szerző:
HVG

Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó vezetője szerint egészségtelen szerkezetű a magyar könyvszakma, a fanatizálódó politika pedig nehezen kezelhető indulatokat gerjeszt.

Szerinte a könyvszakma gyönyörű, megérdemli a törődést. Kocsis András Sándor azonban a januári tisztújításon mégis búcsút vett a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöki székétől.

A Kossuth Könyvkiadó igazgatását nagyon fiatalon, és mint mondja, a tudatlanok bátorságával vállalta el. 1988-ban került a könyvszakmába, két évvel később pedig már a pártkiadó élén volt. „Nyers Rezső közölte velem: mától egy fillért sem kapunk, én meg azt szabtam feltételül, hogy senki se szóljon bele, mit és kitől adunk ki” – mondja. A rendszerváltás után ellenezte, hogy megváltoztassák a kiadó nevét, mert, mint mondta, a politikai kiadványokról nem a Kossuth név tehet.

A mai politikáról viszont megvan a véleménye. Szerinte a mai, fanatizálódó politikának az a tragikuma, hogy iszonyú indulatokat gerjeszt a maga kitermelt nyelvezetével, a hír- és álhírterjesztésével. Kocsis András Sándor úgy véli, „minden politikusnak észben kellene tartania, hogy sokkal könnyebb a kutat teledobálni ciánkapszulákkal, mint később a mérget kivonni belőle. Az szinte lehetetlen. Legalább ekkora, és a jövőt és érintő bűn egy egész társadalom lelkét megmérgezni.”

Portrénkat a Kossuth Kiadó vezetőjéről a HVG e heti számában olvashatja.

©

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!