szerző:
hvg.hu

Hosszan nyilatkozott Demcsák Zsuzsa a Rádió1-nek az ATV-től való távozása után, egyebek mellett arról, vannak-e alkoholproblémái.

Múlt péntek reggel furcsa interjút készített Szanyi Tiborral az ATV Reggeli Start című műsorában Demcsák Zsuzsa, ami miatt belső vizsgálat indult a csatornánál. Ahogy megírtuk, szerdán végül elváltak a műsorvezető és a munkaadójának útjai.

Demcsák szerdán a Facebookon közölte, hogy ő kérte szerződése felbontását, kóros fáradtságra hivatkozva. A mostani interjúban elmondta, hogy hónapok óta nem volt ideje pihenni, a nyarat is végigdolgozta – mióta tavasszal eljött a TV2-től, a budapesti vizes világbajnokságon dolgozott, aztán rögtön kezdett az ATV-nél –, ráadásul egy magánéleti probléma miatt az elmúlt hetekben sem tudott rendesen pihenni. Egyébként is évek óta kóros alvászavarral küzd, naponta egyszerre maximum két-három órát tud aludni.

Nem igaz – jelentette ki –, hogy bujkált volna a munkaadói elől, és ezért nem jelent meg kedden az ATV-ben, aznapra ugyanis nem is volt időpontja. Orvosnál járt egy másik egészségi problémája miatt, amiről értesítette is a csatornát. Aztán amikor szerdán leült beszélgetni Németh Szilárddal, az ATV vezetőjével, már tudta, hogy nem csupán egy-két hónapos pihenőt akar, hanem hosszabb időre teljesen ki szeretne szállni a tévézésből.

Arról is beszélt Demcsák, hogy eredetileg csak az Egyenes beszéd vezetését vállalta el a csatornánál – nagy megtiszteltetésnek vette, hogy beülhetett Kálmán Olga székébe –, felvetették azonban neki, hogy felváltva üljön be oda, illetve a Reggeli Startba. Nem tudott nemet mondani a felkérésre, de már korábban érezte, hogy nem lesz ereje mindehhez. Mégsem jelezte a feletteseinek, mert azt gondolta, hogy képes lesz megoldani, becsülettel végigcsinálni.

Tagadta azt az értesülést is a műsorvezető, hogy a Szanyi-interjúra egy buliból esett volna be. Előző este – magyarázta – volt kollégáival találkozott, az összejövetelről azonban még éjfél előtt hazaindult, igaz, meglehetősen rossz lelkiállapotban. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a beszélgetés úgy sikerült, ahogy.

Kijelentette azt is, hogy nem ivott vagy vett be nyugtatót az interjú előtt. "Ami történt, az annak a hétnek a kumulációja volt, amit nagyon nehezen éltem meg" – mondta, hozzátéve: nem gondolta volna, hogy ennyire megviseli a szakítás.

Azt mondta, péntek reggel nem mondták neki, hogy ne üljön be a stúdióba, csak a sminkesek kérdezték tőle, hogyan tüntessék el az átsírt éjszakája nyomait.

Azokra az értesülésekre is reagált Demcsák, hogy feszültség volt közte és az ATV vele dolgozó stábja között. Mint mondta, a TV2-nél egészen más volt "a kérdezési kultúra", öt-hét perces beszélgetésekhez volt szokva, nem pedig 12-20 percesekhez. Talán türelmetlen volt, hogy ebbe beletanuljon – magyarázta, megjegyezve: a Mokkában a szerkesztők sokkal jobban előkészítették a beszélgetéseket, ennek pedig ő hangot is adott.

Sebestyén Balázsnak arra a kérdésére, hogy vannak-e alkoholproblémái, Demcsák kijelentette: a lehető leghatározottabban tudja azt mondani, hogy nincsenek.

Beszélt az őt ért, méltatlannak tartott támadásokról is, mondván, inkább lenne a Puerto Ricót szerdán letarolt Maria hurrikán közepén, mint ahol most van.

A jövőről szólva azt mondta, most pihenni akar, ezért a folyamatosan érkező felkéréseket visszautasítja.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!