Szentgyörgyi Rita
Szentgyörgyi Rita

A Nemzetiben Csörgheő Csuli szerepét próbálja. Harmadéves kaposvári színinövendékeit igazmondásra tanítja. A színházi szakmát felborzoló zaklatási ügyekről az a véleménye, hogy a színek palettáján nem csak a fekete és fehér létezik. A nagybetűs férfi színész egy tragikus veszteség és több műtét után tér vissza. Törzshelyén, a Centrál Kávéházban ültünk le beszélgetni a jelen abszurditásairól, a múlt emlékeiről, a jövő kérdőjeleiről.

hvg.hu: Jó ideje nem állt színpadon. Voltak elvonási tünetei?

Cserhalmi György: Igazából nyáron, a holtszezonban kezdett hiányozni. Amikor már második hónapja feküdtem a klinikán, nem csak a színház hiányzott, hanem bármilyen munka. Legyen az fűnyírás vagy favágás. Eredmény lett volna, ha fel tudok vágni egy fatuskót. Soha nem hittem, hogy ez valaha gondot fog okozni.

hvg.hu: Kényszerű elvonultságában sok minden történt, ami a pályáját közvetlenül vagy közvetve érinti: Makk Károly halála, a Mafilm centenáriuma, kiadták DVD-n Bódy Psychéjének digitálisan felújított változatát, legutóbb pedig rázúdult a színházi világra a zaklatási ügy. Ez mennyire árt, vagy éppen használ a szakmának?

Cs. Gy.: Nagyon árt, mert egy előítélet-sorozat élesedik, ami messze elkerült minket az utóbbi időben. Nem volt tudomásom ezekről az ügyekről, illetve egy esetről éppen az egyik vádló oldaláról, aki „bekéredzkedett” egy friss házasságba harmadiknak. Azt gondolom, annak, aki lebukott, elég nagy büntetés a sorstól, hogy nem csinálhatja többé, amit szeret, még ha nyugdíjas korú emberekről is van szó. Nehezen viselem az általánosítást, a megoldási rohamokat, a tartalom nélküli ötleteléseket, a „csináljunk valami olyat, amit ki lehet tenni a kirakatba, hogy valahogy megússzuk az egészet” jellegű hozzáállást. És még az sem vigasztaló ebben, hogy nem csak a színházi szakmáról, egy elszigetelt magyar jelenségről van szó, hanem mindenfelől bűzlik a hal, globálisan. A múltkor „belecsúsztam” egy telefonálós műsorba, ahol hihetetlenül előítéletes emberek szólaltak meg a színházzal kapcsolatban. Én meg tudom, hogy kik dolgoznak ebben a szakmában; kik azok a nők és férfiak, akik évtizedek óta hihetetlen becsülettel tolják ezt a szakmát.

Cserhalmi György 2014-ben a székesfehérvári Vörösmarty Színházban
©

hvg.hu: Önnél hol húzódnak meg az erkölcsi határok?

Cs. Gy.: Én még szigorú református nevelést kaptam Debrecenben, katekizmusból is levizsgáztam. Volt egy tüneményes nagymamám, aki egy dologban könyörtelen volt: a minden esti imában, meg abban, hogy mindig el kellett mondani, ami aznap történt. Ahogy felkerültem Budapestre, az volt az első dolgom, hogy mindezt elfelejtettem. És rögtön csináltunk egy szexuális forradalmat, ahogy Bereményi mondja A nagy generáció című filmben. Elindult valami furcsa sorsunk, de azért hellyel-közzel megpróbáltam a neveltetésemnek megfelelően evickélni az életben. Hol sikerült, hol meg nem. Manapság érdekes nézni, hogy vannak a hófehérek, meg a nagyon feketék.  

hvg.hu: Mindig jól tudta kezelni az alá-fölé rendeltségi viszonyokat, a rendezőkkel való hatalmi helyzetet?

Cs. Gy.: Ha kezelhetetlen volt számomra a helyzet, akkor elmentem onnan is, ahol egyébként jól érezhettem volna magam.

hvg.hu: A székesfehérvári társulattal jelenleg milyen a kapcsolata? Eredetileg a Lear királyra meg egy rendezésre szerződött oda.

