szerző:
MTI

Övé a Kölcsey-emlékplakett 2018-ban.

Szörényi Levente Kossuth-, és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes és szövegíró kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet, a rangos irodalmi-művészeti elismerést a magyar kultúra napjának alkalmából adták át a szatmárcsekei református templomban vasárnap.

Jánosi Zoltán, a díjat alapító Kölcsey Társaság elnöke laudációjában elmondta, míg Bartók Béla a hangversenytermekbe és Kodály Zoltán az iskolákba, addig Szörényi Levente a beat és a rockzene segítségével vezette vissza a népdalt a helyét és a küldetését kereső, de folytonosan torz eszméktől és politikai akaratoktól manipulált ifjúság szívébe.

"Együtteseinek dalaival a kor milliókat megérintő zenei irányzataiban úgy szólaltatta meg a népdal hagyományát, hogy az egyszerre fejezett ki szabadságvágyat, lázadást és hívta fel az ifjúságot az új zenei formákkal új életprogramok keresésére is" - fogalmazott Jánosi Zoltán.

A társaság elnöke a közönség vastapsától kísérve adta át a Melocco Miklós szobrászművész által készített plakettet a 72 éves előadóművész számára.

Szörényi Levente: Azt kérték, Bródyt ne vigyük Aczélhoz

Már a 70-es években úgy látta, a popzene egy idő után fejlődésképtelenné válik, és a fiatalok inkább a politikában fogják kiélni magukat - állítja Szörényi Levente, aki most a február 16-i Fonográf-koncertre készül. Hogy lehet állandóan búcsúzni a színpadtól? Mit mondott Aczél György az István, a királyról?

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!