Szomszédsági kapcsolatok relációs bontásban

Mellékelem egy 2 évvel ezelőtt a 168 órában megjelent levelemet a magyar-román megbékélés szükségéről. Tudom, nem elsősorban rajtunk múlik, de "naív" módon titokban hadd reménykedjek, hogy egyszer Bukarestben is belátják: csak (!) ez lehet az egyedüli jó megoldás... Addig ezt minden alkalommal fel kéne vetni!!!<br>Üdv: Szentirmay László<br><br>Olvasói levél a 168 óra 2005. március 31-i számában (57.o.) <br>Magyar–román megbékélést!<br> 2005/13<br> <br>Egy fontos javaslatot szeretnék tenni, amely hosszú évtizedekre befolyásolhatná a magyar-román viszonyt, a Romániában élő magyarok életét és közérzetét, a belpolitikai közéletet és általában a magyarság hangulatát.<br>Ha jól emlékszem, a legutóbbi magyar-román csúcson Gyurcsány Ferenc azt közölte, hogy ősszel Bukarestben lesz a következő legfelső szintű tárgyalás.<br><br>Ezen be kéne jelenteni egy nagyszabású magyar-román megbékélést, mint ahogy az a franciák és a németek között történt, aminek következtében hosszú évek óta - a normális szintű vitákkal együtt - már teljesen kiegyensúlyozott, baráti (ironikusan mondhatnánk: szinte "testvéri") a viszony nemcsak a két ország (vezetése), hanem a két nép között is... Talán partner lehet ehhez az új román vezetés.<br>Meg kellene alaposan vizsgálni, mit tettek a franciák és a németek anno, s mit lehet ebből a mi országainkra, a mai viszonyokra adaptálni.<br><br>A gazdasági, politikai, kulturális, tudományos stb. együttműködéstől kezdve az emberi kapcsolatokig... Ha jól tudom: a két (francia és német) kormány fiatalok ezreit küldte egymás országába, és ez rendkívül sokat segített az újabb és újabb generációknál az előítéleteket eloszlatni. Márpedig erre most - a decemberi népszavazás után - még nagyobb szükség lenne.<br><br>Az ország két részre szakítása után félig-meddig "sikerült" erdélyi (és más határainkon kívül élő) testvéreinket is megosztani, s bizony a sanda politikai szándékok vezérelte manipuláció szomorú következménnyel jár, egyre több jóérzésű itthoni ember fordul el az erdélyi magyaroktól a korlátolt, rövid távú szándékok által felhergelt provokátor lépései miatt (például Eörsi-ügy stb.). Márpedig ennek véget kéne vetni.<br>Románia hamarosan EU-tag lesz, de ezt nem kéne megvárni. Kezdjük el minél előbb a megbékélést.<br>Nagyon szeretném, ha ebben partner lenne az új román vezetés, hiszen ez mindkét ország és nép alapvető érdeke lenne.<br><br>Szentirmay László (magyar állampolgár)<br>

Be kell látni, hogy Magyarországot mentalitásban és egyebekben Erdélyen kivül nem sok köti Romániához, és a Vajdaságon kivül Szerbiához. A kapcsolattartást igazából csak az ott rekedt magyarok kényszeritik ki. Ez érvényes Ukrajnára is, bár ott a méretekböl és a fél évszázados "közös" múltból adódóan lehetnek gazdasági lehetöségek. Hogy Magyarország mennyire tudna hatni a politikai fejlödésére, amikor egyértelmü nagypolitikai játszmák folynak ott az USA és Oroszország között - ki tudja. Talán mint az iráni sah a teheráni konferenciával a II. világháború alatt - közvetiteni, ha érdemes. Természetesen mivel nagy és - a jelenlegi gazdasági botladozások ellenére - erös szomszéd, jó a jó viszony. Ahogy Romániával és Szerbiával is, a kiszámithatatlanságuk miatt, bár arrafelé soha nem lehet 100 %-os a biztonsági garancia. Öket meg kell 'venni' valahogy.<br><br>Horvátország természetesen más dolog. Közös múlt, hasonló mentalitás, célok - hiába közös a nyelv, mások, mint a többi, keletebbre lévő déli szláv. A partnerség mindenképpen perspektiva.<br><br>Ami az Egyesült Államokat illeti, korántsem biztos, hogy sokáig lesz ilyen döntő szerepük a világ porondján. Ha valakire koncentrálni kell, az az EU és Oroszország, mert ök vannak közel - az egyik a biztonságot, a másik a kockázatot jelenti. Az EU-ba minél mélyebbre kell fúrnunk magunkat, az oroszok jóindulatát meg meg kell venni, amennyire csak lehet, hogy ne bántsanak. A megvásárlás nem csak pénzben kifejezhetö anyagiakat jelent. Hanem azt is, ahogy egy nagyhatalmú maffiózó függ a bizalmasától. Ahogy az elefánt bőrének redőit a kismadarak takaritják ki.<br>