Cs. Gy.: Mindig úgy szólt a szerződésem, hogy egyet játszok, egyet rendezek. De a feleségem betegsége teljesen kivont a forgalomból, napi 24 órás szolgálatban álltam. Aztán tavaly jött a térdműtétem, majd idén a két gerincműtétem. Gyakorlatilag három éve nem játszottam. Szerették volna, ha leszerződöm, de úgy nem akartam, hogy nem teljesítek. Most végre kaptam biztatást, hogy dolgozhatok. A Nemzetiben felújítjuk a régi szereposztással azt a bitang jó, kemény Úri murit, amit tíz évvel ezelőtt Vidnyánszky Attila rendezett Debrecenben.

hvg.hu: Könnyű ennyi idő után felizzítani magadban a Csörgheő Csuli-féle duhajságot?

Cs. Gy.: Ha egy jubileumi előadást csinálunk, az rendben van, de ha nekiállunk repertoárban játszani, az már nem olyan szerencsés. Már Debrecenben sem a Jób Dánielnek írt színdarabból készítettük az előadást, hanem szétszedtük a regényt, ami tele van eseménnyel, szafttal meg lével. Nagyon ütős dolog született – Vidnyánszky kifaggatott a gyerekkori, fiatalkori élményeimből, a nagy generációs kalandjaimból, mindenféle fizikai eseményekből.  

hvg.hu: Halj már meg!, Jupiter holdja, Aurora Borealis: három szerzői filmben szerepelt legutóbb. Mi győzte meg arról, hogy betegen is elvállalta a szír menekültet buldogként üldöző, kiégett, magányos zsaru szerepét Mundruczónál a Jupiter holdjában?

Cs. Gy.: Eredetileg az orvos szerepét akarta velem játszatni Kornél, de képtelen lettem volna rá, kiöregedtem belőle. Közben meghalt a feleségem, nagyon bezárkóztam, és egyáltalán nem akartam filmezni. A lányom és Petrányi Viktória producer kitalálták, hogy terápiás jelleggel vegyek részt a filmben. Jól tették, mert elterelte a figyelmemet a mélypontokról. Kornél végül a rendőr szerepét bízta rám, kérte, hogy ne olvassam el a forgatókönyvet, reggelente megbeszéltük a jeleneteket. Az a baj, hogy helyenként nagyon jó voltam a filmben, egy záporjelenetet például kénytelen volt kivágni Kornél, mert olyan bivalyerősre sikerült, hogy ütötte volna az egészet. 

A Sápy László szerepét alakító Cserhalmi György Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjének forgatásán
©

hvg.hu: Egyetért a Jupiter holdja állításával, hogy rugaszkodjunk el a békaperspektívától, és emelkedettebb, spirituálisabb nézőpontból nézzünk rá az egész migránsozó-sorosozó valóságunkra?

Cs. Gy.: Már évek óta itt lenne ennek az ideje. Eltapsoltunk huszonvalahány évet a rendszerváltás óta mindenféle perspektívát kipróbálva. Egyik rosszabb volt, mint a másik. És ezt nagy indulattal nézi az ember, látva, hogy az én életemben már nem fog megváltozni. De mi lesz a gyerekemmel, az unokáimmal?

hvg.hu: Nincs déjà vu érzése, hogy kicsit ott tartunk, mint a 80-as években?

Cs. Gy.: 1985-ben mondtam Csaplár Vilmosnak: figyeld meg, ennek vége lesz. És csupán attól éreztem így, mert a kezembe került egy szamizdat kiadvány a robottechnikával foglalkozó Dr. Vámos Tibor tollából, ami arról szólt, hogy a Szovjetuniónak a rossz telefonhálózat miatt lesz vége. És úgy jár majd, mint a dinoszaurusz, akinek csütörtökön levágják a farkát, és szombaton veszi észre. 1989-ben a nyakunkba esett a rendszerváltás.  

hvg.hu Most reménytelennek látja a változást?

Cs. Gy.: Epizodisták játsszák a főszerepeket bármelyik oldalt nézem. Egyenként kiváló figurák vannak, de együtt rettenetesek. Kihaltak vagy nyugdíjba vonultak azok, akikre még valahogy lehetett számítani. Az elitkör amolyan kívánságműsor-szerűen el szokta mondani, ki lenne jó miniszterelnöknek, de mindig nagyon mellélőnek. Beszélgettem ez ügyben néhányukkal, de lenéznek az álláspontom miatt, miszerint nem lesz változás.

hvg.hu: Az LMP-vel anno szimpatizált, felkerült az EP-választási listájukra. Mostanában nem politizál?

