szerző:
hvg.hu

A koncertszervező árnyalja a képet.

Demjén Ferenc a múlt héten beszélt a Blikknek arról, mennyire dühös, amiért az utolsó pillanatban lemondták a kaposvári koncertjét. A heves érzelmeket indokolta az is, hogy az elmaradt fellépéssel közel kétmilliós gázsit bukott el a zenész.

A történteket most árnyalta némileg a koncertszervező. A 30 éves koncertszervezői tapasztalattal rendelkező Trubics Zorán szintén a Blikknek beszélt arról, hogy a koncertet valójában azért kellett lemondani, mert nem váltott ki elég nagy érdeklődést. Trubics azt mondta, hiába hirdették 300 plakáton, mindössze 180 jegyet tudtak eladni az 1500 fős városi sportcsarnokba. A szervezők ezek után jobbnak láttak, ha lemondják a bulit. Ezt jelezték is Demjén menedzsmentjének, és kártérítést is felajánlottak, amiben elmondásuk szerint meg is állapodtak: az énekes a gázsi felét kéri ilyen helyzetekben – mondta a lapnak a koncertszervező.

Most már nemcsak Demjén dühös, hanem a koncertszervező is, aki azt mondta: a művész kellemetlen helyzetbe hozta.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!