szerző:
MTI / hvg.hu

A zenész szerint szégyent hoz Dublinra Mianmar vezetőjének viselkedése, mert eltűri a rohingják elleni erőszakot.

Visszaadja dublini kitüntetését Bob Geldof zenész, így tiltakozik az ellen, hogy a rohingja népirtást eltűrő Aung Szan Szú Kji mianmari vezető is megkapta az elismerést az ír fővárostól.

Geldof szerint Aung Szan Szú Kji viselkedése megdöbbentő, és szégyent hoz a városra, amely a Freedom of the City of Dublin kitüntetéssel jutalmazta korábban őt – idézte a zenészt a BBC News hétfőn.

Mianmarból több mint 600 ezer rohingjának kellett Bangladesbe menekülnie a kormányerők erőszakhulláma miatt, amit az ENSZ etnikai tisztogatásnak minősített. Szú Kji nem lépett fel a rohingják védelmében, ezért bírálják sokan. A Nobel-békedíjjal kitüntetett mianmari vezető a konfliktusról csak szeptember közepén nyilatkozott először, türelmet kérve.

Geldof, a Live Aid alapítója közleményében elítélte Szú Kjit, és azt írta: nem akarja, hogy nevét bármilyen módon együtt emlegethessék a rohingják elleni népirtással kapcsolatba hozható személyével.

Szú Kjit nemzetközi vezetők és emberi jogi csoportok is elítélték, amiért nem volt hajlandó elismerni, hogy országában a muzulmán rohingják szisztematikus üldözése folyik. Az ENSZ az országban folyó összehangolt katonai akciót az etnikai tisztogatás iskolapéldájának nevezete.

Geldof zenésztársai, az U2 együttes tagjai szombaton szintén felszólították a mianmari politikust, hogy erélyesen lépjen fel a biztonsági erőkkel szemben. A zenekar honlapján megjelent közlemény szerint Szú Kji hallgatása az ügyben úgy néz ki, mintha az a történtek elfogadása volna.

Októberben az oxfordi városvezetés fosztotta meg Szú Kjit az ott adományozott kitüntetéstől. A városi tanács vezetője elmondta: mélyen megdöbbentette a város lakóit a rohingják üldözése, és az, hogy Szú Kji nem szólalt fel ellene.

A Oxfordi Egyetemhez tartozó St Hugh's College, ahol Szú Kji tanult, a portréját is eltávolította.

A rohingjákkal szembeni katonai akciók augusztus végén kezdődtek. A katonák sok ezer embert megöltek, falvakat gyújtottak fel, a lakóikat pedig elűzték. A mianmari hadsereg ugyanakkor azt állítja, hogy csak a rohingja fegyveres erőkkel harcol, a civilekkel szembeni fellépést tagadja.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Vándor Éva Világ

Ennek a szentnek véres a keze

Mit csinál egy Nobel-békedíjas népirtás idején? Az emberi jogok és a demokrácia harcosaként ismertté vált Aun Szan Szú Kji például azt választotta, hogy félrenéz. A liberális világ poszterlánya azonnal céltáblává vált, de ez egyelőre nem sokat segít a halálba üldözött rohingyákon.