szerző:
Dubrovszki Dániel

Távirányítós autóversenyzés a Pamkutyával, játékok minden mennyiségben a Pongtól a League of Legendsig, Trónok harca szimfonikus koncert, Call of Duty a Magyar Honvédséggel. A térség legnagyobb gamer fesztiváljává nőtt PlayIt és a magyar Youtube-videósok éves seregszemléje, az Online Video Stars (OVS) fúziójából egy olyan fesztivál állt össze, ahol tényleg egy helyen van minden, ami a főleg tizenévesekből (és szüleikből), illetve néhány idősebb geekből álló közönséget ma érdekelheti. Megnéztük, mi a helyzet a magyar youtubereknél.

A két évvel ezelőtti OVS-en tapasztalt helyzethez képest szembetűnő változás, hogy míg akkor úgy tűnt, Dancsó Péter a magyar Youtube-szcéna megkérdőjelezhetetlen ura és rocksztárja, mostanra meg kell osztoznia az elsőségen a zenei paródiákban utazó Pamkutya duóval, akiknek idén nyári Despacito-paródiája rekordot döntött a magyar Youtube-videók között, és csatornájuk nemrég a feliratkozók számában már meg is előzte a Dancsó-féle Videómániát. (Igaz, ha Dancsó másik, saját nevén futó csatornáját is számítjuk, összesítésben még mindig ő az első.) Ennek megfelelően a fő attrakció ezúttal kettejük közös fellépése volt, ahol végül Dancsó és az egyik Pamkutya-tag szumójelmezes birkózása zárta le a fesztivált. Azért volt külön Dancsó-műsor is, ahol a kiskorú közönséggel egyre profibban bánó videós helyben készített el rajongóival egy videoklipet egy műsoráról szóló rapszámhoz.

©

Ezen kívül minden egyre nagyobb lesz, ami a feliratkozók számát, a helyszínt, a kultuszt és az üzletet illeti. A like-ökonómia kitermelte a maga egyenlőtlenségeit, most először volt lehetőség arra, hogy a nézők borsos árú VIP-jegy ellenében olyan speciális programokon vegyenek részt a nagyobb videósokkal, mint például távirányítós autóversenyzés a Pamkutya tagjaival, ügyességi játék Dancsó Péterrel, vagy twister a szépségblogger lányokkal, Viszkok Fruzsival és FollowAnnával. A köldöknézős beszélgetéseket kiszorították a látványosabb programok, a szüneteket pedig Youtube-kvíz töltötte ki olyan kérdésekkel, mint „A Pamkutyán kívül melyik magyar videós készített még Despacito-paródiát?”, amikre a 10-16 év közötti jelenlevők rendszerint simán tudták is a választ.

Kik vannak a videósok mögött?

Az Online Videp Starst 2013-ban kezdte el szervezni a Special Effects Media, amely Magyarország egyik első és legnagyobb YouTube-videósok menedzselésével foglalkozó ügynöksége. A cég maga is ekkoriban alakult, miután az alapító Szabó Gergő látta, hogy Nyugaton már kifejlett iparág épül az itthon még inkább csak ébredező YouTube-közösségre. Ma a magyar Youtube mindkét császára, Dancsó és Pamkutya is hozzájuk tartozik, illetve még jó néhány valamivel kisebb, de azért reflektorfényben levő figura, mint a rapper-gamer-életblogger-viccmester Unfield, vagy a szépségtippjeiről ismert Viszkok Fruzsi és FollowAnna.

Dancsó Péter
©

Szabó Gergő a hvg.hu-nak azt mondta, a videósok felfuttatása érdekében stúdiókörülményeket biztosítanak nekik, segítenek a keresőoptimalizálásban, a videók grafikus dizájnjában, a csatornák egységes arculatának kialakításában, illetve kiközvetítik a Youtube-sztárokat hirdetőknek, szponzoroknak. A videók tartalmába viszont nem igazán szólnak bele: bár az előfordul, hogy ötleteket adnak vagy felhívják a figyelmet egy-egy rosszabbul sikerült részre, a kreatív munka alapvetően a videós feladata marad.

