Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám

Az a fajta puha, űrszintis elektronikus popzene, amely inkább befelé figyelést igényel, eléggé hiányzott a magyar zenei színtérről. A Stopsonic viszont pont ebben a műfajban nyújt újat, miután a szólóalbumok, és hosszabb kihagyás után visszatérő Varga Zsuzsa és alkotótársa, Kovács Péter végül a budapesti undergroundban találta meg a hiányzó láncszemet a Stopsonic beindításához. A csapat első nagylemeze, a Jewel Hunter itt hallgatható meg először.

Még talán maga Varga Zsuzsa is egyetértene velem abban, hogy hosszú idő után a Stopsonicban talált leginkább magára énekesnőként, zenészként: ehhez persze szükség volt a zenei alapokért és a koncepcióért felelős Kovács Péterre, korábbi alkotótársára is, akiben régóta érlelődött már az a fajta megszólalás, ami most a Stopsonic első lemezén, a Jewel Hunteren hallható.

De kellett hozzá egy véletlen találkozás is, az azóta megszűnő Rakéta fesztiválon, amikor a koncertek csúszása miatt mindketten ottragadtak az imanexperiment néven alkotó, és a Stopsonic szellemiségéhez, hangulatához passzoló műfajban alkotó Nitára, akiben voltaképp megtalálták a hiányzó láncszemet. "Mi biztatjuk, és szeretnénk, ha akár ő énekelne néhány dalban" – mondja a csapatba egyelőre szintisként és vokalistaként beszálló Nita szerepéről a zenekar, amely a trió demokratikus, nem túlvezérelt attitűdjét is jellemzi egyben.

Direkt nem kapkodtak a nagylemezzel az első, hasonló címen kiadott, négyszámos EP után, hiszen ahogy Péter fogalmaz,

ez a produkció eddig a hálószobáinkban létezett, nem toltuk, nem erőltettük sehol. Volt rádió, ahol hallottuk, hogy játsszák valamelyik dalunkat, és nagyon meglepődtünk.

©

"A lemezen van többéves, kiadatlan dal teljesen áthengszerelve, újragondolva, de az album gerincét új dalok alkotják, amiket az elmúlt egy évben írtunk" – jellemzi a Jewel Hunter tíz számát Péter. Az album érzelmi töltetét, hangulatát aztán már Zsuzsa fogalja össze frappánsan: "a teljes lemez egy érzelmi hullámvasút. Azért is, mert hosszú hónapok teltek el egy-egy szám elkészülése közt.

Van itt túlcsorduló szerelem, pici társadalomkritika, a félelmeink, ráismeréseink. Mindehhez jól illik a sok űrszinti, az éneksampling. Gondolkodós, befelé fordulós számok, többnyire chilles felhangokkal.

A Jewel Hunter valóban sokszínű lemez lett, a címadó tempós számtól, a Little Dragon életigenlő elektropopját idéző Now and Here-en keresztül, a korai Grimes-lemezek introspektívebb, sok énekmintás dalainak jegyeit magán hordozó Won't Turn Backig. A sokszínűség amúgy is megjelenik a tagok ízlésében, amit Nita is megerősít: "én a lemez készülése alatt az iamamiwhoami-t sokat hallgattam, Zsuzsa szerint Tycho a legjobb futáshoz, Peti pedig ugyanúgy képes lazulni Napalm Death-re, mint Tei Shi-re, szóval inkább csak hagytunk beszűrődni minden jót, és aztán hatni egymásra. Soha nincs konkrét előadó, stílus, sőt, sokszor tudatosság sem, kísérletezünk és lelkesen belevetjük magunkat bármibe, ha úgy érezzük"

A teljes Jewel Hunter lemez
A Jewel Hunter lemezborító alapját Dénes Nóra fotóművész munkája adta, a zenekari logót Tóth Mari készítette, a felvételek hangmérnöke Gresiczki Tamás volt, a zenekar eddig két klipjét pedig Frank Rizzo és Ghyczhy Csongor rendezte.

De akad a lemezen magyar szöveggel ellátott dal, a téli begubózáshoz tökéletes, lágyabb Így múlik el, amelynek szerencsés helyzetben erős rotációban kéne a magyar rádiókban szólnia. "Az Így múlik el elég rég megvolt már ötlet szinten, de teljesen megváltoztattuk, áthangszereltük. A szöveg már korábban kész volt, de picit lerövidítettem, nyitva hagytam a történetet. Szeretem, hogy nincs túlmagyarázva, jó, amikor a hallgatóra bízza az ember, hogy hogyan értelmezze a szöveget" – írja körül a dalt Zsuzsa.

©

Ha az eddigiekből nem lenne egyértelmű, a Stopsonic igazi szerelemprojekt, amelyhez mindhárom tag kedvvel tér újra és újra vissza, és főleg a zenélés kreatív részére szeretnének koncentrálni, jelenleg a minden más (a promoció, kiadókeresés) mellékes, de persze nem zárják ki ennek az útnak a lehetőségét sem.

Ezt erősítik meg a közben már új számokon dolgozó Péter szavai is. "A Stopsonicot épp annyira csináljuk magunknak, mint azoknak, akiket megtalál a zenénk. Szuper érzés, hogy ránk találnak, visszajelzést kapunk. Egyszerűen szívesebben foglalkozunk a kreatív résszel, magával a zenével, mint a promócióval, reklámmal. De természetesen boldogok lennénk, ha játszhatnánk jó fesztiválokon, jó klubokban."

A Stopsonic november 29-én mutatja be friss albumát élőben a Gödör Klubban.

hvg.hu Kult

Ments meg, David Lynch! – Új feldolgozásalbum az Anton Vezuvtól

Letisztult, giccsmentes és megfér rajta Nick Cave mellett a a country-királynő Dolly Parton is: röviden így határozhatjuk meg az Anton Vezuv Save me David címmel most megjelenő feldolgozásalbumát. A budapesti power-melankólikus zenekar tavalyi második sorlemezét követő, David Lynch inspirálta hanganyagra nyolc sötét, borús dalt vett fel, azokat saját, puritán indie lo-fi stílusába átültetve.

Bicsérdi Ádám Kult

Van egy kis soul/hiphop család itthon, amelyből újabb figyelemreméltó zenekar nőtte ki magát

"Aki ezt csinálja, az mind szerelemből teszi, és nem érdeklik a komolyabb kompromisszumok" – mesélik az itthon eléggé hiánypótlónak számító neosoul és modern R&B határán mozgó Window zenekar tagjai, akik első lemezükön a hazai összetartó közeg szereplőiből is sokat felvonultatnak, hogy így is képet adjanak erről az izmosodó színtérről.