szerző:
Balla István-Németh Róbert

A Bábu vagy című dallal lettek országosan ismertek – egy éjszaka alatt. Erdős Péternek nem volt kedve igazán sokat eladnia legnagyobb slágerükből, az Afrikából, amit az utolsó pillanatban írtak. 16 éve megint folyamatosan aktívak, koncertjeikre manapság unokák és nagyszülők járnak együtt. A KFT szeptember 28-án Macska az úton című, idén 35 éves bemutatkozó albumát idézi fel egy lemezújrajátszó koncerten, Budapesten, az A38 Hajón. Interjúnk.

hvg.hu: Hány búcsúkoncertjük volt?

Márton András: Búcsúkoncertünk még egy sem.

hvg.hu: Olyan fellépésük azonban volt, ami után úgy tűnt, hogy nem lesz tovább KFT.

M.A.: Annak talán az is volt a címe, hogy "Úgy tűnik, mintha búcsúkoncert volna"

hvg.hu: Tényleg volt ilyen?

M.A.: Igen, azt mondtuk, hogy felfüggesztjük a működésünket. 1991-ben volt három egymást követő fellépésünk a Közgázon. Az első nap megünnepeltük a 10 éves jubileumunkat, a második napon bejelentettük, hogy felfüggesztjük a működésünket, a harmadik meg ráadás volt, mert az első két koncerten olyan sokan voltak, hogy ott helyben leszerveztek egy harmadikat.

Márton András
©

hvg.hu: Volt olyan pillanat egyébként, búcsúkoncerttől akár függetlenül, amikor valóban felmerült, hogy ennyi és vége?

Bornai Tibor: Nem volt ilyen. Sőt, amikor felmerült, hogy egy kicsit elég, akkor nem tudtuk elégszer elmondani, hogy nem köszöntünk el, csak most tényleg egy kicsit elég. Ezekre a finom információkra - legyen az rajongó vagy újságíró - már nem elég érzékeny a befogadó. Neki az, hogy felfüggesztjük a működésünket, vagy, hogy feloszlunk, az ugyanaz.

M.A.: A kilencvenes évek az ilyen volt a KFT számára, '91 után öt évig nem játszottunk.

hvg.hu: Hogy működik, létezik most a zenekar?

M.A.: 2001 óta folyamatosan játszunk. 16 éve, ami hosszabb, mint az indulás utáni aktív időszak.

B.T.: A zenekari létezésnek - amit többek közt az határoz meg, hogy látható-e a televízióban vagy hallható-e a rádióban az együttes - manapság már több fajtája, formája is van. És ebből a mi létezésünk az egyik. Van egy alapelvünk, amihez ragaszkodunk, és ennek mentén működünk: csak oda megyünk, ahova hívnak minket.

M.A.: Évi 20-30 koncertet adunk, annyi az átlagos. Plusz néhány évenként a nagyobb koncertek. És sok elmarad, mert nem tudjuk összeegyeztetni a saját produkciók programjaival.

Laár András: A közönségünk pedig teljesen vegyes. Rajongó tinédzserek, mellettük meg a papájuk, a mamájuk, meg a nagymamájuk.

B.T.: Régen jobban tudtam, hogy miért megy el a közönség egy koncertre. Akkor úgy éreztem, hogy azért, mert ott olyan információkhoz juthat hozzá, amihez máshol nem. És még örülni is lehet. Mostanában inkább örülni megy el az ember koncertre, és, ha még valami információ is elhangzik, akkor azt annál nagyobb gyanakvással fogadja, minél jobban örül. A mi koncertjeink olyan szempontból különlegesek, hogy ott különféle információk zubognak le a színpadról, és még örülni is lehet. Valahol ott vannak a valami és a hülyeség határmezsgyéjén.

©

hvg.hu: És a próbák?

B.T.: Ez egy olyan zenekar, ami sokat próbál. Nem azért, mert olyan ügyetlen, hanem, mert annyi dalt írtunk, és mert annyira szeretnénk változatosan működni a színpadon. Előfordul, hogy a koncerten játszott dalok jó részét 30 éve nem adtuk elő, vagy már annak idején sem játszottuk őket, mert akkor úgy ítéltük meg, hogy túl nehezek. Na, ezeket elővesszük és vadul próbálunk - néha én már egy kicsit soknak is találom.

hvg.hu: Azt mondják, hogy folyamatosan koncertezik a zenekar, de azért ami legjobban látszik a KFT-ből, azok a bizonyos különleges, valamiféle tematika köré felrakott koncertek. Olyanok, mint mondjuk a most következő A38-as Macska az úton lemezújrajátszó fellépés. Hogyan született meg a retrospektív koncertek ötlete?

