szerző:
Pozsgai Rebeka
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Arra trenírozzák a hallgatókat, hogy sikeresen felvételizzenek külföldi top egyetemekre, de azt is szeretnék, hogy minél több diplomás visszatérjen. A Milestone Intézet alapítóival, Léderer Dániellel és Greskovits Györggyel beszélgettünk.

HVG: Túl az oktatási rendszer hibáinak felismerésén, személyes tapasztalatok is közrejátszottak abban, hogy olyan szervezetet hozzanak létre, amely segít a sikeres külföldi egyetemi felvételiben?

Léderer Dániel: Nagyon meghatározó, és mondhatni, tipikus oktatási élményeim voltak, a klasszikus kerületi rossz iskola „c osztályán” át a mélyen vallásos és a liberális, diákközpontú gimnáziumig. Majd jött a Corvinus, ami csalódásként ért. Bár a társaság jó volt, a reggel 9-től 5-ig tartó tömegoktatás mellett hiába is kerestem volna azt a fajta flow-élményt, ami még hatékonyabbá teszi a tanulást. Olyan volt, mintha a diákok nagy része kishitű, cinikus lett volna, mindenki arra gyúrt, hogy a megtalálja a kiskapukat. Egyértelműen kiderült, hogy külföldi egyetemen a helyem. Így a Közgáz mellett elkezdtem Skóciában is az egyetemet; két, párhuzamos – így egymással is jól összehasonlítható – vizsgaidőszakkal. Az egyik oldalon ott voltak a magolással teljesíthető magyar vizsgák, a másikon pedig a gondolkodásra építő felmérések.  Az ilyen esszéalapú felvételikre és vizsgákra készítjük fel a diákjainkat.

Greskovits György és Léderer Dániel. Felkészítő
©

Greskovits György: A jobb angolszász egyetemeken a fókusz általában azon van, hogy mennyire ismerted meg az anyagot, és arról mennyire tudsz kritikusan megnyilatkozni. Van még egy nagy különbség az általunk ismert külföldi és itthoni egyetemek között, ez pedig a tanárnak a szerepe az anyag átadásában. Egy kinti  tanárnak nem okoz szakmai örömet az, hogy szimplán lead egy nagy adag tudásanyagot, neki az az élmény és a kihívás, ha az érvrendszerét megpróbálja ízekre szedni a hallgatóság.

HVG: Nálunk mi az akadálya annak, hogy a diákok „szétszedjék” ezeket az érveket, és kritikusan gondolkodjanak?

G. Gy.: Van egy zsigeri félelem a magyar  diákokban, amit az a rendszerszintű szemlélet alakított ki bennük, hogy folyamatos teljesítménykényszert érezzenek. Arra vannak „rástresszelve”, hogy minél előbb  túl legyenek az órákon és a vizsgákon, a megszerezhető tudás emellett másodlagos. Érdekes módon nálunk ezt szinte azonnal levetkőzik.

HVG: Mi a módszerük lényege, s egyáltalán hogy kell elképzelni az önöknél folyó képzést?

L. D.: Mint egy intézményesített szakkollégiumot, ahol a délutáni, kora esti foglalkozások keretében mentorok, egyetemi oktatók segítségével készítjük fel a diákokat többek között a külföldi egyetemi megméretésre. Emellett gimnáziumokkal, oktatási intézményekkel folyamatos kollaborációban működünk együtt, hogy a fiatal tehetségeket felkutassuk. Úgy is mondhatnám, hogy olyan mikroegyetemi környezetet teremtsünk meg, amely sok tekintetben hasonló ahhoz, ahová később – reményeik és reményeink szerint – a diákjaink bekerülnek.

©

G. Gy.: Az első pár hét arról szól, hogy levetkőzzék azokat a rossz beidegződéseket, amelyeket az itthoni minta közvetít. Nálunk tökéletesen más szociális környezetbe lépnek, mint amit megszoktak: meg kell tanulniuk kérdezni, véleményt alkotni. A módszerünkkel rögtön döntést is adunk a diákjaink kezébe: csak akkor indul el egy adott modul – jelenleg 150 van belőlük –, ha a tanár által bemutatott órát követően elég diák választja a kurzust. A második pillérünk a mentorálás, ahol külön-külön is foglalkozunk a diákokkal, a harmadik építőkő pedig a szociális élet kialakítása. Sport-, művészeti és vitafórumokat, klubokat kell szervezniük, amivel azt akarjuk elérni, hogy a szociális kézségeik minden szinten fejlődhessenek.

