Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az év legjobban várt filmje beváltotta az ígéreteit, még ha nem is úgy, ahogy gondoltuk. Az akciódús előzetesek félrevezetőek, a lassan csordogáló, meditatív történet viszont rengeteg meglepetést, és még több ámulatba ejtő képet rejteget. Szerényen fogalmazva: méltó folytatás született egy örök érvényű klasszikushoz. Spoilermentes kritikánk.

Érzelmi ürességgel vádolni a Szárnyas fejvadász folytatását olyan, mintha egy Star Wars-mozinál meglepődnénk, hogy túl széles közönségigényt próbál kielégíteni. Ez a lényege.

De a Szárnyas fejvadász 2049 ezen a gyári ridegségén kívül várhatóan már csak azért sem lesz óriási siker a nézőknél, mert valójában egy szuperlátványos blockbuster álcájába bújtatott művészfilm, egy olyan mélyen drámai történettel, amibe úgy igazán bele sem akarunk gondolni, a saját lelki nyugalmunk megőrzése érdekében.

Ana de Armas és Ryan Gosling
©

Denis Villeneuve filmjét egyébként is pont ugyanazokkal a jelzőkkel lehet magasztalni és szapulni is, amiket Ridley Scott 35 évvel korábbi klasszikusa is megkapott. Az eredeti filmről az Entertainment Weekly azt írta: „Scott fantasztikus barokk, sokkoló jövőképe, sötéten hanyatló techno-zűrzavara végül maga lesz a történet”, míg a Washington Post szerint a sűrű, briliáns látványvilág nem kompenzálja az elveszett, zavaros cselekményt.

A Szárnyas fejvadász 2049 ilyen értelemben nem különb az elődjénél: fájdalmasan lassú, meditatív történet, egyszerre mocskos és gyönyörű képekkel. A nézőnek hagynia kell, hogy magával rántsa ez a világ, különben csalódni fog.

Harminc évvel az után járunk, hogy Rick Deckard, a legendás szárnyas fejvadász (Harrison Ford) megszökik replikáns szerelmével, Rachaellel (Sean Young), ahelyett, hogy parancsot teljesítve kivégezné. Az androidok gyártásáért felelős Tyrell Corporation már a múlté, de a helyét átvette egy még szektásabb vállalat, az enyhén szólva istenkomplexusos Niander Wallace (Jared Leto) vezetésével. Neki sikerült az, amibe Tyrellék belebuktak: megalkotni a rabszolgasorsot békésen tűrő egyedeket.

Néhány régi típus azonban még mindig rejtőzködik, az ő kiiktatásukért felelős az egyszerűen K-nak nevezett fejvadász – Ryan Gosling karakteréről talán nem nagy spoiler elárulni, hogy maga is replikáns, ez már szinte akkor egyértelmű volt, amikor a faarcú színészet legzseniálisabb képviselőjét castingolták a főszerepre. Egyik küldetése során K egy olyan rejtélyre bukkan, amely túlmutat a múlttal való leszámolás küzdelmén, és amelynek megoldása megváltoztathat mindent, amit addig hittek az emberek és a replikánsok közt húzódó testi és szellemi határról.

E rejtély feltörése adja a filmet összetartó fő szálat, mert ha a hagyományos történetmesélés szabályai szerint gondolkodunk, tényleg csapongónak tűnhet a cselekmény – sokszor olyan jelenetek váltják egymást, amelyek logikailag nem igazán kapcsolódnak össze, de ezen már csak akkor gondolkodik a néző, amikor feleszmél azok brutális látványából. Tény, hogy hangulatukban nagy váltásokkal operál a sztori: a rendőrfőnök (Robin Wright), a hologram-barátnő (Ana de Armas), az emlékgyártó (Carla Juri) egymás után tűnnek fel, de mindig más érzelmeket közvetítenek – szerencsére viszont ott van Gosling statikus játéka, ami egységessé formálja a történetet.

Nyugalom, Harrison Fordban most sem fogunk csalódni, az ő jeleneteiben mindig ott lapul a katarzis, ami néhányszor bizony át is töri a falat – nehéz megítélni, hogy a visszatérése nélkül mennyire állt volna meg a saját lábán egy folytatás (szerintem amúgy simán), de az így alakított sztoriban neki köszönhetjük a legtöbb libabőrt. Még két színészt emelnék ki: a könyörtelen vagy éppen bunkó izomagynak megismert expankrátor Dave Bautista egy teljesen újfajta szerepben mutatkozik meg, és kihozza, amit a kevés idejéből ki lehet, a szinte ismeretlenként beválogatott, gyakorlatilag a női főszerepet játszó Slyvia Hoeks pedig a legszélesebb skálán mozgó karaktert kapta.

Harrison Ford
©

Azzal a véleménnyel viszont mélyen egyet tudok érteni, hogy hiába a gondolatainkat provokáló, Philip K. Dick munkásságát egyáltalán nem megszégyenítő, lassan kibontakozó tempójával is megnyerő történet, nem szólt volna ekkorát a film, ha az audiovizuális csoda elmarad. Nem kérdés, hogy már készítheti a helyet a vitrinben az Oscarjának a már 13-szor jelölt Roger Deakins, akinek kékes-rózsaszínes neonvilága, poszt-apokaliptikus sivatagja vagy hóviharos belvárosai kisujjból szégyenít meg minden gigabüdzséből készült, effektközpontú blockbustert. És most már azt is értjük, miért importálták a Dunkirkből Hans Zimmer és Benjamin Wallfisch párosát: a Vangelist okosan idéző filmzene kéz a kézben jár a néha az egész termet megrengetően mély retro-futurisztikus hangdizájnnal.

A nagyobb fordulatokat akkor sem lőném le, ha nem kért volna meg rá nagyon alaposan mindenkit Denis Villeneuve a vetítés előtt felolvasott üzenetében, de az biztos, hogy az eredeti forgatókönyv után újrázó Hampton Fancher és az idei év írósztárja, Michael Green elérte, amit el lehetett: meglepődni ültem be a moziba, és ennek ellenére tényleg meg is lepődtem. És hogy az egészbe hogy fér bele Elvis Presley vagy Marilyn Monroe? Na, ahhoz már tényleg meg kell venni azt a mozijegyet.

Szokásos, unalmas, panaszkodó disclaimer
Tényleg nincs semmi hasznom abból, hogy állandóan a magyar szinkront gyalázom, de az már talán tényleg egy szint, amikor egy angolul nyilván ultracool, komoly párbeszéd fordításán a premier előtti vetítésen néhány székkel mellettem ülő Barátok közt-színész köhögi fel a popcornját a nevetéstől. És hogy teljes legyen a nézői élmény rombolása, a csúcsot jelentő IMAX-teremben 3D-ben vetítették a filmet, hogy az amúgy is sötét jelenetekből a szemüveg szűrője miatt aztán tényleg ne lehessen látni semmit. Szóval: 2D és felirat! (Szerencsére most elég sok Cinema City-mozi adja így a filmet, a Corvin–Művész–Toldi-tengelyen és a Cinemapinken kívül is.)

Minden, amit tudni érdemes a Szárnyas fejvadász 2049 megnézése előtt

Csütörtökön mutatják be a Philip K. Dick-regény alapján készült Szárnyas fejvadász 35 évvel később elkészült folytatását, Harrison Ford egyik legikonikusabb szerepével, a filmvilág legfelkapottabb rendezőjétől. Böngéssze át a legfontosabb dolgokat erről a varázslatosan egyedi univerzumról, mielőtt beül az év legjobban várt filmjére.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!