szerző:
Csatlós Hanna
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Valter Adam Casotto tökéletesen érti a ráncainkat, olvassa a bőrünk textúráját. Pedig nem bőrgyógyász, nem is plasztikai sebész, Casotto képzőművész, aki a Trónok harcában és a Harry Potterben maszkmesterként is dolgozott. Jelenlegi, olaszországi kiállítására viszont hiperrealisztikus szobrokat készített „emberi bőrből”. A kültakarónk tökéletlensége láttán keletkezett zavarunkat interjúval lepleztük.

Elsőre talán nehéz megmagyarázni, hogy mitől érezzük magunkat kényelmetlenül az emberi bőrnek „álcázott” szilikonból készült szobrok közelében. Valter Adam Casotto egyszerre szürreális és húsba vágóan realisztikus kiállításán az alkotások hajszáleresek, véraláfutásosak, anyajegyesek, szőrösek, ráncosak, bőrhibásak. Azaz pontosan olyanok, mint amikor a saját bőrünket vizsgáljuk meg egy nagyítós kozmetikai tükörben: a messziről egységesnek tűnő felület legapróbb eltérései is szembetűnnek.

Ez a valóságosság részben azért zavarba ejtő, mert tényleg olyan, mintha a saját bőrünket, vagy még inkább, idegen emberek bőrét látnánk kiállítva. Márpedig általában nem szeretünk csak úgy idegen emberek bőréhez túl közel kerülni. Érdekes felismerés lehet annak, aki Velencében, a július közepéig tartó kiállításra eltévedne a nyáron, hogy az emberi bőr, főként az ismeretlen másik ember bőre bizonyos mértékben, de viszolygást vált ki belőlünk.

©

Bizarr, egyszerre taszító és vonzó eleme Casotto kiállításának az is, hogy ezeknek az „emberi bőröknek” egy részletét vagy kellemetlenül óriásira nagyítja, vagy pedig tárgyakra húzza. Olyan, mintha a szobrász megnyúzott bőrt feszített volna a sarokban heverő nagy méretű karórákra vagy egy összegyűrt italos dobozra. Ettől aztán az élő dolog – az imitált emberi bőr – az élettelen benyomását fogja kelteni, a mívesen kidolgozott szilikonszobrok végső soron tehát egytől egyig a halálra emlékeztetnek. Zavarunk oka másodrészben ez lehet.

A halál asszociációjával pedig nem járunk messze az igazságtól, mert az olasz művész kiállítása az időről, az elmúlásról, a változás és a változatlanság ellentétéről szól. „Hogyan érzékeljük az időt, hogyan változunk az idő előrehaladtával, és hogyan változtatjuk meg saját magunkat” – magyarázza a szobrász a Velencei Építészeti Biennálé kezdetével egy időben megtartott megnyitóján.

©

Az összegyűrt üdítőitalos doboz – mint kiderül – a sokszor kegyetlennek hitt idő legelevenebb megnyilvánulása mind közül. A kiállítás kurátora, Elisa Fantin ugyanis néhány héttel a megnyitó előtt halt meg rákban, a szobor pedig neki állít emléket. Fantint hat hónap alatt vitte el a betegség, és Casotto Her (Ő) című munkája a volt kolléga és barát testének szomorú szimbólumává lépett elő: a hirtelen összetört testet jelképezi, az idő kíméletlen felgyorsulásában megroggyant szervezetet.

Az elmúlás az emberi szemek felnagyított reprodukcióin is szinte tapinthatóvá válik, ezekhez Casotto saját szülei álltak modellt. Édesanyja behunyt és az apja hunyorító szemének láttán sokkoló közelségből találkozhatunk a változó idő nyomával, a ráncokkal.

A szobrász szerint az emberi arc legkifejezőbb része, a tekintet azért olyan magával ragadó a jó megfigyelő számára, mert a jobb és a bal szem külön-külön, a maguk módján mesélik el a történetünket. Casotto osztja azt a – tudományosan egyébként vitatott – nézetet, amely szerint a jobb szemünk szivárványhártyája az egészségügyi állapotunkról és arról árulkodik, hogy a szervezetünk milyen változásokon ment keresztül az eddigi életünk során, míg a bal szemünkben az tükröződik, hogy jelenleg hogyan érezzük magunkat.

©

„Hiszek abban, hogy egy ember valóban leírható a szemein keresztül” – állítja, noha érdekes módon a kiállított két szem esetében pont a tekintetek hiányoznak. Apja sötét, mély gödörré torzult szemén mégis pontosan érezhető, amit állít róla: „ő olyan igazi szívós ember, passzol hozzá a hunyorítás. Néha túl közelről, szűk látókörűen látja a dolgokat”.

Az análdugós sztárművész kezeslábasban

Az eddigiek alapján azt tapasztaljuk, hogy az egyebek között szilikonnal, gyantával, jakszőrrel, szintetikus szőrrel, de emberi hajjal is dolgozó művész az idő múlásának látható jeleit hangsúlyozza, pedig a kiállítás címe éppen az Időtlenség (Timelessness).

