szerző:
hvg.hu

Bezerédi Zoltán korábbi alkoholproblémájáról mesélt a beszélgetős műsorban.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-rendező arról mesélt Veiszer Alindának, hogy a 2014/2015-ös színházi évadban nem is kapott új szerepet a Katona József Színházban.

"Ez egy konszenzusos megállapodás volt, hogy akkor én nem játszom új szerepet. Több oka volt, elsősorban a pia. Ez egy komoly probléma, amivel küzdöttem, és akkor kaptam egy kis pihenőidőt, hogy hozzam rendbe magam – mondta a műsorvezető legnagyobb meglepetésére, amire csak visszakérdezni tudott, hogy: valóban sokat ivott?" – írja a Blikk.

Bezerédi azt is elmondta az interjúban, hogy részben szerepei, karakterei "csapódtak le" benne rosszul: "Elkezdtem magam rosszul érezni, hogy én nagyon sok rossz embert játszottam. A­múgy is az egész pályámon jellemző volt, hogy a kritikus embereket, a sötét oldalakat hoztam, és ez visszahat az emberre, és nem tesz jót vele", mondta, és hozzátette, annak idején segítséget is kapott, de neki kellett döntenie a gyógyulásról, és ma már egy kortyot sem iszik.