Cs. Gy.: A feleségem mondásához tartom magam: „Gyurka, nem kéne politizálnod egyáltalán, mert nem arról szól, aminek szánod. Nem lehet magánvéleményed, be fognak sorolni valahová.” Furákat mondanak közönségtalálkozókon, úgy is mint: magát nagyon szeretjük, mint színészt, de most megutáljuk azért, mert politizál. Nem érdemes a politikával kéz a kézben járni, mert akkor az ember megszűnik önmaga lenni.  

hvg.hu: Új szerepben debütált néhány éve, a Kaposvári Egyetemen vezet színészosztályt. Miben áll a tanítási módszere?

Cs. Gy.: Öntöm beléjük, hogy mi a fontos nekem, meg azoknak, akik nekem, és általában a színháznak, a filmnek fontosak. Igyekszem letisztogatni a mentalitásukat. Egy a lényeg: nem hazudni. Nem engedem meg, hogy akármelyik tanár ellenségesnek tartson egy irodalmi teljesítményt csak azért, mert nem az ő oldalát képviseli. A politikát irtom az oktatásból.  

hvg.hu: Korábban tett egy kijelentést, miszerint, ha a Színművészetin tanítana, szétpukkadna egy több mint harmincéves lufi. Pontosan mire célzott ezzel?

Cs. Gy.: Arra, hogy nagyjából ugyanaz a szerelvény jött le a vágányokról, összetéveszthetetlenül egyformák. A Színművészetin pogácsaszaggatás folyt, egyik így sült ki, a másik úgy, de ugyanabban a formában. Persze tanítanak ott zsenik is, mint Ascher meg Székely, de a frissen kijött színészek elképesztően nagyképűek voltak az első színpadi próbáig. Ott aztán összedőltek. Amikor Vidnyánszky felkért tanítani, arra gondoltam, hogy változtatunk ezen. És nem az lesz, hogy olyan kínlódva tesznek meg négy métert a színpadon, mintha az a Budapest–Moszkva-távolság lenne, hanem egyszerűen. Azt tanítom a növendékeimnek, hogy merjenek pofátlanok lenni, mindent kipróbálni, leszámítva a gusztustalanságokat, meg azt, amivel mások jogait bántják. Alternatívákat kínálok nekik arra vonatkozóan, hogy kik tartsanak kurzust, megszavazzák, hogy klasszikusokat, abszurdot, monodrámát próbáljunk. Az életem nagyon fontos része, hogy tanítok. 

©

hvg.hu: Mantraként hangoztatott elv, hogy a színházban nincs helye a politikának. Paradox módon mégis akkor születnek társadalmilag ütős előadások, amikor a hatalom rátenyerel a kultúrára. A ’80-as években kivette a részét a hazai színjátszás fénykorából.

Cs. Gy.: Ez igaz, de azt, hogy van a zsebemben három dollár meg a személyigazolványom, és azzal bárhová mehetek Európában, nem lehet azzal mérni, hogy van a zsebemben huszonöt dollár, de nincs útlevelem. Elmondhatatlan különbség, hogy nem vagy bezárva egy 93 ezer négyzetkilométeres kreclibe, és onnantól kezdve a zárt osztályra. A tehetséges társulatok alaposan beletapostak ebbe a helyzetbe.

hvg.hu: A Katona József Színházzal ön is színháztörténelmet írt. Él önben annak a korszaknak a hiánya?

Cs. Gy.: Most is vannak nagy idők, László Zsolt nemzedéke például remek színészekből áll. Az Alföldi-féle Nemzetit ők nyilván úgy élték meg, mint mi a Katona alapítását. Igaz, még ma is olyan erős az érzelmi kötődésem a Katonához, hogy ha arra járok, mindig átmegyek a másik oldalra.

hvg.hu: Székely Gábor a színházi példaképe, a mentora, akit vakon követett az Új Színházba is. A főváros vezetése egy tollvonással kiiktatta őt a hazai színházi életből. Azzal, hogy a szakma nem állt ki mellette, végleg elvesztette az illúzióját a szolidaritás tekintetében?

