Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám

Halálközeli élmény, saját démonjainak dalba fojtása és barátai koncertjét félbeszakító terrortámadás után Josh Homme úgy döntött, újra arra koncentrál, ami a dolga: minden dallal és minden koncerttel újra és újra bizonyítani, hogy a Queens Of The Stone Age az egyik legjobb dolog, ami a gitárzenében történt az elmúlt 20-25 évben. Bécsben nem minden körülmény kedvezett a zenekarnak, azért így is olyan műsort adtak, amibe még egy nadrágletolás is belefért.

Magyar néző számára nehezen felülmúlható koncertet adott még 2014-ben a Szigeten a Queens of The Stone Age (QOTSA): akkor úgy tűnt, a depressziós, még a zenekartól is szokatlanul sötét, masszív 2013-as album, a ...Like Clockwork után a frontember Josh Homme is leszámolt egy időre saját démonjaival, és elkezdett megint úgy viselkedni, mint egy rockzenekar kirakatfigurája.

Az a szigetes koncert legalábbis már csak nyomokban tartalmazta a ...Like Clockwork hangulatát, Budapest akkor konkrétan egy remek hangulatban lévő zenekart és egy best of szettet kapott.

A QOTSA-tól és főleg Homme-tól ezek után nem volt meglepő, hogy idén már egy jóval oldottabb, a személyességet megőrző, de bevallottan táncolhatóbb (jelentsen ez bármit is az esetükben) lemezt (Villains) adott ki. “Nagyon sok mély vagy középtempós szám volt az előző lemezünkön, miközben azért mi mégiscsak egy rockbanda vagyunk. Emiatt is pakoltunk ezúttal több gyorsabb számot az új albumra. Amikor például írsz egy olyan dalt mint a The Vampyre of Time and Memory, akkor felmerül benned, hogy atyaég, hogyan lehetsz ennyire depressziós, amikor tiéd a világ legjobb munkája, és szerető emberek vesznek körül? Ilyenkor azt gondolod, hogy inkább fogd be, és csináld a dolgod” – nyilatkozta még önironikusan a Rolling Stone-nak Homme a nyáron.

A Queens of The Stone Age Bécsben, a Stadthalléban
©

Még ennek tudatában sem volt biztos azonban, hogy mit is hoz 2017-es európai turnéjának egyik első állomására, a bécsi Stadthalléba a zenekar. Mert az előbb pedzegetett “komolyabb” Homme nem veszett el, tisztán hallatszott ez az Iggy Poppal közösen összehozott lemezen, a Post Pop Depressionön is, és aztán újra a felszínre tört a barátzenekar, az Eagles of Death Metal párizsi koncertjén történtek fényében.

Mindezek tudatában nem volt meglepő, hogy a Villains-turné bécsi állomása a fentebb már emlegetett egyensúlyról szólt, valahol félúton a 2014-as Sziget-koncert laza eufóriája és a QOTSA zenéjétől főleg a ...Like Clockwork óta elválaszthatatlan sötétebb, depressziós hangulat között. Nagyjából fele-fele arányban hangzottak el a QOTSA-kötelezők (No One Knows, Go With The Flow, Make it Wit Chu, Little Sister) és az utolsó két lemez súlyosabb darabjai (Domesticated Animals, Villains Of Circumstance, I Appear Missing).

Homme érezhetően nem a levegőbe beszélt már a Villainst követő interjúiban, és a bécsi koncerten sem, amikor a “most” fontosságáról beszélt. A frontember vesszőparipája lett halálközeli élménye és a párizsi Bataclanban történtek  után, hogy semmit sem halogat többé, mindent a mára tesz fel, és rajta ezen az estén sem látszott, hogy bármit is takarékolt volna a kétórás koncerten. Persze azért a humorát és öniróniáját sem vesztette el, hiszen azt a szándékosan erőltetett átkötő szöveget nehezen lehetett komolyan venni, amikor arról beszélt, hogy amikor elveszettnek érzi magát, akkor csak kiül az óceánpartra (I Sat By The Ocean).

Josh Homme a bécsi koncerten
©

Az pedig aligha újdonság bárkinek, aki a zenekar pályáját követte eddig, hogy a QOTSA élőben is nagyrészt Homme-ról szól, akit persze tűpontosan követett ezúttal zenekara, annak ellenére, hogy a Stadthalle most sem hazudtolta meg rossz hírét (a Facebook-eseményben válogatott jelzőkkel minősítik a csarnok hangosítását). A QOTSA szellemisége ugyanis továbbra is azokban az apró mozdulatokban érhető tetten, ahogy Homme hanyagul hátradobja a cigijét egy pillanattal azelőtt, hogy elkezdene a gitárján egy új számot; vagy ahogy nadrágja levetése/megigazítása közben hergeli a közönséget.

Lehet, hogy a QOTSA már nem az a Nick Oliverivel és Mark Lanegannel felálló, zabolázhatatlan banda, aminek mainstream-áttörésukkor számítottak, de a 2000 környékén befutó gitárzenekarok közül nekik sikerült legügyesebben, méltósággal átmenteniük kultstátuszukat a 2010-es évekbe, ami a nem épp a rocknak kedvező időszakban azért elég nagy eredmény. Hallva a rengeteg magyar szót a koncerten, már csak az a kérdés, mikor jönnek először végre önálló koncertre hazánkba Homme-ék?