Meghalt a Scooby-Doo rajzfilmsorozat alkotója
82 éves korában elhunyt Ken Spears amerikai producer, forgatókönyvíró, vágó, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója.
82 éves korában elhunyt Ken Spears amerikai producer, forgatókönyvíró, vágó, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója.
MTI
A középkori budavári nagyzsinagógaként emlegetett épület Buda visszafoglalása óta vár erre a pillanatra.
MTI
MTI
hvg.hu
Úgy tűnik, leginkább Miley Cyrus Party in the U.S.A. című dalára partizott Amerika.
hvg.hu
Új helyzetet teremtett Orbán felsőoktatással kapcsolatos járványügyi bejelentése.
hvg.hu
A pénzt azért kapják a munkatársak, mert helytálltak „az Egyetem életét megbénító hallgatói blokád méltatlan körülményei ellenére is”.
hvg.hu
Kétség sem férhet hozzá, hogy az okostelefonok fontos részét képezik a mindennapjainknak, és ez ugyanúgy igaz a kamaszokra vagy a fiatal huszonévesekre, mint a családosokra vagy nyugdíjasokra. Ahhoz képest, hogy mára már minden korosztálynak van okostelefonja, egészen másként használják a készüléket és a rajta található alkalmazásokat. Négy korosztályt kérdeztünk arról, hogyan használják a telefonjukat a mai digitális korban, és egészen eltérő válaszokat kaptunk.
Huawei Technologies
November 10-én kezdődik a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, és koronavírus-helyzetre való tekintettel most minden filmet online nézhet meg a közönség. Az esemény 12 napig tart, és elég erős a felhozatal. A legaktuálisabb film a vuhani karantén 76 napját bemutató alkotás, a legkíméletlenebb a másik iránti elkötelezettség kérdéséről az Alzheimer-kór tükrében beszélő magyar film. Igazi kockázatvállalás a Csecsenföldön üldözött melegek sorsát követő HBO-dokumentumfilm, és még egy rajzfilmben elmesélt sztori, illetve Aj Vejvej filmje is a listánkra került. Minikritikáink következnek.
Balla István
Csatlós Hanna
Czeglédi Fanni
Kovács Bálint
Közel egyórás demonstráción énekkel, versekkel álltak ki az egyetemfoglalók mellett.
hvg.hu
A nemzetközi fesztiválra nevezett filmeket javarészt szokatlan módon idén leginkább autós mozikban vagy az interneten tudták egyáltalán bemutatni.
MTI
Nem biztosíthatók az oktatás feltételei, ezért február 1-ig nem folytatható oktatási tevékenység az egyetemen - áll egy pénteki levélben. Az épületek november 9-től "oktatási tevékenység és kollégiumi lakhatás tekintetében" zárva tartanak.
hvg.hu
Az örmény zenészek úgy érezték, tenniük kell valamit a Hegyi-Karabahot sújtó háború miatt, és a rajongóikat is adakozásra biztatják.
hvg.hu
A miniszterelnök péntek reggel a Facebookon búcsúzott el Szőcs Gézától.
hvg.hu
A 67 éves költő, Orbán Viktor miniszterelnök egykori kulturális főtanácsadója koronavírusos volt.
hvg.hu
Idén lett húszéves a díj, az ünnepélyes díjátadót viszont egyelőre keresztülhúzta a járvány.
hvg.hu
A kormány új, a színházak számára drasztikus rendelkezése miatt több hely inkább bezár, a gyerekszínházak működésképtelenekké válnak, sok előadás elmarad. Akad, ahol sorsolással döntenének arról, a már jeggyel rendelkezők közül ki nézheti meg tényleg az előadást, és van, ahol alig lehet több néző a nézőtéren, mint színész a színpadon.
A rászorulók támogatásán kívül az ösztöndíjakat sem utalták – tudta meg a hvg.hu az egyetem egyik hallgatójától. Kancellári utasításra pedig bezárták az oktatás egy fontos, külső helyszínét.
hvg.hu
A Bence kalandjai a Murielből és a Kodachrome-ból ismert Jobbágy Bence új zenei projektje. Az őszinte, akusztikus dalok az elmúlt két év kalandos történéseit dolgozzák fel az életéből. A felvételeket nagyban alakította a Covid-helyzet, de talán pont ez kellett ahhoz, hogy a Tengerek dalai mind nagyon természetesen, közvetlenül szóljanak. Albumpremier a hvg.hu-n.
hvg.hu
Kevesebb mint egy hét múlva érkezik a Verzió dokumentumfilm-fesztivál, amelyet rendhagyó módon online rendeznek meg. Idén is a Trafóból jelentkezik a nyitóest november 10-én este 7 órakor.
hvg.hu
November 4-től a színházakban és a mozikban csak minden harmadik széken ülhetnek a nézők: a kormánydöntés váratlan helyzetbe hozta a színházakat, a legtöbb helyen még gondolkodnak, mi legyen a telt házas előadásokkal, de a moziknak sem egyszerűbb a helyzetük.
Cz.F.