Hamvay Péter
Hamvay Péter
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Kilenc Cézanne, hat-hat Gauguin és Van Gogh volt egykor magyar magángyűjteményekben. Mára egyetlen darab maradt belőlük, a többi Oroszországba és Amerikába vándorolt.

A Monarchia évtizedeiben akadt egy rövid nyugalmi időszak, amikor a háborítatlan vagyoni gyarapodásnak köszönhetően ma már elképzelhetetlenül gazdag műgyűjtemények jöttek létre Magyarországon – mondja Molnos Péter művészettörténész, aki Elveszett örökség címmel könyvet írt a korszak jelentős kollekcióiról. Az arisztokrácia volt a példaadó, különösen ifjabb Andrássy Gyula, aki elsősorban XIX. századi francia festők – Millet, Courbet, Rousseau, Corot és Monet – műveit gyűjtötte, sőt egy Rembrandttal is büszkélkedett, bár ez később hamisnak bizonyult. A kollekciók felépítésében a Monarchia aranykorában a zsidó nagypolgárság járt az élen, Nemes Marcell mellett Kohner Adolf, Herzog Mór Lipót, Hatvany Ferenc. A három utóbbi nemcsak bárói címével akart az arisztokráciához hasonlítani, hanem gyűjteményével, mecenatúrájával is. Az aranykornak azonban hamar vége lett, egyetlen kollekció sem maradt egyben, a műtárgyakból is csak mutatóba maradt néhány idehaza.

Legelőször a szénkereskedőből műgyűjtővé avanzsált Nemes Marcell kollekciója esett szét, nem sokkal az első világháború előtt. A tanulatlan, ám kiváló üzleti érzékkel megáldott Nemes csalhatatlan ízléssel vásárolt a miseruháktól a modern grafikákig szinte mindent. Előfordult, hogy kiállítások komplett anyagát megvette, de régi mesterek, például El Greco újrafelfedezéséhez is hozzájárult. Sokáig jól ment az üzlet. Számos ingatlan mellett egykor az övé volt a velencei Canal Grande partján az a XVIII. századi palota is, ami később Peggy Guggenheim birtokába került, ma pedig ott látható az amerikai műgyűjtő impresszionistákból, szürrealistákból álló kollekciója. A folyton adósságokban fuldokló Nemes gyűjteménye, ahogy üzleti birodalma is, végül semmivé lett.

Pedig Budapestnek és több német városnak is felajánlotta az 1910-es években a kollekcióját, amelyben Bellini, Botticelli, Tintoretto, Lucas Cranach, három-három Goya és Rembrandt, négy Rubens és egy tucat El Greco sorakozott. A régi mesterek mellett tizenegy Courbet, hat-hat Cézanne és Renoir, négy Manet, két-két Degas, Van Gogh és Monet gazdagította gyűjteménye végül 1913-ban Párizsban kalapács alá került. A legmagasabb árat, 516 ezer frankot Rembrandt Férfi tollas kalapban című képe érte el. Ezért a mai pénzre átszámított alig másfél milliárd forintos összegért a magyar állam nemrég Aba-Novák Vilmos és Munkácsy Mihály festményét vásárolta meg.

A párizsi aukción vásárolt báró Herzog Mór Lipót, a másik magyar iparmágnás-műgyűjtő is. A hozzá került művek közül néhány, így Cézanne Büfé című festménye ma a Szépművészeti Múzeumban látható; ezt később báró Hatvany Ferenc támogatásával vette meg Herzogtól az állam.

Kokoschka-festmény Nemes Marcellről, Fényes Adolf festménye Kohner Adolfról. Csalhatatlan ízlés
©

A gyűjtőket az első sokk a Tanácsköztársaság idején érte, amikor a vörös kormány a legjelentősebb műveket köztulajdonba vette. Ám Lukács György szakemberei ismerték a gyűjteményeket, lelkiismeretesen leltározták, sőt a románok bevonulásakor igyekeztek menteni a műkincseket. Nagyobb érvágást jelentett az 1929–33-as gazdasági világválság, ekkor dőlt romba a legnagyobb, tudományos igénnyel és kiváló ízléssel felépített kollekció, báró Kohner Adolfé. A toll- és gyapjúkereskedőből nagybirtokossá, majd bankárrá lett Kohner gyakran muzsikált együtt Bartók Bélával a pesti Damjanich és a Bajza utca sarkán állt, 1936-ban lebontott palotájának sárga szalonjában. Ahol kedvencei – Gauguintől A hívás, Van Goghtól az Olajerdő és Cézanne egyik legjelentősebb műve, A Fekete órás csendélet – díszítették a falakat. Kohner nyitott a legbátrabban a modern festészet felé, gyűjteménye gerincét a francia impresszionisták adták. A válság azonban megroppantotta az üzletembert, „amikor a cég ingadozni kezdett, eladtam Van Goghot, a legszebb Cézanne-omat, Gauguint. Ezekkel az eladásokkal igyekeztem megmenteni a céget. Nem sikerült” – ismerte el a kudarcot.

