szerző:
Balla István-Németh Róbert

December 27-én, szokásos év végi koncertjén pályafutása 50. évfordulóját ünnepli a sportarénában az idén 70 éves Fenyő Miklós, aki erre az estére két egykori hungáriás zenésztársát, Dollyt és Szikora Róbertet hívta vendégül. ("A városi legendákkal ellentétben nem vagyunk rosszban, igyekszünk jóban lenni.") "Kétségtelen, hogy a rock and rollal 1957-ben, New York Cityben összekötöttem az életemet" – mondja Fenyő, akivel fél évszázados, rock and rollos, break dance-es, Modern Hungáriá-s pályafutását tekintettük át egy órában.

hvg.hu: Néhány éve újságírók és zeneipari szakemberek szavazatai alapján összeállítottunk egy listát minden idők legjobb magyar lemezeiről a hvg.hu-n – ezen szerepelt a Hungária Hotel Menthol című albuma is. Mindemellett azt látjuk, hogy ezek a dalok egyébként is működnek, és sikeresek a mai napig. Mi tartja őket életben?

Fenyő Miklós: Ezek filozofikus kérdések. Nincsen olyan recept szerintem, ami magyarázatot ad arra, hogyan lehet hosszabb távon egy bizonyos értékrend szerint fennmaradni. Úgyhogy fogalmam nincs. Abban hiszek, hogy valami jó időben, jó helyen, jó találkozások révén létrejön – és a dolog hiteles.

hvg.hu: Egyébként az életművéből ön is a Hotel Mentholt emelné ki, mint legfontosabb produkciót?

F. M.: Egy 50 éves életműből (nem szeretem ezt a szót, de nem én használtam) nehéz lenne kiemelni a Hotel Mentholt. Persze kétségtelen, hogy az a lemez mérföldkő a pályámon, egy olyan alkotás, amit nagyon szeretek, és amit sokan nagyon szeretnek. Azóta azonban születtek olyan fontos dolgok, amik legalább annyit számítanak nekem, mint a Hotel Menthol.

hvg.hu: Különös élmény volt sokak számára az a show, amit a '80-as évek elején a Hungária színpadra vitt – ami a szürke kádári hétköznapokból valami sosem volt mesevilágba katapultálta az embert.

F. M.: Igen, az a program, amit akkor a hallgatóságunknak kínáltunk, egyebek közt azért volt igen vonzó, mert lehetőséget adott az ábrándozásra. És az ábrándozáson túl arra, hogy az emberek egyszerűen jobban érezhessék magukat.

hvg.hu: Hogyan állt össze a Hungária-univerzum? És itt nem csak dalokról és lemezekről beszélünk. Egyszerűen csak hipp-hopp, kipattant a fejéből?

F. M.: Induljunk onnan, hogy megjelent a Rock and Rolly Party című lemez, ami minket is fejbe kólintva, letarolta az akkori lemezpiacot. 650 ezer példányban kelt el, ami egy ma már elmondhatatlan mennyiség – persze nem is lehet az akkori viszonyokat és zenefogyasztási szokásokat összehasonlítani a maiakkal. A lemezzel egy programot mutattunk be, a maga színes világával, aztán ezt vittük tovább a következő lemezzel, a Hotel Menthollal. Ott azonban már volt egy a dalokat összefogó vízió: az álmok szállodája, melybe elhelyeztük a történeteket. Egy álomhotel, ahova csak be kell lépni, és ahol az álmok valóra válnak. Hogy ez most mese, filozófia vagy program, azt mindenki értékelje a maga módján. Kitalálni (csettint) a pillanat műve volt: egy külföldi út során egy esti program alkalmával, amikor mentem az utcán, puff, beugrott a szó, mentol, amibe bele lehet bódulni, aztán egyből jött, hogy hotel mentol, és az érzés, hogy nem tudom, mi ez, de ezt meg kellene csinálni. Egy ideig csak érlelgettem magamban, de aztán hamarosan összeálltak a körvonalai, hogy "ott pompázik a tengerparton", majd megszületett az album.

hvg.hu: A külföldről, meg az álmokról jut eszünkbe az életének az a szakasza, amelyet gyakran emleget: a kivándorló szüleivel Amerikában töltött évek 1956-60-ig, amiről azt mondja, hogy az egy olyan hatás, ami teljes későbbi életét döntő módon befolyásolta.

