Szentgyörgyi Rita
Szentgyörgyi Rita

A modern szobrászat atyja előtt számos kiállítás tiszteleg halálának centenáriuma alkalmából. Auguste Rodint legtöbben A gondolkodó, A csók, az Örök tavasz, A calais-i polgárok alkotójaként ismerik.

Több mint kétszáz bronz- és márványszoborból, torzókból álló életműve mellett grafikusként is jelentőset alkotott. Rajzait leginkább a szobraihoz készített előtanulmányok között tartják számon. Judith Cladel művészettörténész, az első Rodin-életrajz szerzője 1919-ben a meudoni Rodin-villában bukkant rá a szobrász addig ismeretlen grafikai sorozatára, a titkos múzeum feliratú dossziéban. Témájuk az autoerotika és a női homoszexualitás. Az évforduló alkalmából a párizsi Rodin Múzeum kiadásában az erotikus rajzok nemrég könyvalakban is megjelentek, Rodin titkos múzeuma címmel.

Művészet és csábítás, megszállottság és profán élvezetek összeérnek a kortársai által buja faunnak, szent kecskének becézett Auguste Rodin munkásságában. Az érzékien szabadnak, gátlástalannak tartott Rodin fiatalkori műveiben a férfiaktok és a férfiarc-ábrázolások vannak túlsúlyban, mint saját robusztus férfiasságának a lenyomatai. 1889-ben, harminchét évesen köszöntött rá a hírnév a Keresztelő Szent János című szobrával. A francia kormány megrendelésére kezdett dolgozni Dante Isteni színjátéka nyomán A pokol kapuján, amelyet a díszítőművészek soha meg nem valósult múzeumába szántak. 1899-ben a Párizsi Szalon felkérésére döntött úgy, hogy a kompozícióból kivesz néhány darabot, és márványból formázza meg őket. Így kelt önálló életre A gondolkodó, A csók és az Örök tavasz.

Auguste Rodin szobrai a művész halálának századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításon Párizsban 2017 márciusában.
©

Egy végzetes szerelem ihlette Rodint a szexualitás, a szenvedély nyílt megjelenítésére, a maga korában botrányt keltő műveiben. Párizs műtermébe egy diákcsoport tagjaként érkezett 1883-ban a 18 éves szobrásztanonc, Camille Claudel, Paul Claudel nővére, hogy órákat vegyen a mestertől. „Köpcös volt, kövérkés, tömzsi lábú, negyvenes, sűrű szakállal. Amikor először megláttam, azt gondoltam, hát ő sem lesz az én álombeli művészem. Kis kék disznószemekkel pislogott ki a szemüvege mögül” – ezt a kiábrándító képet rögzítette Camille a nagy szobrászról.

Auguste Rodin
©

A fiatal, érzéki, művelt lány idővel felszabadította a zárkózott, szűkszavú, mogorva, önző férfi elfojtott szexualitását. Rodin öt évig hozzá sem ért Claudelhez, a vonásait megörökítő Hajnal, Camille sapkában, A búcsú című alkotásokkal írta meg leendő szerelmük történetét. Robbanásszerűen csapott át a mester-tanítvány viszony szeretői kapcsolatba. Héjanász-szerelmük a meztelen női test önfeledt ábrázolására ösztönözte Rodint. Isadora Duncan visszaemlékezései is erről a felszabadulásról vallanak. A pályakezdő táncosnő Rodin párizsi otthona, a Hotel Biron mellett lakott, azért kereste fel a mestert, hogy bemutathassa neki új koreográfiáját. Duncan modellt állt Rodinnek az antik műalkotásokra reflektáló testtöredékeihez, mint ahogy később az orosz balett társulatának csillaga, Nyizsinszkij is, akit az Egy faun délutánjában örökített meg. „Tapogatta a testemet, mintha csak nedves agyag lenne. Keze valósággal lángba borított és elomlóan gyengévé tett. Hatalmába kerített a vágy, hogy egész valómban átadjam magam az ölelésnek. Abban, hogy ez nem történt meg, kizárólag a szigorú nevelésem akadályozott meg.”