HVG: Hogyan lehet fenntartani és működtetni egy ilyen intézményt jelentősebb állami segítség nélkül?

L. D.: Az indulásunknál sok kritikát kaptunk, üzletileg illogikusnak tűnt az, hogy saját erőből fenntarthatunk egy ilyen intézetet, különösen, hogy nálunk mindennek az alapja a tudásunk és a kapcsolati tőke. Kezdetektől fogva nem hirdetünk, s ma sem költünk különösebben kommunikációra és marketingre: a személyes ajánlásokban és a minőségben hiszünk. 2010-ben öt diákkal indultunk; heti rendszerességgel leültünk – akkor még csak egy-egy kávézóban –, hogy segítsük őket a külföldi felvételiben. Azóta mindegyikük sikeresen elvégezte a tanulmányait valamilyen kinti top egyetemen, például Cambridge-ben. Az az elgondolásunk, hogy a hallgatóink 80 évesen is sikeresek lesznek, és abban az adományozást is ösztönző szocializációs környezetben, amit kialakítottunk, pénzzel is támogatják majd az intézetet, miközben persze a megszerzett képességeikkel, tudásukkal is hozzájárulnak annak sikeres működéséhez.  Ez a modell az angolszász elit egyetemeken évtizedek óta remekül működik, és a jelenlegi „öregdiákjaink” is ezt követik. Egyebekben az is cél, hogy arra ösztönözzük a hallgatóinkat, hogy idővel visszatérjenek Magyarországra, és itt hasznosítsák a megszerzett tudást.

HVG: Miért térne vissza egy olyan diák, aki kinn megkapja a jó közösséget, a színvonalas oktatást, és még jól fizető, szakmai kihívásokkal teli állás is vár rá?

G. Gy.:  A külföldi tanulásra nyilván nincs mindenkinek lehetősége. Abban hiszünk, hogy akinek ilyen lehetőség megadatik, az a vele járó felelősséget is átérzi. Értékrendünkben központi szerepe van annak, hogy ezt nemcsak magunknak csináljuk, hanem átadjuk ezt a lehetőséget másoknak is. Amúgy  általában nem is a hazatéréssel van a probléma. A mai fiatalok generációja rendkívül mobilis. Sokaknak első dolga az egyetem elvégzése után, hogy megnézze, milyen álláslehetősége lenne idehaza, Magyarországon. És végül nem azért nem itthon dolgoznak, mert nem akarnának, hanem mert nem kapnak megfelelő ajánlatot a társadalomtól. A többség haza akar jönni, és hajlandó akár kompromisszumokra is fizetésben, életkörülményekben. Nem a nagy autó, a medencés ház vonzza őket, hanem az, hogy valamit létre tudjanak hozni, és kamatoztathassák a képességeiket.

©

HVG: Milyen lehetősége van külföldön tanulni egy olyan diáknak, akinek a szülei nem az elithez vagy a középosztályhoz tartoznak?

G. Gy.: Mi például ösztöndíjprogrammal támogatjuk a szerényebb anyagi lehetőségű családok gyermekeit. A tavaly elindított romaprogramunk keretében nyolc középiskolás tanulhat nálunk, köztük olyanok is, akik ózdi szakközépiskolából kerülnek ki. Hosszú távon az az elképzelésünk, hogy csak annak kelljen tandíjat fizetnie, aki ezt megteheti.

L. D.: Érdekes megfigyelésünk, hogy azok a diákok, akik értelmiségi, jó családi háttérből jönnek, gyakran azt hiszik, készen vannak, és minden adott a számukra. Pedig ez nem igaz. Nálunk a nulláról indul mindenki. Skóciában magam is azt tapasztaltam, hogy a matekot például az alapoktól tanították. Én persze nagy mellénnyel úgy álltam hozzá, hogy ezt úgyis tudom; ehhez képest négy hét múlva már alig bírtam a lépést tartani. A más körülmények közül érkezőknek ráadásul megvan az a helyzeti hátrányból eredő előnyük, hogy kevésbé arrogánsak és nagyobb bennük az éhség a tudásra. A Milestone ráadásul olyan hátteret ad, ahol az egyén biztonságban is érezheti magát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!