szerző:
Demény Péter

Azok közé a költők közé tartozott, akiknek az esetében feltétlenül hallani kellett, ahogy a verseiket mondják. Az ember szinte akkor is tudta, ha nem tudta, hogy itt egy udvarhelyszéki fiú-fiatalember-férfi-öregúr beszél. A szerdán 90 évesen elhunyt Kányádi Sándorra emlékezik Demény Péter.

A tablónkon az egyik verse áll: "aki megért / s megértet / egy népet / megéltet". Én mentem el másodmagammal, még otromba kamaszként, hogy megkérjem, írhassuk fel.

Gyűjtögetem az emlékeimet. Nyilván nem lehet annyi, mint a nemzedéktársainak, akik közül már alig élnek néhányan (Benkő Samu és Dávid Gyula jut az eszembe), s akik nehéz korszakokat éltek meg vele együtt — nekem csak annyi van, amennyi egy olyan negyvenesnek lehet, aki a kisebbik fiának az évfolyamtársa volt és a barátja lett.

Az emlékeim azonban jóval korábban kezdődtek, még kisiskolás koromban. Ma már el sem lehet képzelni, mint jelentett akkor Kányádi Sándornak lenni. "Csiricsári népre nem hagyom a tornyot" – hogy ez mit képviselt abban a leszorított, szűk időszakban, melyben az erdélyi magyarság kihalásától, elpusztításától féltünk. Ma már kevésbé vagyok a "képviselős költészet" híve, az emlékeimtől mégsem tudok eltekinteni; már nem is akarok.

Vagy a Halottak napja Bécsben, a Fekete-piros. "Befonnak egyszer téged is / valami pompás koszorúba / idegen lesz majd és hideg / minden akár e bécsi utca / elgurulsz mint egy villamos / utánad felgörbül a vágány // kutyatej páfrány / tör át a járdán // kit érdekel hogy erre jártál". Az a vers, amelyik így kezdődik, nem lehet rossz.

Szerettem a hangját. Nem a folyton beszélő, civil hangját, hanem a versmondó hangját. Azok közé a költők közé tartozott, akiknek az esetében feltétlenül hallani kellett, ahogy a verseiket mondják. Hitelességet, személyességet, vallomásosságot kölcsönzött a szövegeinek. Az ember szinte akkor is tudta, ha nem tudta, hogy itt egy udvarhelyszéki fiú-fiatalember-férfi-öregúr beszél, s nagyjából sikerült betájolnia Nagygalambfalva környékére.

Aztán a Kuplé a vörös villamosról, a Valaki jár a fák hegyén… és ezzel tulajdonképpen lezárult egy költői pálya – sok költőtársával ellentétben nem akart többet beszélni, mint amennyit a tehetség forróságával tudhatna.

Minden kételyem ellenére már a képviselős költészethez is másképp viszonyulok. Lehetett volna-e másképp, mint így, a Kaláka „szövegírója”, aki nem az együttesnek írja verseit, az ellenben úgy érzi, feltétlenül meg kell zenésítenie őket? Nőtt volna-e fel különben két vagy három nemzedék a Kányádi-verseken? Mondták volna, dúdolták volna annyian, hogy „volt egy fakatona”? Fordult volna-e ennyi figyelem a költészet felé, ha nincs egy Kányádi Sándor? Én nem vagyok biztos benne, hogy igen.

És közben nagy költő volt – ezt nem szeretném elhallgatni, ezt mindenáron ki kell mondani. Akár a már említett versekre gondolunk, akár a Szürkület című, 1978-as Kriterion-kötetére, mely talán a legkiemelkedőbb, akár a fordításaira, melyekben gyakran nagyon könnyedén és szépen eltalál, megüt egy olyan közvetlen hangot, mint amilyenen a költészete szól: „szerelmet játszottam / oj én balgatag / vérem mint az ásott / kútvíz felfakadt” – így nem beszél más, mint aki anyanyelvén beszél, holott ez az általa fordított Erdélyi jiddis népköltészet egyik darabja. Vagy a nagy román költő, Nichita Stănescu utolsó verse: „Olykor nem bánnám részem ha nemlét / meg-nem-született ha lennék / volnék boldogabb / senki se láthatná holtomat // De a vágyak vágyát gyújtva föl / csábított az anyaöl / azzal hogy szül s meg is öl / azzal hogy szül meg is öl”. Akármire gondolunk tehát, látjuk a gyaluló, faragó tehetséget, az embert, aki versben dolgozik.

Legjobb pillanataiban mindent tudott; azt is, hogy Erdély több kultúrájú, több identitású hely, melynek kulturális géniuszát tovább kell éltetni. Őszintén élte, amit megírt egyszer, azt a végül már fárasztóvá vált aforizmát, hogy „a vers az, amit mondani kell” – ő végig úgy írt, mintha mondaná.

És vitte, vitte, vitte a költészetet. Nárcisztikus volt, mondhatnánk, mondtam én is nem egyszer, az azonban kétségtelen, hogy a költészet profitált a lírai nagykövetségéből. Iskolákban, művelődési házakban, egyetemeken, főiskolákon, óvodákban, Isten tudja, hol lépett fel, és ahol fellépett, a világ legeldugottabb zugában is, megtudták, hogy a költők élnek, hogy élő költők is vannak a földön, s a magyar költészet nem ért véget Petőfi Sándor halálával.

Legutóbb egy kocsmában hallottam róla, egy művelt alkoholista az egyik versét szavalta el. Miközben a miccset faltam, nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy ez szép: jó verset hallok (a Szonett egy cigánylányrólt), és köröm közül falom a román ínyencfalatot. Semmi sem lehetett volna jellemzőbb arra, ami ő volt: egy darab művelt, míves, tehetséges, zsigeri, kultúrák közötti, színészi vénával megáldott-megvert magyar költő.

Isten nyugtassa békében!

 

A szerző Marosvásárhelyen élő költő, a Látó folyóirat szerkesztője, műfordító

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!