F. M.: Ma persze már nem akkora szenzáció, hogy valaki megfordul Amerikában, látjuk a filmeket a tévében, ha akarunk, odautazunk – akkor azonban az egy óriási élményhalmaz volt. Egy ideig megmaradt bennem, de mind a mai napig újra és újra előjönnek az érzelmi komponensei. Nem tudom egész pontosan, hogy úgy jönnek-e elő, ahogy azt annak idején láttam, hallottam, éreztem, tapasztaltam, szerettem, vagy már egy kicsit modulált állapotban, mégis, inspirációnak mindig jó volt. És a mai napig is jó. Beleringatom magam az érzésbe, hogy akkor micsoda csodavilágban voltam. Sokszor átsegít problémákon, lelkiállapotokon és élethelyzeteken.

hvg.hu: Valószínűleg ennek az az oka, hogy ott és akkor született éppen a popzene, a rock and roll.

F. M.: És az együtt járt mindenféle más élménnyel. A zene csak közvetítette azt, ami amúgy is körülvett minket. És ami a zenét illeti, az valami egészen más volt, amit nyolcéves koromig hallottam. Addig játszottam a kis európai etűdöket, iskolai énekórán szóltak az európai és a magyar dallamok, ez pedig teljesen más volt. Ahogyan az épületek, az autók, a mozik, az iskola, a vidámpark mások voltak, és egyáltalán: minden más volt.

hvg.hu: Valahol azt mesélte, hogy Elvis-koncerten is volt.

F. M.: Igen, egyszer láttam egy exkluzív eseményen, New Yorkban, ahol a Love Me Tender című film bemutatója alkalmából jelent meg, és ha már ott volt, fellépett.

Fenyő Miklós
©

hvg.hu: A másik külföldi hely, ami előkerül az életrajzában, Berlin, ami sok szempontból ugyancsak nagy hatással volt a pályájára – először a Beatles-revival időszakban, de ide vezetnek a rock and rollos Hungária gyökerei is.

F. M.: 1974-től sokat léptünk fel Berlinben a szocialista országok szokásos könnyűzenei csereberéje révén. Akadt egy nyugat-berlini srác, akinek megtetszett, amit csináltuk, és azt mondta, megpróbálja eladni a produkciónkat különféle helyekre. Így is lett, később sokat jártunk Nyugat-Berlinbe. Berlint egyébként is valamilyen oknál fogva egyre jobban kedveltem. Nagyon érdekes egyébként, hogy amióta lebontották a Falat, még nem voltam ott.

hvg.hu: És hogy került elő ott a '70-es évek legvégén megint a rock and roll?

F. M.: Azt gondolom, hogy ez az új hullám egyik iránya volt, ekkoriban világszerte többen újították fel az ősi nagy tettet, a rock and rollt.

hvg.hu: Erdős Péter hanglemezgyári vezetőnek viszont annyira nem tetszett ez a dolog. Nem is hitt az egészben. Az első Hungária rock and roll-lemezt nem is nagyon akarta.

F. M.: Amúgy sem voltunk túl jóban. Nem szerette az olyan embert, aki nem hajlongott, hanem érvelt, aki nem végrehajtott, hanem alkotott. Én így magyarázom magamnak ezt a viszonynak nem nevezhető ismeretséget, ami köztünk volt. De persze e pillanatban már érdektelen ez a kérdés.

hvg.hu: Igaz az, hogy kvázi partizán módon készült a Rock and Roll Party?

F. M.: Akkor már nagy híre volt a show-nak országszerte, de nem vált kézzelfogható termékké. A hanglemezgyárban többen is akarták, hogy legyen ebből album, miközben Erdőssel egy kicsit nehéz volt szót érteni. Stikában – de persze egyfajta összeesküvés keretében, a hanglemezgyár bizonyos embereivel összekacsintva – felvettük, miközben Erdős nyaralni volt. Aztán hazajött, szembesült a helyzettel, és azt mondta, hogy mindegy, adjuk ki, úgyse lesz ebből semmi különös. Ebben tévedett borzasztó nagyot, a lemezt ugyanis vitték, mint a cukrot, újra kellett nyomni. Felismerték, hogy ebben üzlet van, és az üzlet akkor is számított.

hvg.hu: Persze azt is mondják, hogy akkoriban, ha azt akarták, hogy valami ne fogyjon nagy példányszámban, akkor Erdős ezt meg tudta oldani.

