szerző:
Varga Ferenc (Cannes)

Mindössze egyetlen magyar film szerepel az idei cannes-i filmfesztiválon, pedig több mint egy fél tucatot neveztünk be, köztük Nemes Jeles László Sunsetjét, ami biztos befutónak tűnt. Most dőljünk a kardunkba, vagy inkább az utóbbi évek elképesztő sikerei miatt irreális méretűre nőtt elvárásokkal kéne leszámolni?

A világ tetején

Cannes-ban a legnagyobb figyelem a hivatalos versenyprogramban szereplő filmekre irányul. Ez a filmes Bajnokok Ligája, évente több ezren próbálnak bekerülni a 20-21 kiválasztott film közé, és aki itt van, biztos lehet benne, hogy a filmje olyan előkelő módon kerül a világ szeme elé, amihez a legpompázatosabb hollywoodi premier sem mérhető. Azért is lehetett fájdalmas a Sunset (vagy ahogy nálunk lesz majd ismert: Napszállta) című új Nemes Jeles László-film stábja számára, hogy az idén nekik nem osztottak lapot, mert három évvel ezelőtt a Saul fiával már megtapasztalták, milyen az, amikor egy-két napon keresztül csak a te filmeddel foglalkozik mindenki.

A világpremier környékén egy versenyfilm alkotóját reggeltől estig hordják interjúkra, fotózásokra, fogadásokra, faggatják őket a sajtótájékoztatón, de még az utcán is megállítanak, csak azért, hogy elmondják, mennyire imádták a filmedet. A nagy amerikai filmes magazinokban és a fesztiválpalota környéki oszlopokon díszeleg a filmed hirdetése, estélyi ruhás emberek a filmed címét írják fel egy papírra, és azzal a kezükben kuncsorognak jegyért a vetítésre, és akkor ott van még maga a díszbemutató, aminél nagyobb ünnep nincs.

A Saul fia stábja vonul a cannes-i vörös szőnyegen a film díszbemutatóján 2015-ben
©

A tengerparti sétány, a Croisette egyik oldalán több ezer, gyakran létrával és mindig fényképezőgéppel felszerelt ember nyújtogatja a nyakát, hogy 100-150 méteres távolságból megpillantson valakit a vörös szőnyegen, a stábtagok tükörfényesre suvikszolt, fekete autókból szállnak ki a palota előtti szőnyeg végén, hogy azon lassan végiglépdeljenek, és három méterenként megálljanak pózolni a két oldalról tüzelő sok tucat fotósnak.

A lépcső tetején mosolyogva várja őket a fesztivál mindenható ura, Thierry Frémoux, aki némi váll-lapogatás és egy utolsó integetős fotó elkattanása után bevezeti őket a világ talán legimpozánsabb mozitermébe, a Grand Théâtre Lumière-be, ahol a 2300 fős közönség percekig tartó tapssal jutalmaz, még mielőtt egy kockát is látott volna a filmedből.

Thierry Frémoux (háttal, középen) fogadja a Jupiter holdja alkotóit a cannes-i fesztiválpalota előtt 2017-ben
©

Aztán a vetítés végén még intenzívebb és még hosszabb az ünneplés, reflektorok irányulnak a csapatra, amerre csak nézel, vagy könnyes szemű kollégákat, vagy üdvözült tekintetű szmokingos/nagyestélyis tapsolókat látsz.

Olyan emocionális állapotba hozott, amiről nem hittem, hogy lehetséges

– mesélte Nemes Jeles László erről az élményről, amikor a Saul fia cannes-i díszbemutatóján megtapasztalta 2015-ben. „Furcsa lebegés volt, órákig tartott."

Az ember, akit kihagytak

Pár hónappal ezelőtt két dolog tűnt biztosnak az életben: a halál és az, hogy a Sunset ott lesz a cannes-i versenyben. Nemes Jelest Cannes nevelte ki, és emelte magasra először. A Résidence programban fejlesztette a Saul fia forgatókönyvét, elsőfilmes alkotóként került be a versenyprogramba (ez nagyon ritka), ahol aztán elnyerte a fesztivál második legfontosabb elismerését, a Zsűri Nagydíját. Egy évvel később visszahívták tagnak a nagyjátékfilmes zsűribe, minden jel arra mutatott, hogy hosszú távra terveznek vele. Egy ilyen felvezetés után legközelebb kis túlzással akkor is versenybe kellett volna kerülnie, ha a Valami Amerika 3-at adja be. Óriási sokk és meglepetés volt tehát, amikor az idei program április 12-i bejelentésekor Thierry Frémaux nem mondta ki a Sunset címét.