Ahogy ezen a listán is látszik, mára a legtöbb jól futó magyar youtube-os együtt dolgozik egy ügynökséggel, a piacot pedig alig néhány ilyen cég fedi le. Szabó Gergő szerint egyre általánosabb, hogy a befutásra vágyó videósoknak tudomása van az ügynökségek által kínált lehetőségekről. Sok videós így őket keresi meg, akikben pedig potenciált látnak, azokat ők maguk környékezik meg egy ajánlattal. Összességében jelenleg kb. 100 csatorna menedzselését vállalják.

Pamkutya
©

Fogjuk-e látni őket a bulvárlapokban?

A Youtube-sztárok és a hagyományos celebek világa egyelőre erősen elkülönül egymástól. Szabó Gergő szerint a tévéműsorokkal és a szereplőikre épülő bulvárvilággal a Youtube-világ a saját ökoszisztémáját állítja szembe, így nincs szüksége az előbbire a túléléshez. Főleg, hogy különböző közönségekhez is szólnak: a tévé Magyarországon gyakorlatilag feladta a fiatalokért folytatott küzdelmet, a Youtube-bal, ahol harmincon felüli arcot alig látni, viszont az idősebbek nem tudnak igazán mit kezdeni. Bár a két médiumot különböző fogyasztási módjuk miatt nehéz hitelesen összehasonlítani, Szabó szerint a nagyobb videósok elérése már a tévésztárokéval vetekszik. A producer szerint ma inkább a hagyományos sztároknak van rá szüksége, hogy elkezdjenek az új média felé nyitni, mint fordítva.

Voltak azért próbálkozások a másik irányban is. Dancsó Péter a Viasat6-on tavaly indított Nethuszár című műsora például egy évadot ért meg, A producer elmondása szerint a legismertebb magyar videós jellemzően tartózkodó a hagyományosabb médiával szemben, jobban érzi magát saját közegében, ahol a saját szabályai szerint nyilatkozhat meg, igaz, ezen mostanában elkezdett változtatni, és egyre több sajtószereplést vállal.

Ezzel szemben ott van például az OVS-en is fellépett Hajnóczy Soma sztárbűvész, aki szereplései alapján úgy tűnik, mindkét sztárvilágban otthonosan mozog, vagy más vonalon Puzsér Róbert munkássága is jó példa lehet a bulvár és az online „hitelesség” (és még sok más dolog) közötti egyensúlyozásra.

Hajnóczy Soma
©

Fontos különbség emellett a két közeg között, hogy a Youtube-ra jellemző személyesség és a közönséggel való folyamatos kapcsolattartás sok szempontból a klasszikus sztárkultusz ellentéte. Bár ez a közvetlenség ma már részben illúzió, hiszen ezen figurák mögött is komoly kiterveltség és marketingmunka van, tény, hogy a Youtube-sztároktól így is sokkal inkább a „saját” énjüket kapjuk, mint a jóval szorosabban fogott, mások által kitalált műsorokban szereplő hagyományos celebektől, és a közönség részéről fontos igény is, hogy ez így maradjon.

Szabó szerint egyébként tévedés a Youtube-sztárok népszerűségét a tinikhez kötni: bár az OVS-hez hasonló eseményeken főleg ők jelennek meg, ők írják a feltűnő rajongó-gyűlölködő kommenteket és képviselik a klasszikus popsztáros rajongás vonalát, a statisztikák szerint valójában a 18-24 éves korosztály adja a videók közönségének többségét.

Egyelőre nem látszik jele, hogy a Youtube-piac növekedése megtorpanna, a magyar színtéren pedig még ki sem próbáltak sok mindent, ami Nyugaton már nagy sikerrel fut – mondta Szabó. Példaként a „tudományos ismeretterjesztő” videózást hozta fel, amit többek között a népszerű VSauce csatorna képvisel.