F. M.: A múlttal úgy vagyok, hogy ha az, akiről beszélünk, már nem tud válaszolni, akkor nem szerencsés erős kijelentéseket tenni. Azonban mégis reagálnék erre a felvetésre. A rendszerváltás után – amikor felszabadult, majd azzal a lendülettel meg is telt a piac, és új kiadók alakultak – sokat lehetett hallani ettől-attól, hogy ők mennyire el voltak nyomva. Na, de ha nyilatkozni tudott, mert érdekes volt a személye, az azt jelentette, hogy túlélte azokat az időket – márpedig, ha azt akarták, hogy valaki ne élje túl azokat az éveket, az nem is élte túl. Úgyhogy itt van egy ellentmondás, amit én nem akarok feloldani, csak azt szeretném mondani, hogy én tiltva soha nem voltam, inkább csak tűrve – de támogatva se.

hvg.hu: Önről leginkább a rock and roll jut eszébe mindenkinek, miközben a pályafutását mindenféle útkeresések, iránymódosítások tarkítják. A '70-es években találunk kifejezetten hard rockos, progresszív rockos számokat is.

F. M.: Kétségtelen, hogy a rock and rollal 1957-ben New York Cityben összekötöttem az életemet, de a '60-as évek végén az éppen aktuális áramlatba csatlakoztam be. Próbálgattuk magunkat, néztük, hogy mi áll jól, mi szólna, hogy szólna jobban, és ezeknek a kísérleteknek a termékei azok a dalok, amikre hivatkoznak. Nem voltak ezek kialakult, letisztult dolgok, és valószínűleg nem is álltak annyira jól, hiszen akkora tömegeket nem mozgattak meg.

hvg.hu: Volt itt azért más is. A '80-as évek közepén kiadott Miki-albumok az első magyar raplemezek.

F. M.: Ami azt illeti, egy 50 éves pályafutást nem lehet végigjárni megújulások nélkül. Kellenek a változások. Van, amelyik változás hirtelennek és markánsnak tűnik, van, amelyik csak egy kis átmenet. A break dance éppenséggel nagy változás volt. Úgy voltam ezzel akkor, hogy vártunk vagy 20 évet a rock and rollra, viszont a break dance új dolog volt, és nem akartam rá 20 évet várni. Meg akartam mutatni, hogy mi történik a világban, abban a pillanatban. A break dance ugyanolyan utcai mozgalom volt, mint a rock and roll a maga idejében. Úttörő és friss.

hvg.hu: Emlékszik, hogyan találkozott először a stílussal Berlinben?

F. M.: Persze: utcagyerekek, utcai tánc, utcazenélés. Izgatóan friss volt. Mi van? – és ez a mi van szülte meg bennem az igényt, hogy kezdjek valamit a dologgal. Ami megszületett, az csak egy jelzés volt, de a jelet megadtam. A lelkem mélyén éreztem, hogy ez nem feltétlenül nekem való közel negyvenévesen – annyit jegyeztem csak meg, hogy az, ami most túl töménynek tűnik, az később ott lesz majd a popzenében, a rockzenében, ott lesznek az alkotóelemei több féle stílusban. És ez így is lett.

hvg.hu: Volt aztán a '80-as évek második felében a Modern Hungária, a Modern Talking világának hazaiasítása is.

