpálja magából a filmeket, idén már a 44. rendezése került a mozikba – a 80 éves komikus, író, rendező, színész ráadásul a minőségre is törekszik, tulajdonképpen még mindig adós egy igazán rossz filmmel. Most rangsoroltuk az összes filmjét – a legjobb tízbe mind az öt aktív évtizedéből jutott hely legalább egy filmjének.