M.A.: Az első nem is egy lemezhez kapcsolódott, hanem egy kalózfelvételhez, amit Galla Miklós készített annak idején a Józsefvárosi Klubban. Ez a felvétel elkerült hozzám, és az anyagát megtanultuk. Az A38-on 2010-ben játszottunk először. Megtetszett a helyszín - amit én korábban is ismertem, de sokáig úgy tűnt, hogy nem az a mi közegünk - és úgy döntöttünk, hogy az akár a klubunk is lehetne, és nagyjából olyan céllal is tartunk ott koncerteket. Azután, ahogy jöttek az évfordulók, kézenfekvőnek tűnt, hogy elővegyük a lemezeket - úgysem játszottunk régen minden számot ezekről. A dolog pedig elkezdett működni.

hvg.hu: Tévében, rádióban mennyit szerepelnek? A nagy slágerek azért csak-csak előkerülnek.

M.A.: Melyik tévé játszik ma zenét?

hvg.hu: Ezt kérdezzük.

M.A.: Hát én is.

II. Lengyelfi Miklós: Időnként felhívnak, hogy most megy valami régi felvételünk valahol.

MA: A nagy slágereket persze játsszák, de csak azokat. Ami meg a tévéket illeti, hát legfeljebb a Sláger TV játszik zenét. Alapvetően persze megváltozott a világ. Régen, amikor egy zenekarnak megjelent egy új lemeze, önálló tévéshow-ja készült, minden dalhoz külön felvétellel, a rádióban pedig lemezbemutató műsor volt.

L.A.: Régen volt egy olyan érzésem, hogy ebben az országban létezik olyan, hogy kultúra. És képzeljétek el, egy ideje azt érzem, hogy ilyen már nincs. Amit lehet, azt célirányosan, üzleti alapon lekaszálják, egyébként meg számos esetben azt nyomják, akinek bármiféle politikai érdekeltsége van. Mi pedig soha nem politizáltunk se jobbra, se balra, és a mai napig is az van, hogy nem állunk be senkinek a kampányába.

©

B.T.: Régen volt egy olyan közfelfogás, hogy a kultúra mindenkié. Mára ez úgy alakult át, hogy az, akinek kicsit többre van szüksége annál, amit az orra elé kínálnak, annak fel kell állnia a fotelból, és utána kell mennie. Fel kell kutatnia, ki kell nyomoznia, és meg kell találnia a saját kedvencét. Aki erre lusta, az úgy önmagában, otthon, a fotelben ülve ezt így nem kapja meg.

M.A.: Nincsen okunk panaszra, de az kétségtelen, hogy az a környezet, amiben egy zenekar meg tud jelenni, az jelentősen megváltozott. Sokkal inkább panaszkodhatnak a fiatal zenekarok.

hvg.hu: Mostani fellépésük apropója, mint említettük, első nagylemezük, a Macska az úton album jubileuma. Egy zenekar megjelenése, bár más okokból, akkoriban sem volt egyszerű. Az, hogy a KFT-nek lemeze lehetett, az például nagyban volt köszönhető a Bábu vagy című táncdalfesztiválos sláger sikerének. De azt, hogy egy lemezt kiadjanak, hatalmi kérdés volt.

B.T.: Szegények kénytelenek voltak kiadni a lemezt, mert a Táncdalfesztiválon akkora sikerünk volt azzal a dallal, hogy nem lehetett már eltussolni a dolgot, nem lehetett azt mondani, hogy ez a zenekar nincsen, hogy ennek nincs sikere.

M.A.: Azt műsort ötmillióan nézték, nem lehetett elhallgatni, ami történt. Gyakorlatilag minden magyar háztartásban megtudták, hogy van a zenekar. Közönségsiker lett az együttes. Tulajdonképpen egy éjszaka alatt lettünk nagyon híresek.

B.T.: Onnantól fogva bajban voltak velünk, mert, hogy mit csináljanak egy zenekarral, ami a szocializmus közepén azt kiabálja, hogy "Bábu vagy, valaki irányít". Persze volt ötletük rá: kitalálták ránk a kifejezést, hogy állami újhullám.

L.A.: Állami újságban állami újságíró írta le rólunk ezt, hogy ezzel hiteltelenítsen minket.

B.T.: Valahol egyenesen azt olvastam, hogy minket a párt talált ki. Ez ellen egyetlen harcmodort lehetett folytatni: egyetlen szót sem szóltunk. Attól féltünk, ha elkezdünk tiltakozni, akkor az ügy csak dagad. Olyanok mocskoltak minket egyébként ezzel a szörnyű váddal, akikről azóta kiderült, hogy besúgók voltak.

hvg.hu: A lemezre egyébként miért nem került fel a Bábu vagy?  

