szerző:
MTI

Családja, pályatársai, barátai, tisztelői körében helyezték végső nyugalomra Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt szerdán a budapesti Farkasréti temetőben.

Csodálatos színész voltál, a legnagyobbak közül való, ugyanolyan rejtélyes és titokzatos, mint a hivatásod
– búcsúzott Tahi Tóth Lászlótól a Vígszínház társulata nevében Eszenyi Enikő, az intézmény igazgatója.
Emlékeztetett arra, hogy Tahi Tóth László több mint fél évszázadon keresztül játszott színpadon, a színészetet hivatásának tekintette. "Tudtad, hogy milyen illékony a pillanat művészete, de azt is, hogy a megismételhetetlenség az ereje" – fogalmazott.
©
Platonovot, az egyik legmisztikusabb drámai hőst a világirodalomban azért csak vele tudta elképzelni a rendező, mert Tahi Tóth László tragikus pillanatait mindig szellemesség és groteszk követte, e kettősséget könnyedén és leleményesen váltogatta.
Lukács Sándor színművész azt emelte ki, hogy Tahi Tóth László az 1960-as és 1970-es években játékával szinte megelőzte a korát, a Várkonyi Zoltán rendezte A nyár című darabban is egészen újszerű, groteszk stílust hozott, amelyet addig nem nagyon láttak hazai színpadokon. Ami még különösebb, ezt a fanyar iróniát át tudta menteni drámai szerepeibe is – tette hozzá. Lukács Sándor Csehov Platonovját és Csurka István Házmestersiratóját említette példaként, amelyek főszerepeiben Tahi Tóth László brillírozott. Megemlítette még a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt is, amelyet fiatalságuk nagy kalandjának nevezett.
Tahi Tóth Lászlót nagyszerű művészként jellemezte, aki kitartóan a maga útját járta, az erőszakosságot és az akarnokságot ki nem állhatta, de nem szerette a strébereket és a magukat mindig jó színben feltüntetőket sem.
Székhelyi József színművész a közös időtöltéseket elevenítette fel, amelyeken "rendíthetetlenül szűkszavúan" rengeteget teniszeztek. Emlékezett többek között a margitszigeti programokra, meccsekre, tévéfelvételre, ebédekre, a Bárdy György-versenyre és díjátadóra.
Tahi Tóth László életének 75. évében, február 22-én hunyt el.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!