A bankár gyűjteményéből a Szépművészeti Múzeum ekkor vásárolta meg Puvis de Chavannes Magdolnáját, Herzog Mór Lipót anyagi támogatásával. De maradt még jócskán a kollekcióból, hiszen amikor 1934-ben egy balul végződött valutaügyletbe végképp belebukott Kohner birodalma, műtárgyait három napon át árverezték. A nemzetközi anyagból Courbet Étretat sziklás partjáért kapta a legtöbbet: egy közepes cég vezetője éves fizetésének megfelelő összeget, 11 ezer pengőt adott érte Hatvany Péter. Különös, hogy az 5 ezer pengős limitet nem ugrotta meg Goya Akasztott szerzetese és Degas Táncosnők című kompozíciója sem. Utóbbi tíz éve a londoni Christie's-nél 7,7 millió dollárért kelt el. Nagyobb érdeklődést keltett a magyar anyag. Munkácsy Vajköpülés című festménye 12,5 ezer pengőért került Szurday Róbert textilgyáros tulajdonába. Ennyiért előző nap négy-öt francia képet is vehetett volna, köztük Modigliani, Matisse, Corot vásznait. Ezek a képek azonban – általában párizsi és berlini megállóval – az amerikai műtárgypiacon tűntek fel.

A második világháború alatt a tulajdonosok sok mindennel próbálkoztak, ám a legtöbbször sikertelenül. Bedő Rudolf Londonba küldte gyűjteményének egy részét, ahol azt – mint ellenséges ország állampolgárának javait – elkobozták és elárverezték. Vida Jenő 1944-ben egy Munkácsy-emlékkiállításra a festő négy munkáját kölcsönadta a Szépművészeti Múzeumnak, majd a tárlat zárásával azt kérte, hogy a képek letéti őrzésben az intézményben maradhassanak. Esterházy Pál herceg Budapest ostromakor azt hitte, hogy a Tárnok utcai palotájában nagyobb biztonságban lesznek az ötvöstárgyai, mint a Nemzeti Múzeum bombabiztos pincéjében, ezért 1944 decemberében egy héten át kézikocsikkal tolták a ládákat a budai Várba. A palotát bombatalálat érte, a műtárgyak súlyosan károsodtak.

Azok jártak a legrosszabbul, akik a bankok széfjeiben bíztak. Közéjük tartozott a festőként, mecénásként is ismert báró Hatvany Ferenc, akinek gyűjteményébe tartozott egy ideig Manet emblematikus alkotása, A Folies-Bergere bárja is. Hatvany 2500 alkotást tartalmazó gyűjteményének legbecsesebb darabjait, 164 képet 13 leszegezett ládában, árja alkalmazottai nevén, budapesti bankok széfjeiben helyezett el. A nyilasok feltörték a széfeket, de csak a készpénz érdekelte őket. Az oroszok viszont művészettörténész-különítménnyel érkeztek, és tudták, mit érdemes elvinni a berobbantott széfekből. Így került a Szovjetunióba Hatvany kollekciója, egyebek között Tintoretto és Manet egy-egy portréjával, Degas Fürdés után vagy Corot Álmodozó Marietta című művével. Becslések szerint összesen 45-50 ezer műtárgyat tulajdonítottak el a szovjet csapatok.

Megmenekültek viszont a Hunyadi utcai Hatvany-villában maradt alkotások, így csaknem hetven, zömében magyar festmény és Courbet Birkózója is, ami valószínűleg mérete miatt nem fért el a széfben. Az utóbbi ma a Szépművészeti Múzeumban látható. A háború után Hatvany 100 ezer forintért tíz képet visszavásárolt elrabolt gyűjteményéből, és azokat külföldre menekítette. Köztük Courbet egy női nemi szervet ábrázoló, A világ eredete című képét is, ami ma a párizsi Musée d'Orsay féltett kincse.

Báró Herzog Mór Lipót gyűjteménye túlélte a válságot, sőt a gyűjtő halálát is. Az örökösök a vészkorszak idején igyekeztek külföldre menekíteni, de az is felvetődött, hogy a Szépművészeti Múzeum létesítsen fiókintézményt az Andrássy úti palotában, így mentve meg a kollekciót. Végül egy része banki széfekbe került, ez a Szovjetunióban végezte, más részét a család rejtegette, mígnem a zsidó műtárgyak kezelésének kormánybiztosa lefoglalta.

A háború utáni hatóságok is roppant kreatívak voltak a fosztogatásban. A visszakerült tárgyakért értékük 10 százalékának megfelelő vámot követeltek, amit a tulajdonosok, már aki túlélte a vészkorszakot, sok esetben műtárgyakban róttak le. De az is előfordult, hogy az állam nyomott áron történő eladásra kényszerítette őket. Amikor pedig Herzog István felesége és Herzog András özvegye Nyugatra csempésztette örökségének egy részét, válaszul a magyar állam elkobozta Herzog Erzsébet itt ragadt örökségét. Ezekért a Szépművészeti Múzeumba került festményekért – köztük El Greco Krisztus az Olajfák hegyén című művéért – hosszú ideje pereskednek az örökösök. Ritka kivétel volt, hogy engedélyt adott a hatóság egy-egy műtárgy külföldre vitelére; ez történt Gauguin Csendélet Laval profiljával című festményével, ami 1948 szeptemberében, a Herzog család utolsó tagjával egy időben hagyta el az országot.

Az írás a HVG idei első számában jelent meg.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!