B.T.: Ha augusztusban, a fesztivál után bemehetünk a stúdióba, és felvesszük az albumot, akkor az karácsonyra aranylemez lett volna. Ehhez képest az ment, hogy "kérünk egy demót, ez nem tetszik, kérünk egy másikat". Húzták az időt és majdnem egy éves késéssel jelent meg az első nagylemez a Bábu vagyhoz képest. Mi pedig úgy éreztük akkorra, hogy túlpörgött a dal. És nem volt igazunk, rá kellett volna tennünk a lemezre.

hvg.hu.: Sokszor beszéltek arról, hogy, amikor a Bábu vagy sikere után elmentek koncertezni, számos olyan néző jött el megnézni önöket, akik a jópofa, kifestett srácokat akarták látni, a fellépéseken pedig szembesültek a súlyos groteszkkel.

B.T.: Eredetileg úgy nézett ki a műsorunk, hogy a legnagyobb számot a végére raktuk, de a nagymamák kedvéért, akik az első sorban ültek az unokáikkal, megcseréltük a sorrendet. Megkegyelmeztünk nekik - láttuk, ahogy egyre jobban fáj nekik, hogy még mindig várni kell -, megkapták a slágert és elmehettek haza.

©

hvg.hu.: Mennyire várta önöktől a Hanglemezgyár, hogy legyen egy következő Bábu vagy? Egyáltalán, milyen volt a viszonyuk az állami könnyűzene-irányítással.

M.A.: Azt nem várták el, de azt azonban kitalálták a második lemez (Fodrász / Üzenet a liftből - a szerk.) elkészítése után, hogy nem adnak pénzt reklámra, terjedjen csak a híre szájhagyomány útján. Végül 30 ezer forintot sikerült kisajtolni belőlük, nagy sokára.

B.T.: A szakma egyik nagy öregje találta ki ezt. Nem akarom a nevét mondani - azt, hogy Wilpert Imre. De annak idején Erdős Péternek is könyörögni kellett, hogy jöjjön már el egy koncertre, és nézze meg, hogy van itt egy sikeres zenekar - hogy miért nem foglalkozik a lemezzel. Azt mondta, hogy nem volt kedve többet eladni ebből a lemezből. Azt mondta, hogy eladhatott volna 100 ezret is az Afrikából, de nem volt hozzá kedve.

©

hvg.hu: Apropó, Afrika. Igaz az, hogy az a szám úgy született, hogy szóltak önöknek: a sok fura dal mellé kellene végre egy sláger, és akkor leültek és írtak egyet? Elég jól sikerült.

B.T.: A dal tétje az volt, hogy nem lesz több lemezünk. A második lemezünk bukásnak számított. Azon az albumon megengedtünk magunknak mindent művészileg, és csak a közönségünk legkifinomultabb része értékelte, az eggyel kevésbé kifinomultak magasról letojták. Akkor megírtuk a Bál az Operában című számot, amire az illetékes lemezgyári ember azt mondta, hogy jó, mi azonban éreztük, hogy csak 80 százalékig elégedett, aztán mire bement az irodájába, utána telefonáltunk, hogy jöjjön csak vissza. Ez volt az Afrika. Persze tudjuk, slágert csinálni csak úgy nem lehet - többek közt meg is kell írni, de a sláger az égiek akaratából és egyéb misztikus erők hatására jön létre.

hvg.hu: Ugyan sosem politizáltak, de abban az időben ez a zavaros, groteszk világ igen csak gyanús lehetett.

B.T.: Minket valójában be is tiltottak. Ezt például onnan érzékeltük, hogy volt újságíró, aki azt mondta, hogy szívesen írna rólunk, de nem írhatja le a nevünket. Mondtuk neki, hogy úgy nehéz lesz. Török Ádám azt mondta, hogy nem vihet minket előzenekarnak a Mini elé az Ifjúsági Parkba, mert azt mondta neki az igazgató, hogy az állásával játszik. Amikor Presser bejelentette az Országos Rendező Irodának, hogy a nyári LGT-turné előzenekara a KFT lesz, akkor azt mondták neki, hogy nem. Erre ő azt mondta, hogy akkor nem lesz LGT-turné sem. Ezek még a Bábu vagy előtti küzdelmes idők voltak. A Táncdalfesztivál válogató zsűrijébe elfelejtettek III/III-ast ültetni.

L.A.: Vagy nem tudjuk ki volt az. Érdekes, hogy az akkori politika szemében is marginális valakik voltunk, és a mostani politika szemében is azok vagyunk. Úgy látszik, az az intellektuális, ironikus látásmód, amit képviselünk, minden hatalom számára gyanús.