Farkas Zoltán
Farkas Zoltán

„Az én nagyapám rendes oligarcha lenne” – ironizált Esterházy Péter, amikor az egykori családi birtokokra Orbán Viktor klientúrája tette rá a kezét. Az író 2003 és 2016 között megjelent esszéi, publicisztikái az idő múlásával más, sötétebb tónust kaptak.

„Nagyon szívszorító ezt olvasni, különösen most” – mondja Tóth-Czifra Júlia, aki Esterházy Péter Az olvasó országa című kötetét szerkesztette. Ő csak tudja, másfél éve ezekkel az esszékkel, publicisztikákkal bíbelődik. Előtte pedig a Hasnyálmirigynaplót gondozta, amelynek utolsó bejegyzése 2016. március 2-ai dátummal jelent meg: „Szinte elalszom írás közben, pedig vagy hét órát aludtam. Sokat forgolódtam, a combom is fájt. Mintha nem egyedül aludtam volna. Hát persze! Most már soha nem leszek egyedül. H. mindig velem. A mindiget javítom örökkére.”

A napló azonban csak megszakad, nem ér véget. Az új kötet még négy nap feljegyzéseit közli belőle, március 11. és 31. között, a Kertész Imrénél tett búcsúlátogatástól az írótárs haláláig. „...az mégsem véletlen, hogy miért az és úgy szenved, aki és ahogy. Az egész élete áll e mögött a szenvedés mögött. Nem minden szenvedő test szép. Az említett szépség mutatja Imre életének a nagyságát. A világ e konstrukciójához az is hozzátartozik, hogy ő ezt a nagyságot nem láthatja, ő csak a gyógyszereket látja, a kanült, a remegést. Ez volna Isten humora? Nagyvonalúnak nagyvonalú. Humánusnak nem mondanám. De hát nem is úgy van, hogy teremté az ember az Urat az ő hasonlatosságára.”

Akkor már Esterházynak is bőven kijutott gyógyszerből, kanülből, „kis könnyű kemóból”. Ám 2016. április 22-én ő (is) búcsúztatta a Nobel-díjas írót. „A temetés nem a vége valaminek, hanem a kezdete. És nem az örök életre gondolok, hanem a teendőinkre, amelyeket ránk hagyott a halott.” A Magvető Esterházy drámáinak 2016-os kiadásával már nekilátott megörökölt teendőinek, most Az olvasó országával folytatta.

Volna még teendő bőven, nem is feltétlenül a Magvetőé, ilyen például az Esterházy-felolvasások, cd-k összkiadása. Hanghordozóra rögzített remekműveké, olyasféléké, mint a Búcsúszimfónia, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeumban a megemlékező búcsú után játszottak le, abban a változatban, amelyben valamennyi szerep az ő hangján szólalt meg, a színpadi utasítások is, talán iskolai közönség előtt, derűre derű. Vagy a Budapest Pride-on tartott beszéd 2014-ből, amely a YouTube-on elérhető, és amely a szerzői változatban, értő közönség előtt, olyan élénk színezetet kapott, amelyet az írott szöveg aligha tud visszaadni. Például ebben a mondatban, képzeljük hozzá a mosolyt a száj szegletében: „Ha a társadalom reflexeiben nem toleráns, akkor rosszul működik az intoleranciában is, arra sincs megnyugtató közmegegyezés.”

Esterházy-felolvasóest a Radnótiban. Mindenütt ott van, acsak itt nincs"
©

Most mások mondják az ő szövegeit, súlyos teher, nehéz megfelelni. Szépen megünneplik a születésnapját, április 14-ét, amely kis híján A magyar próza napja lett. Ezt tette az a kis turnézó csapat, amelynek Esterházy is a tagja volt, szinte a haláláig: írók, zenészek. Az Óbudai Társaskörben olvastak fel az írásaiból, Dés László a Harmonia Caelestis híres mondataiban cserélt alanyt, ezzel köszöntött be: „Mi a különbség Esterházy Péter és az Isten között? A különbség jól látható: Isten mindenütt ott van, ezzel szemben Péter is mindenütt ott van, csak itt nincs.” Vasárnap este pedig a Radnóti Színházban mutatták be, játszották el az új kötetet Szövegséták Esterházyval címen, viharos sikerrel. Minden poén ül. Például Bálint András tolmácsolásában: „Elvettem Nádas Péter egy mondatát, mert kellett az a mondat, és úgy gondoltam, hogy köszönetképpen ennek a mondatnak a közelébe odaírom, hogy »a közeli nádasban fúj a szél«. Amikor lefordítják ezt bolgárra, akkor a nádas helyett mi szerepel? Hogy hívják bolgárul a nádat? Trasztika? Ez a »trasztika« vagy micsoda, aminek szegény Nádas Péterhez már semmi köze nincsen. Az olvasó se nagyon tudja, hogy mit keres itt ez a nádas a környéken. Ebből is látszik, milyen nehéz a fordítók élete.” Az olvasóé is, mert nem baj, ha tudja, hogy a nádas a Függőben fúj ilyen kétértelműen.

