szerző:
Sándor Anna
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A cifra mondások napjait éljük, ki örömében, ki dühében, ki bosszantásként, ki lemondással ereszt el egymás után ilyeneket. Ne gondoljuk azonban, hogy ez tipikus magyar szokás. És azt sem, hogy különösen jók lennének ebben. Az igazság az, hogy régen ezt is jobban csinálták.

Írásunkban egyeseket talán megbotránkoztató, zavaró kifejezések is előfordulnak. Ezek használatával nem az ilyen hatás elérése volt a célunk, hanem a téma velejárói. Attól, akit ez mégis zavar, előre elnézést kérünk, ha pedig eleve irtózik ezektől, úgy fájdalommal, de azt javasoljuk, ezt a cikket most inkább ne olvassa el. Adunk egy képnyi gondolkodási időt, aztán belevágunk.

©

Bazmegelni már a honfoglalás előtt elkezdtünk, valahol út közben a Kárpát-medence felé, amikor sokféle együttélés során az ótörök nyelvből átvettük a bas, azaz nyomni jelentésű igét. (Ebből fakad a boszorkány szavunk is, eleink ugyanis egészen sokáig a banyáknak tulajdonították a rossz álmokat, az éjszakai légzési nehézségeket, más néven a lidércnyomást is.)

Az, hogy már Árpád atyánk eleresztett egy-egy cifrát, mikor a Vereckei-hágón átkelve megbotlott a lova, nem jelenti, hogy olyan alja nép lennénk, hiszen a trágár beszéd univerzális, és jó eséllyel egyidős az emberiséggel. Sőt, egyes biológusok szerint káromkodni még csak nem is fajspecifikus dolog, merthogy például a csimpánzoknál is megfigyelték. Ami egészen biztos, hogy ezek az érzelmileg legtelítettebb szavaink, és a jobb agyfélteke mélyén születnek, az evolúciós szempontból ősibb limbikus rendszerben, ahol az érzelmi reakcióink is.

A tabuk ereje

Annak megválaszolása, hogy miért is káromkodunk vagy használunk trágár szavakat, viszonylag egyszerű: dühösek vagy frusztráltak vagyunk, provokálni vagy megsérteni akarunk, esetleg megszokásból töltelékszóként használjuk. Abban viszont már nincs egyetértés a szakértők között, hogy az ilyen kifejezések használata mennyi valós stresszlevezetéssel jár, hiszen vannak például azok a verbálisan bántalmazó esetek, mikor a káromkodás egyértelműen csak fokozza a beszélőben túlcsorduló agressziót, és így a feszültséget.

Sokkal izgalmasabb, hogy mit káromkodunk, az ugyanis mindig az aktuális korról árulkodik, hiszen a trágárság működésének alapelve, hogy az adott időszak, illetve kultúra tabuit megsértse. Szidhatjuk valaki származását (ebadta!, kurva anyád!); sértegethetjük (te nyomorult rohadék!); szitkokat és átkokat zúdíthatunk a másikra (hogy a rák egye ki a beledet!); műveltethetjük, ami szinte kizárólag a szexualitást érinti (baszd meg!, kapd be!); vagy használhatunk rövid szitokszavakat (a fenébe!, az istenit!).

Itt érdemes tisztázni egy, eddig a cikk szerzője által is pontatlanul gyakorolt, klasszikus bogár-rovar problémát: a káromkodás és a trágárság szigorúan nézve nem szinonimája egymásnak. A káromkodás a trágárságnak az az alesete, mikor valamilyen szentnek tartott dolgot vagy Istent gyalázzuk. A tabuk fent említett változása például mérhető abban, hogy a szekularizált, Istenben és a kimondott szó mágikus erejében fokozatosan hitét vesztő Nyugaton még ma is elég durvának, illetlennek számít Istent „műveltetni”. A második parancsolat értelmében azonban („Uradnak, Istenednek nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki a nevét hiába veszi!”) néhány száz évvel ezelőtt verés, kaloda, csonkítás vagy akár halál is lehetett a káromkodás büntetése. (Ezt a kivételezett réteget jelentő nemesek természetesen kiválthatták pénzzel.)

Játék a szavakkal

Persze nemcsak a társadalmi normák és szokások változnak, hanem maga a nyelv is, a trágárság közvetítője. Tudta például, hogy mikor kedveskedve lehuncutozza a gyereket, akkor tulajdonképpen kutyapicsának nevezi? A német eredetű hundsfutt kifejezés a Hund (kutya) és a Fut (női nemi szerv) részekből állt össze, és az átvételt követően gazember, gyáva, szélhámos jelentésekkel használták. (Ha szemfüles, megtalálja a cikk végi levélrészletben is!) Valaha olyan komoly becsületsértésnek számított, hogy akire – többnyire férfiakra, katonákra – ezt mondták, az akár fegyverrel is elégtételt vehetett érte. A nyelvészek úgy sejtik, hogy valószínűleg játékos hatású hangzása miatt változott meg lassacskán a jelentése a 19. század során.

©

Hasonló szelídülés ment végbe az olyan, ma már kulturáltnak számító szitkozódó szavainkban is, mint például a kutyafáját! vagy a francba! Előbbi eredetije a kutya faszát!, és szépített változata csupán a 20. században terjedt el. A franc pedig a francia betegségként emlegetett szifiliszre utal, amelyet a kicsapongó, rossz erkölcsű élettel asszociáltak, és súlyos testi és mentális leépüléssel járt.

