szerző:
hvg.hu

A legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért versenyző kilenc alkotást – köztük a Testről és lélekről-t – a hétvégén tekintik meg az Amerikai Filmakadémia szavazótagjai. A kaliforniai Palm Springs nemzetközi filmfesztiválján óriási érdeklődés övezte az érintett alkotók, köztük Enyedi Ildikó részvételével rendezett pódiumbeszélgetést a napokban.

Oscar 2018
Ismét izgulhattunk magyar jelöltért a filmes világ legnagyobb eseményén, az Oscar-díjak átadóján, a sorozatban harmadik magyar siker azonban nem jött össze, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nem nyert. Mint azonban filmkritikus kollégánk írta, így is volt mit ünnepelni. Egyébként temérdek téma volt, amivel az Akadémia kezdhetett volna valamit, de a jubileumi díjkiosztó kreatívjai végül az álmosító biztonsági játékot választották. Összegyűjtöttünk ide mindent, amit a 2018-as Oscar-díjról tudni kell.
Friss cikkek a témában

Alig két hét múlva, január 23-án kiderül, hogy ismét izgulhatunk-e magyar jelöltért a filmes világ legnagyobb presztízsű megmérettetésén, az Oscar-díjak átadóján. Enyedi Ildikó rangos kitüntetésekkel méltatott, fanyar humorú szerelmesfilmjét decemberben 92 ország hivatalos nevezése közül választotta be az Amerikai Filmakadémia a kilenc film közé (shortlist), melyek továbbra is versenyezhetnek a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért.

Péntektől vasárnapig New Yorkban, Londonban, Los Angelesben és San Franciscóban is vetítik az idegen nyelvű filmeket az Akadémia szavazásra jogos tagjainak, és fontos szabály, hogy csak akkor szavazhatnak, ha mind a kilenc alkotást megnézték.

A kaliforniai Palm Springs nagyszabású filmfesztiválja évről évre felvonultatja az Oscar-verseny jelentős résztvevőit. A legjobb idegen nyelvű film kategóriában versenyző rendezők részvételével telt házas pódiumbeszélgetést tartottak, melyet Peter Debruge a tekintélyes Variety magazin kritikusa vezetett. A jeles eseményről szóló tudósításában a Desert Sun újságírója felhívta a figyelmet egy „erőteljes állításra”, arra hogy a kilenc versenyző között csak egy nő van: Enyedi Ildikó – utalva ezzel a Hollywoodot hevesen foglalkoztató női egyenjogúság kérdéskörére is.

 

©

A 18 év után új mozifilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása tavaly elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, sőt a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrijének díját is. Majd – első magyar filmként és első nőként – Enyedi Ildikó kapta a sydney-i filmfesztivál fődíját. Herbai Mátét, a világ legjelentősebb operatőri fesztiválja, a Camerimage zsűrije tüntette ki a fődíjjal. Az Európai Filmakadémia tagjai a Testről és lélekről főszerepében nyújtott lenyűgöző alakításáért Borbély Alexandrát díjazták a legjobb színésznőt illető elismeréssel.

A Filmalap támogatással készült Testről és lélekről-t a filmforgalmazók már 91 országra vásárolták meg, az amerikai forgalmazási jogokra a Netflix csapott le, és a magyar filmet február 2-án tűzi majd műsorra.

A Testről és lélekről a rangos szakmai elismerések mellett a közönség körében is nagy siker: a magyar mozikban márciusban mutatta be a Mozinet, azóta már közel százezren váltottak rá jegyet, és nemrég DVD-n is megjelent.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
Bicsérdi Ádám Kult

Angelina Jolie miatt csúszik le az Oscarról a Testről és lélekről?

Az utóbbi két év, a Mindenki és a Saul fia Oscar-díja elkényeztetett minket. A realitásokat nézve idén a Testről és lélekről Oscar-jelölése is óriási bravúr lenne, a díjról nem is beszélve. De a netflixes megállapodással lehet, hogy ennél valami sokkal fontosabbat ért el Enyedi Ildikó alkotása. Ideje kivesézni az idei magyar Oscar-esélyeket, mert a helyzet elég komplikált.

Bicsérdi Ádám Kult

Megtanulható-e felnőttként, hogy milyen szeretni valakit?

Szinte semmi olyat nem mutat Enyedi Ildikó Berlinben bemutatott filmje, amit ne láttunk volna már korábban mozivásznon, ám a végtelenül egyszerű történetet olyan formában tálalja a Testről és lélekről, hogy egyszerre nevetünk és hatódunk meg az ember legtitokzatosabb tulajdonságairól mesélő filmen. Joggal bizakodhat a stáb a kedvező nemzetközi fogadtatásban.