Nemes Jeles László zsűritagként a 2016-os cannes-i filmfesztiválon
©

„Senkinek nincs biztos helye Cannes-ban” – mondta Pataki Ági producer, amikor arról kérdeztem a cannes-i magyar pavilonban, mi a Sunset mellőzésének a tanulsága. Pataki tapasztalatból beszél, korábban már háromszor vett részt a cannes-i versenyprogramban Mundruczó Kornél filmjeinek alkotótársaként (Delta, Szelíd teremtés, Jupiter holdja), egyszer pedig a szintén patinás Un certain regard szekcióban, amelynek a fődíját el is hozták Mundruczó Fehér Istenével. Pataki elismeri, hogy ezzel a sikersorozattal ők maguk is jelentősen hozzájárultak annak a nézetnek a kialakulásához, hogy bizonyos embereknek bérelt helyük van Cannes-ban.

Magasra került a léc

De nem csak Mundruczó filmjeinek cannes-i szereplése erősítette ezt a szemléletet. A magyar film szédületes szárnyalásnak indult az elmúlt néhány évben: 27 évnyi szünet után egymás után három Oscar-jelölés is összejött, kettőből közülük díj is lett, A listás filmfesztiválok fődíjai landolnak magyar alkotók kezében (Ernelláék Farkaséknál – Karlovy Vary, Testről és lélekről – Berlin), és elég csak megnézni, hogy 1988 és 2005 között egyetlen magyar film sem szerepelt a cannes-i versenyprogramban, az azóta eltelt időszakban viszont öt darab is (a már említett négyen kívül A londoni férfi Tarr Bélától).

Enyedi Ildikó a Testről és lélekrőlért elnyert Arany Medvével a 2017-es Berlinalén
©

A folyamatosan érkező örömhírek azt is eredményezték, hogy jócskán elszálltak az elvárások a magyar filmmel szemben. Olyan eredmények, amelyek korábban elképzelhetetlennek tűntek (fesztiválfődíj, Oscar-jelölés stb.), mára már a normává váltak, és az öröm, amelyet érzünk felettük, nem akkora, mint az elképedt, már-már sértett csalódottság, amelyet akkor tapasztalunk, ha valami mégsem jön össze. Hihetetlenül magasra került a léc, egy kicsit túl is vannak fetisizálva ezek a szereplések, és még a pályakezdő rendezők között is azt érezni, hogy minimum egy cannes-i startban gondolkoznak.

„Elképesztően motiváló, hogy szuper filmek születnek, és kialakult egy pozitív verseny, de ez el tud fajulni egy irreális elvárássá önmagunk felé” – mondja Kis Hajni, a diák-Oscar-jelölt Szép alak című kisfilm rendezője, aki éppen az első nagyjátékfilmje forgatására készül. „A fesztiválszereplést mindig egy zsűri dönti el, egy kis csoport szubjektív véleménye, ezért nem szabadna nagyon azonosulni ezzel a kudarccal.”

Mindenki ott akar lenni

Az idén a Sunseten kívül legalább hat-hét magyar filmet neveztek be Cannes-ra, és közülük csak egy, Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása kapott meghívást, amelynek Pataki Ági volt az egyik producere.

Pataki Ági (jobbról a harmadik) és az Egy nap stábja a cannes-i bemutató előtt
©

„Rengetegen aspiráltak, Cannes-t mindenki megpróbálja, mert Cannes a legfontosabb minden alkotó számára. Nem olyan nagy dráma, hogy csak egyetlen magyar film került be, mert egy csomó ország van, amelynek egy filmje sincs itt – mondja Pataki. – Nagyon nehéz megítélni, hogy melyik film lesz érdekes egy külföldi számára.”

Nem szabad felülni a hintára

Az egyik, Cannes-ba az idén benevezett magyar film a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezőjének, Reisz Gábornak az új vígjátéka a Rossz versek volt. Reisz elmondta nekünk, hogy nem vágta különösebben földhöz, amikor megérkezett a cannes-iaktól az udvarias elutasító levél, egy nap alatt túltette magát a dolgon. „Nehéz hátrébb lépni, és tudom, hogy egyeseknek nem egy napig tart feldolgozni egy ilyet. Az ember rá tud ülni elég sok hintára, de ha végiggondolja, hogy miért is csinálja, tudja, hogy ezeknek nincs jelentősége.”

Reisz Gábor a cannes-i palotai lépcsőjén a 2015-ös fesztiválon
©

Reisz szerint egy ilyen helyzetben pláne nincs semmi értelme azzal nyomasztani magát az embernek, hogy az ő filmje helyett miket válogattak be, és azokról aztán milyen kritikák születnek. „Örülnék, ha én jutnék be, de nem úgy fogom fel, hogy valaki helyettem van ott.” Röhejesnek tartja az ilyenfajta méregetést és rivalizálást, és inkább annak örül, hogy Magyarországról ott van valaki.

Ez nem tragédia. Az a tragédia, ha szar a film, de azt nem egy fesztivál fogja eldönteni. Maximum egy magyar fesztivál. Ha Miskolcon kifütyülnék a filmet, vagy nem mennének be rá, az tényleg fájna.

Az idei cannes-i filmfesztiválon történtekről itt olvashat bővebben.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!