szerző:
Lindner András

Vajon más miliő, merőben új élmények fogadják-e egy-két évtized múlva a múzeumlátogatókat?

Hogyan festenek majd a jövő kiállítóterei? Két változat képzelhető el: a pesszimista és az utópikus-optimista. Előbbi esetén 2030–2040 táján a múzeumokat sokkal inkább különleges építészeti szerkezetük, mint gyűjteményük és tevékenységük alapján ítélik meg. Ez az irányzat a bilbaói Guggenheimmel vette kezdetét, és Abu-Dhabi legmerészebb „starchitect” épületcsodáival érheti el a csúcspontját. Már nem lesz szükség a magán- és közpénzek különválasztására, a legtöbb múzeum kizárólag bombasztikus show-kat rendez majd, hogy maximalizálja látogatói számát.

Ha viszont az utópikus verzió diadalmaskodik, akkor a minőség élvez majd elsőbbséget a mennyiséggel szemben, és a múzeumok sokkal inkább a megőrzésre, a kutatásra és a kommunikációra összpontosítanak. A modern művészetek nyugatorientált kánonja pedig bővülni fog az afrikai és ázsiai művészetek integrálásával, ráadásul a múzeumokat bárki ingyen látogathatja majd – ismerteti jövőképét Yilmaz Dziewior, a kölni Ludwig Múzeum igazgatója. Bármelyik szcenárió valósul meg, abban mindenki egyetért, hogy új korszak kezdődött a múzeumok világában. A múzeumlátogatás egyre kevésbé lesz unalmas program, a hódolatteljes bámulat templomaiból találkozóhelyek, interaktív agorák formálódnak.

„Miközben biztosra veszem, hogy húsz év múlva is megmaradnak a tárgyak bemutatására szolgáló klasszikus vitrinek és a hozzájuk rendelt precíz ismertetőszövegeket kínáló táblák, az adott objektumokról a digitális média révén az eddiginél jóval több tudásanyaghoz juthatunk. Vetítések, játékos ötletek segítenek abban, hogy a mostaninál szélesebb publikum érdeklődését elégíthessük ki” – vetíti előre a jövőt Daniele Turini, a baseli Történeti Múzeum szakértője. Ide sorolja a „multimédia-asztalokat”, ahol érintőképernyőn keresztül kapcsolódik össze tudás és tapintás. Ezek segítségével már sokkal több hasznos információt lehet tárolni és lehívni, mint analóg módon.

Széles körben hódít a „bővített valóság” (augmented reality) is, ahol a múzeumlátogatók egy speciális szemüveg segítségével például az őskor vagy éppen a középkor világába csöppenhetnek. A fikciós játékok és a digitális mesélés az „információs szórakozás” (infotainment), vagyis a tudnivalókat a szórakozással ügyesen vegyítő keverék forma irányába visznek bennünket. Egyre többen szeretnék, hogy a múzeumokban kiállított tárgyakról szóló szövegek a saját okostelefonjukon is olvashatók legyenek ahelyett, hogy a kiállított tárgyak mellé helyezett táblákról kellene kiböngészniük vagy audioguide segítségével meghallgatniuk az információkat.

A műtárgyak leggazdagabb online gyűjteményével rendelkező Google Kulturális Intézet eközben hetven ország hatmilliónál is több műkincsét digitalizálta és tette online hozzáférhetővé. Prominens partnerei között megtalálható a New York-i Modern Művészetek Múzeuma, a londoni British Museum, a firenzei Uffizi, de a zürichi Kunsthaus is. A Google platformján – avat be a részletekbe Björn Quellenberg, a svájci múzeum munkatársa – egy 360 fokos speciális kamera felvételeinek köszönhetően a látogató virtuális sétákat tehet. Arra is van módja, hogy jelentős festők alkotásait olyan felbontásban tekintse meg, ami néhány klikkeléssel már a festmények legfinomabb ecsetvonásait is képes megjeleníteni, és ahol olyan parányi részletek is jól láthatóak, mint a képeken szereplő alakok mimikája és gesztusai.

Új, ma még szokatlan kiállítóhelyeket említ Abdellah Karroum, a dohai Modern Művészetek Arab Múzeumának direktora, és hangsúlyozza, hogy a jövő múzeumainak be kell épülniük a mindennapi életbe is. Megjelenhetnek egy repülőúton is, például Sanghaj és Los Angeles között, vagy éppen a Földközi-tengerre álmodott úszó településeken.

LINDNER ANDRÁS