Az inkább csak gondolatfuttatónak tekinthetô stratégiai tanulmányok, néhány érintôleges kivételtôl eltekintve, tematikusan is mellôzik azokat a konkrét javaslatokat és teendôket, amelyek a 2007 jan. 1-jei új EU-térkép megrajzolása révén, váltak elementárisan fontossá.<br>Észrevételeim elsôsorban a szomszédságpolitika területére, azon belül is Romániára vonatkoznak, és szándékosan csak summázóan tömörítôek. Bármikor, bárkinek örömmel részletesen is kifejthetem ôket.<br>Meggyôzôdésem, hogy eljött az ideje valamelyest egyenrangúsítani azt a kapcsolatrendszert, amely szomszédainkhoz és Romániához kapcsol.<br>Tudom, hogy e kapcsolatrendszerben a gazdasági tényezô meghatározó, és azt is tudom, hogy ezen a felületen Magyarország ismét csak reménykorszakát éli.<br>Tudom, hogy hosszú éveknek kell eltelniük ahhoz, hogy a térség makróökonómiája kialakuljon és véglegesebb medrére találjon.<br>A sürgösített feladatok közt azért van bôven olyan is, amelyet nem fékezhet erôtlen gazdasági helyzetünk. Ime néhány, elsôsorban Romániára vonatkozó, de a többi országra is modellálható példa:<br>– a még mindig specifikusnak tartott, nehéz tudati terhekkel, görcsökkel nehezített és még mindig túlzottan negatív módon mitizált magyar-román kapcsolatok fokozatos átalakítása.<br>– meg kell szüntetnünk az évtizedek óta alig változott külpolitikai alárendeltséget. Nem véletlen, hogy hivatalos párbeszédeink a román féllel rendszerint kirakatszerûen zajlanak, fontos eredményt alig hoznak, olykor pedig sajnos kudarcosak. Meg kell tanulni végre azt a sajátosan román észjárást, amely lehetôvé teszi a valódi dialógust. A román (ön) tudatba is kezdi lassan befészkelni magát az európaiság fontossága, már régóta vannak olyan aktív román politikai körök, csoportok, amelyek mentalitásában ez a meghatározó. Úgy a hivatalos, mint a háttérpolitizálásban erre a paradigmatikus európaiságra kell áthelyezni most a hangsúlyt. És ide kell végre bátran behelyezni a romániai magyar populáció sorskérdéseit. Így elegánsabb, így elfogadtathatóbb. Mindehhez következetes stratégiára, konok munkavégzésre van szükség.<br>Csak néhány néhány eszköz:<br>– a románok ismernek bennünket, de nem olyannak, amilyennek mi ma szeretnénk. Furcsa paradoxon: szeliden agresszívabb országimázst kell felmutatni, reálisabb szellemi-kulturális partnerséget kell velük létrehozni, olyan magyar-magyar-román trialógusokat elindítani, amely egyenrangúsítanak, és nem a fôlényt erôsítik.<br>– egyértelmûsíteni kell a romániai magyarság hídszerepét: Margit híd-modell (Buda, Pest, Margitsziget)<br>– meg kell valósítani a magyarországi és a romániai magyarság teljes szellemi egységét, meg kell teremteni az egységes magyar kulturális versenyképességet.<br>– olyan kulturális terekbe kell behatolni, ahol az európaizált szellemi kapcsolatépítés még elnagyolt. Ahol ennek a kapcsolatépítésnek alig vannak meg a hatékony eszközei.<br>– olyan politikai, diplomáciai és szellemi-kulturális intézményi tevékenységre van szükség, amely nemcsak van, hanem látszik is, él, igazi szellemi érdeklôdést ébreszt és valósít meg a románságban. És ez csak úgy érhetô el, ha nem pusztán reprezentatív (azaz jelen lévô, „kihelyezett” a magyar szellemi jelenlét), de kulturáltan erôteljesebb is.<br>– a magyar kultúra, a mai magyar szellemi-, mûvészeti, oktatási és tudományos élet meghatározó értékeinek kreatív és árnyalt megismertetése, nagyon intenzív és következetes propagálása egy újfajta, aktívabb kultúrpolitikai gyakorlat szellemében.<br>– a romániai magyar nagykövetség, konzulátusok, kulturális intézet és koordinációs központ egy újfajta diplomáciára és partnerkapcsolatra kell törekedjenek. Csak néhány hirtelen példa és lehetôség:<br>- hivatalos intézményi kapcsolatrendszer újraépítése, folyamatos kapcsolatápolás.<br>- politikai kapcsolatok konvertálása gazdasági és szellemi téren<br>- sajtókapcsolatok (rom. és magyar-magyar)<br>- a kulturális szereplok mobilitásának növelése<br>- alkotószövetségek kapcsolatépítése (régiós pályázatok)<br>- magyar-magyar-román kollokviumok:<br>- kulturológia<br>- együttmuködési projektek kidolgozása<br>- kulturális EU-pályázatok (régiók!!!)<br>- könyvkiadás (terjesztés)<br>- szinházi, zenei, képzômûvészeti, épitészeti és filmmuvészeti kooperálás<br>- kulturális turizmus felélénkítése<br>- a cluster-szemlélet bevezetése<br>- a közösen megvalósult projektek hangsúlyozása és láthatóvá tétele.<br><br>És ezek csupán a lehetôségeket villantják fel.<br>Megvalósításra várnak!<br><br>(További részletek nálam...)<br>