Paul Claudel plasztikusan idézi fel a szexuális éhségét leplezetlenül kifejező művészt. „A szemei folyton a szoknyák után kutattak, mintha kocsányon csüngtek volna. Amikor dolgozott, orrát hol az agyaghoz, hol a modellhez nyomta. Jéghideg kék tekintettel pásztázta a női test domborulatait.” Mindenre képes szatírnak, a majmokat is pirulásra késztető férfiállatnak aposztrofálta Rodint a műkritikus, író Octave Mirbeau. Rainer Maria Rilke, aki néhány évig Rodin személyi titkára volt, róla szóló életrajzi könyvében árnyalja a szobrász portréját: „Rodin, az alkotó annyira a maga dolgai közt él, annyira a saját művei mélységében, hogy kinyilatkoztatásokat nem is képes felfogni másként, mint saját művészete egyszerű eszközeivel. Új élet, ez az ő számára végső fokon: csak új felületek, új mozdulatok. Így vált egyszerűvé körülötte minden. Többé már nem tévedhet. Rodinnak ez a fejlődése útmutatás ebben a tanácstalan korban minden művészetnek. Egyszer majd felismerik, mi tette olyan naggyá ezt a nagy művészt: az, hogy munkás volt, s nem vágyott másra, csak arra, hogy minden erejével behatolhasson szerszáma közönséges és kemény munkájának titkaiba.”

„Rodint, a művészt a test csodája, a mozdulatábrázolás rejtelmei érdekelték a női korporalitásban. Degas-t, Toulouse- Lautrec-et, Picassót megelőzve a bordélyházak prostituáltjainak a pózában ábrázolta a külvárosok mélyéről érkező modelleket, akik közül sokan a szeretői lettek. Szakított a klasszikus aktokkal, törölte az arcokat, anonimizálta a testeket, utólag fantázianevekkel kategorizálta őket: skorpió, virág, kagyló. Rodin a rajzokat tekintette munkája kulcsának. Élete utolsó szakaszában egyre romló látása is közrejátszott abban, hogy soha nem a papírt nézte, amire rajzol, hanem a szemével rögzítette a formákat. „A test körvonalait követem nyomon. Ez a legvalósabb kapcsolatom az élettel. Célom, hogy kipróbáljam, mennyire érzi a kezem azt, amit a szemem lát.”

©

Rodin, az ember a műterem falain kívül elveszettnek érzet magát. Szegény paraszti származása miatt kisebbrendűségi érzést hordozott magában. Művészbarátai, Debussy, Monet, Degas, Rilke társaságában sem tudott igazán felszabadulni. Egyvalaki tartott ki mellette élete végéig: Rose Beuret, akivel 1864- ben ismerkedett meg. A varrónő a modellje, a házvezetőnője, a társa lett. Ötvenhárom évi együttélés után, két héttel az asszony halála előtt kötöttek házasságot. Született egy szellemi fejlődésben visszamaradt fiúk.

„Bár embernek hazug és hitvány volt, művésznek hatalmas. Bánom már, hogy élete része voltam, de még mindig büszke vagyok arra, hogy a művészete része lehettem” – írta naplójában Camille Claudel, akire tízévnyi közös munka és szerelem után Rodin ráunt és kidobta. A szobrásznő soha nem tudott szabadulni a férfi árnyékától. Egyszer még felkereste őt Rodin, mielőtt a veszteségtől tomboló Camille-t a családja elmegyógyintézetbe záratta. Amikor megpillantotta Claudel A könyörgő nő című szobrát, elsírta magát. A kitárt karját a férfinak nyújtó „önvallomásra” Rodin a Camille arcát ábrázoló A búcsú című szobrával felelt.

A férfi, akinek a vésőjéhez kora számos fontos művésze odajárult – Victor Hugo, George Bernard Shaw, Oscar Wilde – röviddel a halála előtt mondta: „Átélem a szépség minden formáját, ez a csoda mindennap újjászül engem.”