Cs. Gy.: Teljesen magamra maradtam akkor a Székely melletti kiállásban. Lehúztam egy rolót. Az ő eltávolításában részt vevő kollégákat felmentették, egyikük-másikuk piedesztálra került. Ezt nem vagyok hajlandó elfelejteni. Miért kellett egy Székely Gábort kikergetni a színházból, és miért kellett ehhez egy szakmának sunyítani? Akik ezt tették, elvtelen szarzsákok.

hvg.hu: Szabad madár, átutazó lényével hogyan tűrte a betagozódást egy társulatba?

Cs. Gy.: Társulati tagnak lenni baromi jó. Összetartozni, egy követ fújni valakikkel, még ha tudom is azt, hogy lehetne jobb a színvonal.

hvg.hu: Szíve szerint kikkel fújna egy követ?

Cs. Gy.: Amikor Székely Gábor belevágott az Új Színházba, és engem is odahívott, elárulta nekem, hogy szíve szerint még mindig Zsámbékival és Ascherrel csinálna színházat. Én is így vagyok ezzel.

hvg.hu: Nehéz lehet újat mutatni annak, aki olyan szuverén alkotókat fogott ki, mint ön Jancsótól Makkon át Bódyig, Latinovitstól Gobbin át Őzéig.

Cs. Gy.: A mostaniak is tudnak jókat mondani, illetve bele akarom látni a jót még a hülyeségekbe is. Nem akarom elrontani a játékot. Másfelől már nem az a kérdés, hogy én kivel dolgoznék szívem szerint, hanem hogy velem ki akar dolgozni.

hvg.hu: Gondolom, hívták a Nemzetibe. Leszerződne?

Cs. Gy.: Mindig szó van róla. De jövőre betöltöm a hetvenet.

hvg.hu: Na és? Számít a kor?

©

Cs. Gy.: Feltétlenül számít. Nagyon megható és rettenetesen fájdalmas dolgokat láttam ezen a téren. Kállai Feri bácsit látni öregen a Vígszínház színpadán egyszerre volt felemelő és fájdalmas. Reviczkyvel bolyongott valamelyik darabban, és többnyire Gábor mondta helyette a szöveget. Könnyes szemmel néztem a valaha volt egyik legnagyobb színészt.

hvg.hu: Az utolsó modern kalandhős legendája kíséri végig a pályáján idehaza. Wim Wenders a világ tíz legjobb élő férfi színésze közé sorolta. Garas Dezsőnek azt mondta, hogy ha pár ezer kilométerrel arrébb születnek, sok Oscar-díjas színész marad volna munka nélkül. Foglalkoztatta valaha a mi lett volna, ha kérdése?

Cs. Gy.: Nem mindegy? Húsz éve múlva a kutya se tudja majd se De Niróról, se rólam, hogy kik voltunk. Azt gondolom, hogy van egy mindenható, egy gondviselő, aki pontosan tudja, hogy miért pont ide születtem.

hvg.hu: Bódy Gábor volt az a rendező, aki elsőként látott többet és mást önbe pusztán fizikai színésznél a Psyché Zedlitz bárójaként vagy a gyújtó hatású győri Hamlet címszereplőjeként.

Cs. Gy.: Mind a Psyché, mind a Hamlet csak mellékterméke volt a mi barátságunknak. Úgy voltunk vele, hogy ha már ennyit beszélgettünk, ennyire elválaszthatatlan haverok vagyunk, csináljunk valamit együtt. Szó se róla, örültem annak, hogy nemrég kiadták a Psyché digitalizált változatát. De nekem olyan emlékeim vannak Bódy Gáborról, mint senki másnak. Nekem ő nem a III/III-as ügynök, hanem az a fiú, aki egy hatvanas izzó alatt filozófiát olvas hajnali háromkor, reggel meg kikérdezem arról, amit olvasott, és tudja.

hvg.hu: Megteremtették a maguk hippi korszakát a szocializmusban?

Cs. Gy.: Csináltunk egy forró vizet a hibernáció teljes közepén. Feltört a gejzír, aminél sokan szerettek melegedni.

hvg.hu: Miben változtatták meg az elmúlt évek lelki-fizikai megpróbáltatásai?

Cs. Gy.: Felborult a régi értékrend, minden megváltozott. A feleségem halálának az árnyékában maga az élet vált fontos ténnyé. Az, hogy élni egy baromi nagy, a testet, a lelket, időnként az agyat is igénybe vevő dolog. Nem a teher, hanem egy isteni állapot értelmében, ami minden nap megismétlődik attól, hogy feljön a nap.