Casotto megindokolja, hogy miért ezt a címet választotta. „Nem vagyok biztos benne, hogy valóban változunk, és nem csak építkezünk saját magunkra. Szerintem egész életünkben ugyanazok maradunk” – magyarázza a művész. Így lehet valaki bármilyen öreg és ráncos, talán legbelül ugyanaz az ember marad, mint aki volt ötévesen, gyerekként.

Egy doboz mélyén, egy apró lyukon keresztül bepillantva egy baba sokszorosára felnagyított, pihés fülét látjuk meg. Ahhoz, hogy szemügyre vegyük a Listen to me (Hallgass rám) című alkotást, le kell ülnünk a doboz elé egy gyerekszékre, ami akár a mi gyerekkori székecskénk is lehetne. Ha Casotto logikájánál maradunk, akkor a fül üzenete nem más, mint hogy érdemes időnként „visszamenni gyerekbe”, hogy oda tudjunk figyelni arra, kik is vagyunk valójában.

©

Akiknek pedig ez igazán könnyen megy, azok Casotto szerint az olyan sztárművészek, mint Damien Hirst, Maurizio Cattelan és Paul McCarthy. Őket a szobrász kezeslábasban játszó tipegősökként ábrázolja a kiállításon, ami roppant találó meglátás! Casotto mindannyiukkal dolgozott korábban, és művészetüket tekintve elég egyértelmű, hogy miért éppen bennük találta meg a „gyermeki minőséget”. Maurizio Cattelan híres a preparált, kitömött állatokat idéző szobrairól, a Hitlert imádkozó iskolás gyerekként ábrázoló alkotásáról, és ő felel azért a művészi csínytevésért is, amit 1999-ben követett el: II. János Pál pápa életnagyságú szobrát egy meteorittal nyomta agyon. „Ő a legjátékosabb nagyra nőtt gyerek, akit csak említhetek” – fogalmaz Casotto.

Persze, Paul McCarthy sem különb ebből a szempontból, ő az a művész, akit sokan a ketchupos, majonézes munkáiról (és performanszairól) valamint a méteres, köztereken kiállított análdugóiról ismerhetnek.

Paul McCarthy, Maurizio Cattelan és Damien Hirst
©

Damien Hirst pedig a többi között színes pöttyök és pillangók megfestésével szórakoztatja magát és közönségét. Casotto vele a Legend & Myth című munkáján dolgozott, amely egy pegazus és egy unikornis belsőségeit tárja a nézők elé. Casotto megerősíti a Hirstről terjedő szóbeszédet, miszerint a kortárs brit művész valóban úgy dolgozik, mint egy film- vagy színházi rendező: kiosztja a munkát más művészeknek.

Nem értek teljes mértékben egyet ezzel a módszerrel. Úgy hiszem, hogy egy művésznek az alkotás folyamatában végig részt kell vennie. Én szeretem, ha koszosak lesznek a kezeim. De ha már olyan nagy művész vagy, mint Damien Hirst, akkor az már egy másik szint, muszáj kiadnod a munkád egy részét a kezedből. A Legend & Myth esetében mi készítettük el a lovak testét, Hirst pedig megfestette azokat, mint egy képet.

Koboldok, törpék, önöregítés

A páduai születésű Valter Adam Casotto a középiskolai tanulmányai után kezdett el képzőművészettel foglalkozni, a szilikonnal pedig a filmiparban ismerkedett meg közelebbről. Az Alien atyja, H. R. Giger munkássága inspirálta arra, hogy nagy filmes produkciókban keressen munkát, és szerencséje volt, mert viszonylag hamar a londoni filmgyártásban találta magát, mint smink- és maszkmester. Dolgozott például a Harry Potterben, amelyben a Gringotts bank koboldjainak maszkját csinálta, a Trónok harca sminkes csapatában pedig évadokon keresztül a Mások seregének, valamint az Éj Királynak a maszkjain dolgozhatott. Részben neki köszönhetjük a Hobbit-trilógia törpjeinek, Kílinek és Bomburnak a fizimiskáját is.

Valter Adam Casotto a műtermében
©

Az alkalmazotti munkák mellett folyamatosan fejleszti saját, általában hosszú idő alatt megvalósuló projektjeit, elkészítette például a Mona Lisa háromdimenziós változatát, a Mona Lisa-szobrot, és egyszer – egy zseniális maszkkal – saját magát is megöregítette. Időskori önportréját elsősorban a szüleinek szánta, akik értelemszerűen soha nem láthatnák öregen és ráncosan a fiukat. A meghatódottságukat videóra is vették:

A szülei számára így megnyitott időkapu a Casottót mostanában foglalkoztató időtlenség szinonimája lehetne, kár, hogy ezt a darabot nem lehetett a kiállításon bemutatni.

Casotto munkásságáról Mihályi Barbara magyar képzőművész forgat dokumentumfilmet. A Magyarország és Olaszország között ingázó Mihályi – akit többen a Láthatatlan betegségem című diplomamunkájáról is ismerhetnek – készítette a cikkben publikált fotókat és Casotto kiállításának a trailerét is.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!