szerző:
Kovács Gellért

A Fekete Párduc megint egy olyan Marvel-film, amelyen átüt a rendező személyisége, s ez jó. Ryan Coogler megmutatta, hogy ebben a szigorú franchise-ban is lehet okosan táncolni.

Gyorsan le is írnám, hogy azzal együtt esik talpra a wakandai királyfi, hogy ez a képregényfilm bizony valamennyire rétegmozi, persze, csak annyira, amennyire a Disney-nél egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről. De az bizony mégiscsak győzelem, s szerintem érthetően meg is osztja majd a közönséget, hogy van itt egy afroamerikai filmes, aki a legnagyobb közönség előtt kevéssé ismert Marvel-hősnek olyan különálló filmet forgatott, amely hangulatával, mesés-idealista modorával elsősorban azokat foghatja meg, akik bár értékelik a festményszerű látványt, de nem bánják, ha az őrületes akciójelenetek helyett az afrikai királydrámára terelődik a hangsúly.

S bizony az erkölcsi-morális üzenet is jóval szentimentálisabb, mint amit egy úgynevezett komoly (tehát nem Marvel) mozgóképtől elvárnánk. Pedig, amiről szól, az rettentően aktuális.

A Fekete Párduc büszkén és nagyon helyesen fekete film, és Coogler nem egy ész nélkül haragvó afroamerikai direktor, hanem egy okos, remek stílusérzékkel megáldott 31 esztendős fiatalember, aki minden bizonnyal büszke a gyökereire, s ezért is kapóra jöhetett neki a feladat, amit becsülettel és vagányul megoldott. Ráadásul hozta magával kedvenc színészét is, aki nem csak a Creedben, hanem már első munkájában, a 2013-ban bemutatott A megállóban is főszerepet játszott: Michael B. Jordan most a történet gonoszát alakítja, de mégis ő a kulcsfigura, mert Erik lehetett a legfontosabb Cooglernek is.

Hogy szerintem miért, ahhoz sajnos fontos fordulatokat kellene elárulnom a cselekményből, amit persze nem teszek meg. Elég legyen annyi, hogy a rendező igen következetesen mesél immáron harmadszor valakiről, aki nem fogadja el, amit az élet kiosztott, s saját erőből igyekszik megváltoztatni azt, amit talán lehetetlen.

De a bizonyosság, hogy ezt meg kell tenni, hogy helyt kell állni, ott van persze Chadwick Boseman szikáran megformált címszereplőjében is, csak hát a Fekete Párducnak máshogy, s másfelé nyitja fel a szemét a történet: úgy, ahogy egy ünnepelt uralkodónak fel kell nyitni, s abba az irányba, ahol egy rejtőzködő csodaállamnak muszáj nyitnia a nagyvilág felé, ha nem akarja magának megtartani szuperhősét, s szuperkincseit. Na, tessék, hát egyfolytában a sztoriról írok, ilyen is nagyon ritkán van a Marvel moziverzummal kapcsolatban – s tényleg, ha valami miatt, hát ezért mindenképpen megérte megcsinálni ezt a filmet.

©

A Ludwig Göransson pazar score-jával (és menő hiphop-számokkal) kísért Fekete Párduc természetesen szerelmes az afrikai kultúrába, s ennek sokszor tényleg a filmritmus látja kárát – szóval, akit nem varázsol el ez a félig fantasy, viszont bizonyos mértékben és dimenzióban nagyon is autentikus világ, dárdás nőkkel, varázslókkal, színpadias szónoklatokkal, mindenfélével, elképzelhető, hogy unatkozik majd a filmen, de én tartom azért, hogy érdemes előtte megismerkedni Cooglerrel, meg hát kicsit tényleg megéri felkészíteni magunkat, hogy egzotikus lesz, amit látunk. S azt sem árt elfogadni, hogy a Fekete Párduc inkább az afroamerikai közönségnek lehet különösen mágikus élmény. Viszont annyi film készül, miért ne férne el egy ilyen is?

Amit pedig a végére hagytam, bár fentebb kicsit érintettem: itt van egy tömegfilm, amely azt üzeni, s szépen teszi, hogy bármennyire is kivételesnek érezzük magunkat, bármennyire is a bezárkózást szorgalmazzák a vezetők, egyszerűen nem bújhatunk el a világ elől. Meg kell találnunk a módját, hogy hidat építhessünk felé – és akkor azt nem is hangsúlyoznám tovább, hogy 2018-ban milyen jó és fontos ilyeneket hallani.

Legalább a moziban.


A kísérőlemez

Ha a Fekete párducról beszélünk, nem feledkezhetünk el a mozi mellé készült különleges albumról, amiről hamarosan majd lemezkritikát is kapnak a hvg.hu olvasói. Nem egy klasszikus score-ról, filmzenéről van szó, hiszen a számok a filmben leginkább csak illusztratív módon hangzanak fel, és számos szerzemény nem is kerül elő a filmben, nem véletlen, hogy az album a Music from and Inspired By címet kapta (azaz, hogy a számok egy részét a film csak inspirálta). A lemez producere, vagy kurátora – nevezze, ki minek akarja – a kortárs popzene egyik legjelentősebb, és a kortárs fekete könnyűzene egyik nélkül legfontosabb figurája, Kendrick Lamar, aki gyakorlatilag szinte mindent összegyűjtött és mindenkit összetrombitált erre az válogatásra, ami, és aki számít. A kortárs hiphop és neo-soul legfontosabb személyiségei szerepelnek a lemezen, többek közt The Weeknd, Anderson.Paak, Vince Staples, Jorja Smith, SZA, Schoolboy Q, Future, Travis Scott, de hallhatunk feltörekvőket is, olyanokat, mint Mozzy, Babes Wodumo, vagy SOB x RBE, és a film afrikai kontextusa mentén kevéssé ismert, de annál izgalmasabb dél-afrikai előadókat, mint Yugan Blakrok vagy Sjava.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!