F. M.: Akkor, közel 40 évesen, olyan helyzetbe kerültem, hogy azt mondta a hanglemezgyár egyik vezetője – mivel volt korábban egy lemezem, a Van, aki forrón szereti, amivel nemhogy nem arattam túl nagy sikert, hanem alulmúltam az összes addigi produkcióm eladási példányszámait –, hogy nincs tovább, nem adunk ki tőled semmit. Okosnak, ügyesnek kellett lennem, és szerencse is kellett, hogy folytatni tudjam. Családos ember voltam két iskolás gyerekkel, és már öreg egy komoly pályamódosításhoz, meg amúgy is, a zene nélkül nem tudtam volna elképzelni az életem. És akkor jött ez a lehetőség, én pedig beadtam a derekamat. Betársultam ebbe a produkcióba, amiben nem én voltam a "főkolompos", hanem Bodnár Attila. Ő volt a "sorvezető", ő hozta a dallamokat, én pedig a szövegeket. Visszaléptem eggyel, hagytam, hogy érvényesüljön ő. Ez nem az én világom volt, meg kell, hogy mondjam, de vállalom, hiszen részt vettem benne; sok szerencsét és sikert hozott, és továbbvitt pályán.

hvg.hu: A '90-es évek elejétől aztán töretlenül haladt a rock and roll-nyomvonalon.

F. M.: Szólópályára léptem, akkor már elmúltam 40 éves, és úgy gondoltam, hogy most már az a dolgom, hogy arról beszéljek, ami engem foglalkoztat, ami velem történt. Onnantól a pályám valóban töretlen és egyenes vonalú volt, aminek a legfőbb oka az, hogy én vagyok a médium, én mesélem a történetet, miközben folyamatosan tágítottam a rock and roll mint burokba zárt műfaj határait.

hvg.hu: Az ön zenéje egyszerre zene- és szövegcentrikus, számos fordulata vált emblematikussá, és lett hatással későbbi generációk szövegíróira. Mi adja ezeknek a szövegeknek az ízét és a tartósságát?

F. M.: Ezek a szövegek játékosak, akkor is, amikor komoly dolgokról szólnak, vagy erős érzelmeket fejeznek ki. Bennük van az a játék, amire szükségem van – a kommunikációban, a privát életben, a társadalmi életben, a munkámban, a művészetben. Ez adja a tartalmukat. És igen, nekem nagyon fontosak a szövegek. És azt gondolom, hogy ezek jó szövegek.

hvg.hu: Ha már itt tartunk: amikor az ön szövegeiről, vagy egyáltalán, az ön által teremtett világról, a benne mozgó figurákról beszélnek, sokszor merül fel, hogy ez egy amolyan "Rejtő Jenő-i világ". Kik azok a nem könnyűzenei alkotók, akik inspirálják?

F. M.: Rejtő zseni volt, és nagyon kedves nekem. Olyan műfajt teremtett, amit olvasni kell, más egyebet viszont nem lehet vele kezdeni, nem lehet színpadra alkalmazni, nem lehet filmet forgatni belőle. És még kiket szeretek? Walt Disney. Ő azt találta ki, hogy a felnőtteket miként lehet bevonni a látszólag gyerekeknek teremtett dolgokba. Persze, ha most itt ülne, ő sem tudna racionális magyarázatot adni a saját világára.

hvg.hu: Hallgat mai könnyűzenét?

F. M.: Nem. De nem elhatározott szándékból nem. Divatos, mai kifejezéssel élve: nem nagyon jön szembe, nem nagyon talál meg engem. Nem arról van szó, hogy az idők hangját nem akarom meghallani. Arról szó nincs. Ha meghallom, meghallom. Csak hát viszonylag ritkán hallom meg. A kocsimban többnyire countryt hallgatok. Nagyszerű zene, talán csak az a kis pimaszság hiányzik belőle, ami a rock and rollban megvan.

hvg.hu: 70 éves, fél évszázada a pályán. Ilyennek képzelte magát 50 évvel ezelőtt? Mi lenne, ha találkozna 20 éves önmagával?

F. M.: Karinthy? Őt is szeretem. De visszatérve a kérdésre: azt hiszem, igen. Amikor 20 évesen belevágtam ebbe a valamibe, akkor senkinek nem merült fel álmában sem, hogy ezt a műfajt ennyi idősen is lehet művelni. Ma már persze vannak nagy ikonok, de ennek a lehetőségét éppen ez a korosztály teremtette meg. Persze kell, hogy legyen egy kis elégedetlenség, ami inspirál arra, hogy tegyek még valamit, de nagyon hálátlan lennék, ha elégedetlen volnék magammal.