Más is tudja cifrázni

Ki kell tehát ábrándítsuk a kedves olvasót, a trágárság nem magyar kiváltság, hiába tűztük magunkra a kétes dicsőségű címkét, miszerint a magyarnál cifrábban káromkodni más nyelven nem lehet. Erre kevés látványosabb ellenpéldát találhatnánk William Shakespeare-nél, akinek Arany János jól nevelt fordításaival ellentétben valójában elég mocskos szája volt, és legnagyobb műveiben sem spórolt a kétértelmű, obszcén szójátékokkal. Ennek oka röviden az, hogy az Erzsébet-kori színházba a nemesektől az egyszeri mesteremberig mindenki járt, és a szerzőknek az akkor drasztikusan különböző műveltségi szakadékokat, szórakozási igényeket kellett ugyanazzal a darabbal áthidalnia, illetve hogy a szexuális tartalmú célozgatás kevésbé volt tabu a nők és az arisztokrácia előtt. Aki pedig ezek után a mester nyomdokaiba lépve kíván sértegetni másokat, az ihletet meríthet a Shakespeare’s Insult Generator segítségével.

Angol nyelvű filmeket, sorozatokat nézve ugyanakkor az a benyomásunk támadhat, hogy az ő trágár szóvirágaik a múlt ködébe vesztek, és szókincsük a fuck és a bitch spektrumára redukálódott. Bezzeg nálunk! Pedig nincs ez másképp a magyar nyelvben sem, a bizonyos kocsisnyelvű, ékes káromkodásaink fölött éppúgy eljárt az idő, ahogy az aprólékos ornamentikával díszített használati tárgyak is eltűntek a mindennapokból. A tömegek ma az áramvonalas, monokróm világban itthon is csupán a bazmeget és kapd be-t variálják, nemi szerveket emlegetnek, és sóhajtanak ingerülten a kurva élet miatt. Ennyi.

A régen minden jobb volt szellemében álljon itt mementóul, hogyan küldték el egymást nagy elődeink még nagyobb lendülettel a francba.

Íme, az első írásban fennmaradt magyar szitkozódás az 1458-as Dubnici krónikából:

Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh.(„Veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket.)

A leghosszabb lejegyzett magyar káromkodással Horváth Mihály kínálta meg egy levélben Szabó Gyurkát 1663-ban:

„Szolgálatomnak töled való meg tagadása után, Istennek semminémű áldása ne száljon reád, Istentöl el szakatkozott, menny-országhoz háttal fordúlt, parázna, disznó életü, tisztátalan, vissza aggott, ebre ütött, k(urva) feleségű, hunczfut, beste lélek kurafi. Soha nem hittem vólna, hitetlen, vissza aggott, vén, agg eb, kurafi, hogy vénségedre nemzetedet, a Magyar szakállt, régi, jámbor kegyelmes uradat, Zitsi István urat, ő nagyságát; annak felette kegyelmes urunkat, királyunkat, így meg gyaláztad. [...] Két száz lépésre ki érzik a bor s égett bor szaga az eb szájadbúl: hiszen, te sem Istennek sem embernek nem kellesz immár, dzsidázott, dárdázott, bénna, lélek kurafi: hiszen jól tudom, hogy tsak Isten nevében tartott ekkoráig is az urad; mert a te bolondságodért, k(urva) az anyád, ha adnék immár egy sült répát. [...] Ezek után Isten meg ne mentsen, hanem akasztófán száradj meg [...] Adassék az néhai vitézlö Tatai Szabó Lyukáts fiának, az nem nemes, nem vitézlő, sánta, bénna Szabó Gyurkának, vénségére meg bolondúlt, kerítö, vissza aggott, beste lélek kurafinak.”

©

Végül egy kis konzervatív-liberális politikai sárdobálás a reformkorból. Dessewffy Emil frappánsan visszavág, de a történelem a később Magyarország miniszterelnökévé és a Monarchia külügyminiszterévé váló, liberális Andrássy Gyulát igazolja.

„Egy kis történet, mint jóslat.

Dessewffy Emil barátomnak Andrássy

Egy olasz hajdanában

Asszonyt akart gyakni.

De midőn legbujábban

kezdé a tempót rakni,

A férj megérkeze éppen,

S felvágván a nadrágot,

Hátulról megtevé szépen,

Mit ez elől tenni vágyott.

-

De hogy megértsd soraim törekvését,

Ím, itt adom azok értelmezését.

Az olasz, az ti vagytok,

Átkozott pecsovicsok.

Az asszony, melyet minden pecsovics hisz, hogy meghág,

A szegény elhagyott Magyarország.

A nadrág – a program, a tiétek,

Melyet mi felvágtunk, higgyétek;

A férj, barátim, leszünk – mi.

A megbaszottak lesztek – ti.”

 

Felelet Dessewffytől:

 

„Nem irigylem seggbaszó dicsőségtek,

Melyet élvezni ennyire égtek.

Mi erre nem vágyunk éppen,

Azért köszönjük is szépen

Tőled e szép akaratot,

Mely ily szép célra ragadott,

De azt hidd el, ha ennyire áll faszotok,

Seggünkre – múljon aggodalmatok.

Erős hashajtókra gondunk leszen,

Sikerük nektek járand egészen;

S ha vágytok lenni seggünk baszói,

Hagyján, mi leszünk faszotok leszarói.”

18

Figyelem! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!