Nem egyszerű ügy ez. Abban a megkérdőjelezhetően szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyermekkori barátom bentről szemléli, csinálja, éli a magyar külpolitikát. QA tőle hallottak alapján úgy vélem, a magyar külpolitika újraértelmezését talán ott kellene kezdeni, hogy kísérletet teszünk a szakmaiság minimumának visszaállítására. Sajnos ez a mai külügyminisztériumban csak nyomokban fedezhető fel. <br>Göncz Kinga miniszter – ha lehet – elődjénél is szürkébb, szakmaisága pedig megkérdőjelezhetetlenül alatta marad az elmúlt évtized bármelyik külügyminiszterének. Sajnos - tagadhatatlan intelligenciájára támaszkodva, egyben rosszul értelmezve és használva pszichológiai végzettségét – majd egyéves tevékenysége és személyzeti döntései nyomán a külügyminisztérium meghatározónak tekinthető személyiségei többségében nem tekinthetők kiemelkedő diplomatáknak. Azt a fiatal helyettes államtitkárt pedig, aki életképesnek bizonyul, a MEH „elszippantja”….A külügyminiszter-asszony médiai megjelenései messze nem meggyőzőek, illetve bizonyos értelemben azok: azt mutatják, hogy a már említett intelligencia messze nem elég a tárgyi tudás, a felhalmozott külpolitikai tapasztalatok pótlására. <br>A minisztérium belső személyi állományát a politika mételye is bomlasztja. Olyan folyamatos helyezkedés figyelhető meg, amelynek – paradox módon, hiszen kevesebb mint egy évvel vagyunk a „baloldal” választási győzelme után – az, hogy a szakállamtitkárok egy része vagy eredetileg is a politikai ellenfél, a FIDESZ érdekeit képviseli, vagy arra játszik, hogy a mostani ellenzék esetleges sikeres választási szereplése esetén a jelenleg tett jószolgálataival balanszírozza szerepvállalását a mai magyar diplomáciában. Mindezek után pedig Göncz Kinga értetlenkedve keresi a kiszivárogtatót, aki a fontos információkat az ellenzékhez eljuttatja, nem lévén azzal tisztában, hogy a külügyminisztérium állományának mintegy fele most, a másik fele pedig a fordított politikai felállásban „szivárogtatna”. És nem őket kell mindezekért elítélni, hanem azokat a politikusokat, akik a mostani áldatlan helyzetet hazánkban megteremtették.<br><br>Rendet kellene tehát először teremteni a belső ügyekben, visszaállítani a szakmaiság minimumát, megkérdezni a– többségében lenézett – hivatásos diplomatáinkat is a külpolitikai koncepciókról, rendezni a külügyminisztérium belső helyzetét – s ezek után fogni hozzá, külső szakértők bevonásával, új – s ma talán némileg erőltetettnek látszó – koncepciók kidolgozásához.<br><br>Alex<br>

Románia még soha nem szerzett területet háborúval, csak ármánnyal, és aljas módon! Persze, emglehet, ők büszkék erre, milyen rátermettek, hiszen a besurranó tolvaj is az az ügyességére!<br>