Valóban szívszorítóak a kötet írásai, egyrészt mert valamennyi sor arra emlékeztet, hogy Esterházy 2016. július 14-én elhunyt, másrészt mert azóta még mélyebbre süppedt az ország abba a megosztottságba és gyűlölködésbe, amelynek veszélyeit oly sokszor megpendítette. Például 2011-ben: „A mostani kormány folyton nemzeti együttműködésről beszél, de papol, és legföljebb saját magával és feltétlen híveivel működik együtt. Mást nem lát, csak önmagát. Szóval, ismétlem: a Fidesz-választók nem az egész nemzet, a Fidesz nem a nemzet, a miniszterelnök nem a nemzet. (Ha tehát őt megtámadják, szidják, nem a nemzetet szidják. De ezt látni szintén nem jó. Politikai tévedésnek tartom a kárörömöt.)”

Simicska lázadására pedig 2015. február 13-án ezzel reagált: „G-glossza, új műfaj. Nagyon kicsi, nagyon magyar pornográfia; ősi műfaj. Tehát: Most, hogy a magyar konzervatív-keresztény politika és szellemiség alapszava a geci lett, mi, regényírók, esetenként volt piarista diákok, stilárisan és lelkiismereti okokból mi a faszt csináljunk? A Tenkesch kapitánya II.” Az Élet és Irodalom Páratlan oldalán megjelent szösszeneteket írta alá ezen a néven, voltak, akik tudták, kit rejt a sejtelmes utalás, még többen, akik nem.

Esterházy egy ideig jól tűrte a radikális jobboldalról érkező támadásokat – bár ha azokat a nemzet nevében követték el, adott nekik egy kis szépirodalmi leckét népről-nemzetről –, majd ahogy a hangerő fokozódott, egyre ingerültebben. 2004-ben kilépett az Írószövetségből, mert „a választmánya nem látta szükségét, hogy valamilyen módon jelezze természetes undorát” az egyik tag antiszemita fejtegetése miatt, csak maszatolt. De amikor a jobbikos tüntetőkkel szembesült Egerben a könyvheti megnyitón 2011-ben, szelíd iróniával próbálkozott: „A hazaszeretetnek sem optimális formája a gyűlölködés valamely változata.”

Majd három évvel később Debrecenben, szintén könyvheti megnyitón, önámításba tévedt: „Olvasni felelősség, alig kisebb, mint írni. Mert persze olvasni egyszerűen jó, élvezet, játék, móka, kacagás és sírás és okoskodás és... és minden. De a felelősség nem tolható el, nem megúszható. Aki például irodalmat politikai elfogultsággal olvas, az ostoba. Olvasó, tilos ostobának lenned. Szeretem azt mondani, hogy meglehet, a társadalom megosztott, de a könyvespolcaink nem. Hát... nem tudom. Határeset.” Azóta bebizonyosodott, hogy a határátlépők csapata megrendítően népes. Az pedig a politikai elfogultságok és fordulatok extra kanyara, hogy a múlt szombati demonstráción az árpádsávos zászlók lengetői jól megfértek a baloldal ősszavazóival, amit a Tenkesch kapitánya bizonyára nem hagyna EP-és megjegyzés nélkül.

©

Az viszont kifejezetten a történelem csele, hogy az egykori Esterházy-birodalom Fejér megyei földjeit, a nagypapa birtokait az Orbán család tagjai, famulusai és strómanjai kaparintják meg. De micsoda különbség! „Az én nagypapám rendes oligarcha lenne, vagy még annál is jobb. Nem volna korrupció, rend volna, a gazdaság működnék, a népek meg volnának elégedve, és így vélhetően a Fideszre szavaznának. / Mindennek az ára nem volna nagy, az uradalom megtartaná a törvényeket, de az nem elvárható reálisan a nagyapámtól, hogy az embereket egyenlőnek tekintse, úgyhogy ezt a republikánus vonalat el kéne felejteni (de ez talán nem fájna nagyon a mai kormánynak). És hát, egyeseknek talán váratlanul, le kéne állni evvel a Horthy-projekttel, nagyapám nem kegyelte ezt a tenger nélküli tengeri micsodát. És bizony birkapörköltre se látná vendégül a kormányt. És félő, a felcsúti futballakadémiát se támogatná. Senki sem fenékig tejföl.”

Ám létezik egy Jó Magyarország is. Ebben a ciklusban viszontláthatni A szabadság nehéz mámorában című kötetből ismert, rajongó Esterházyt, aki ha éppen nem ír, olvas önfeledten, Mészölyt, Örkényt, Weörest, Kosztolányit és kortársakat, sokat; vagy zenét hallgat, például Kurtágot, vagy kiállításra jár, Lakneréra, Nádleréra. Idősödvén végképp nem fukarkodik a szeretetével, Tábori Györgytől például így búcsúzik: „Nagyon kevés ember nem volt szerelmes belé. Én nem tartozom e kevesek közé.” Tandori Dezsőről pedig így ír: „TD olyan, mint Kurtág, ugyanarra emlékeztet, mint ő, arra, hogy a művészet legfőképpen szabad és radikális.” Ez Esterházy is: szabad és radikális, ám vonzódásaiban konzervatív is, magyar és európai, arisztokratikusan elegáns és lazán polgári, kíméletlen és léha, hívő, de nem elnéző egyházával sem. A kortárs irodalom egyszemélyes centrális erőtere. A múltja? Családi dokumentumai a XIV. századig vezetik vissza. A jövője? Hat éve kapott egy mailt Bojtár Endrétől, aki a régi írásait dicsérte, mennyire időszerűek. Csakhogy: „Az, ha egy írás húsz év után is így aktuális, az szégyenletes. Meg félelmetes is. Nem a kormány szégyene, az övé is, nem az előzőeké (ama egyre misztikusabb nyolc év!), az övéké is, hanem mindnyájunké, enyém, tied, övé.”

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!