szerző:
hvg.hu

Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét beválogatták a Kritikusok hetére.

A Cannes-i Fesztivállal párhuzamosan futó, egyhetes rendezvény ugyan független a nagy testvér hivatalos válogatásától, a meghívás mégis ígéretes, hiszen ennek a programnak a keretében fedezték fel korábban Alejandro González Iñarritut, Ken Loach-ot, François Ozont, Wong Kar Wait vagy Kocsis Ágnest.

Az elsőfilmes Szilágyi Zsófia Enyedi Ildikó és Gothár Péter osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán – írja az Index. Az Egy nap az első nagyjátékfilmje, amit a Filmalap Inkubátor Programjának keretében forgatott.

©

A film hiperrealista kísérlet arra, hogy egy nő napját úgy mutassák be, hogy nem hagyják ki belőle azokat az unalmasnak ítélt részleteket, amiket mozifilmekben legfeljebb összevágott montázsokban látni. Főhőse végigrohan a napon, munkába, iskolába, gyerekekért edzésekre – miközben a házassága romokban, és a férje végül megcsalja. “Végigcsináljuk, ahogy a főhős is végigcsinálja, és az érdekesebb történet a háttérben marad” – írja Szilágyi Zsófia.

A főszerepben az a Szamosi Zsófia látható, aki Deák Kristóf Oscar-díjas rövidfilmjének, a Mindenkinek az énektanárát alakította.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!