szerző:
hvg.hu

Paul McCartney először beszélt arról, hogy a beatleses aranyidőkben ő is fogyasztott bizonyos pszichedelikus szereket. Elmondása szerint a DMT nevű hallucinogén vezette el őt Istenhez.

Állítólag ő volt az egyetlen Beatles-tag, aki nem annyira rajongott a tudatmódosító szerekért, és eddig az énekes soha nem is beszélt egykori pszichedelikus élményeiről. Most azonban a 76 éves McCartney elmesélte, hogy egy alkalommal a drognak köszönhetően megpillanthatta "Istent". A Guardian idézi a Sunday Times interjúját, amelyben McCartney nyíltan beszél a spiritualitásra való fogékonyságáról, és azt is elmondja, hogy a DMT (dimetiltriptamin) nevű erős hallucinogén elfogyasztásakor tapasztalta meg a különös élményt. A DMT nevű kábítószer a 60-as években lett népszerű drog, gyorsabban hatott ugyanis a hozzá hasonló LSD-nél vagy a gombánál.

"Azonnal a szófába préselődtünk. És megláttam Istent, ezt a hatalmas dolgot, alázatos lettem" – idézi fel az élményt, és hozzáteszi, hogy a drogot társaságban fogyasztotta el, többek között Robert Fraser galériatulajdonos és műkereskedő is ott volt vele.

Óriási volt. Egy masszív fal, amelynek nem láttam a tetejét, és én az aljánál voltam. Bárki azt mondaná, hogy ez csak a drog miatt van, ez hallucináció, de Robert és én is azt kérdeztük egymástól: láttad ezt? Úgy éreztük, hogy valami magasztos dolgot láttunk.

Az interjúban az egykori Beatle beszél a jelenlegi munkáiról is, többek között arról, hogy most éppen az idei Szigeten is fellépett rapperrel, Stormzyval dolgozik együtt. Stormzy állítása szerint tanácsot kért tőle, mire Paul McCartney zongoraleckét adott neki.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!