A sikeres EU-tagság nemzetközi tényezői

A sikeres EU-tagság nemzetközi tényezoi témában született két vitaanyag közül „Az integrációs modell kérdései, alkotmányozás, szervezeti és döntéshozatali problémák - 2. sz. modell” címu vitaanyaghoz szeretnék hozzászólni. Nekem ez a vitaanyag nagyon tetszett. Nagyon tetszett, mert…<br><br>Szerzoje láthatóan tud és akar hosszú távon gondolkodni. Ez a kijelentés talán így kicsit furcsán hangzik, nyilván tud, de… Amikor az ember azt tapasztalja, hogy egy, a Magyar Tudományos Akadémián pár hónappal ezelott, uniós témában megtartott konferencián az egyik - ha nem az elso számú - vezeto magyar akadémikus és egyetemi tanár jó viccnek tartotta - és láthatóan a közönség nagy része is - azt a kijelentését, hogy: ot ugyan már miért érdekelné, hogy mi lesz 50 év múlva az Unióban… Mégis, akkor kit kéne, hogy érdekeljen? Persze, az ember „érti”, de azért mégis… Szerintem ez egyáltalán nem vicces.<br><br>Tetszett, mert a vitaanyag Szerzoje számára sem elfogadható az a hozzáállás, hogy egyrészt „tartjuk a markunkat”, azaz szeretnénk bezsebelni az uniós forrásokat, örülünk neki, hogy milyen klassz, milyen sok, de a másik oldalon nem akarunk érte adni semmit, és valóban, mást se csinálunk, mint „fanyalgunk”. Semmi alatt azt értem (amit a vitaanyag is), hogy egyrészt próbálunk kibújni a vállalt kötelezettségek alól (egyesek úgy tudnak gondolkodni, beszélni, mintha reális alternatíva lenne mondjuk az EU helyett Kínához, vagy az USA-hoz való csatlakozás..., kész abszurditás), másfelol nem igazán érezzük át, hogy (idézem) „társfelelosségünk van az Unió egészéért is”. Igen, szerintem is jobban át kellene ezt érezni. Nézzük például a Lisszaboni Stratégiát. (Kedvenc „állatorvosi lovam”. Egyszeruen ami vele történt, történik, abba benne van minden baj, probléma. Az viszont jó dolog, hogy így akkor van mit „boncolgatni”…) Magyarországon vezeto közgazdász körökben egyszeruen nincs ember, akit igazán érdekelne a Lisszaboni Stratégia, és ezt a tényt még az se menti, hogy igazából uniós körökben sincs, vagy legalább is nem sok. Annak más az oka. Mikor az ember elkezdi firtatni, hogy „de miért nem érdekes?”, az igazi válasz az szokott lenni, hogy „elég gazdagok ok, jól megy nekik a szekér, nehogy már oket sajnáljuk”… „Pumpolni” igen, azt akarjuk, oket segíteni, gondolkodni a problémákon, azt már nem… Ha valaki gazdag (vagy legalább is gazdagabb, mint mi), akkor már nem is lehet neki problémája, aminek a megoldásában lehet, hogy tudnánk neki segíteni? (Ezt a hozzáállást szimplán irigységnek hívják.) Attól, hogy valaki segít valakinek valamiben, attól még nem lesz kevesebb. Az életnek nem minden területe „zéró összegu játék”, és valószínuleg ez a terület sem lenne az, úgyhogy még tulajdonképpen csak meg sem éri undokoskodni, még azok szempontjából sem, akiket az anyagi szempontokon kívül láthatóan más nem igazán érint meg. <br><br>Ezen kívül tetszett, mert reális, valós dilemmákról, problémákról beszél, azokra összpontosít, és nem valamiféle „elefántcsont torony” szemlélet jelenik meg benne. Szóval nagyon tetszett, mert végre valami, amivel lehet és érdemes akár vitatkozni is, hozzátenni az ember saját gondolatait, úgyhogy a következokben át is térnék mondandómnak második, tartalmi felére, ami miatt egyáltalán hozzá szerettem volna szólni ehhez a vitához.<br><br>Szerintem minden (jó) politikai, gazdasági stb. döntéshez megfelelo SZELLEMI HÁTTÉR, INTELLEKTUÁLIS BÁZIS szükséges. Ezt az a tény, hogy ma már valamiféle „tudástársadalomban” élünk, annyiban súlyosbítja, hogy bár a megfelelo ismeretek beszerzése, megszerzése (elsosorban a technika vívmányai segítségével) ma már sokkal könnyebb, mint régebben, viszont a helyzet sokkal nehezebb is, hiszen sokkal több az elérheto információ, ismeret, és a világ is, amit meg szeretnénk ismerni sokkal gyorsabban változik, mint valaha. Sokkal nehezebb megállapítani, hogy mi a „jó” információ, tudás és, hogy mi az, amit ki kell szelektálni, mert csak értéktelen, haszontalan dolog. (Azt persze csak remélni tudom, hogy amit most le szeretnék írni, nem az utóbbi kategóriába fog majd esni :-).)<br><br>Szükség van a megfelelo szellemi háttérre, intellektuális bázisra, jobban, mint valaha. Amivel én most foglalkozni szeretnék, az elsosorban ezzel a kérdéssel kapcsolatosan az Európai Unió szintje, az Unió szellemi háttere, intellektuális bázisa, és egy példából indulnék ki, mégpedig a Lisszaboni Stratégiából.<br><br>***<br><br>Minden év tavaszán az Európai Bizottság Gazdasági és pénzügyekkel foglalkozó foigazgatósága megszervezi az un. Brüsszeli Gazdasági Fórumot, melynek eloadói az Unió prominens vezeto személyiségei, az EU volt és jelenlegi vezeto tisztségviseloi, biztosok, az Európai Bizottság vezetoje, volt és jelenlegi miniszterek, miniszterelnökök, nemzeti bankok, nemzetközi szervezetek vezeto tisztségviseloi, tudósok, kutatók, egyetemi tanárok, nem kormányzati szervezetek, valamint az üzleti élet jelentos képviseloi. A fórum megvitatandó témáit mindig az Európai Unió legfontosabb aktuális gazdasági kérdései alkotják, így került napirendre a 2005-ben a Lisszaboni Stratégia is, amely kérdéssel a fórum második szekciója foglalkozott részletesen. Ebben a szekcióban tartott eloadást egy ír professzor, John Fitz Gerald (Economin and Social Research Institute, Dublin), aki az eloadásának az elején néhány nagyon fontos, érdekes és meglehetosen meghökkento kijelentést tett a Lisszaboni Stratégia intellektuális bázisával kapcsolatosan.<br><br>(Az eloadás, illetve az eloadáshoz kapcsolódó tanulmány elérheto a következo weboldalon:<br>http://ec.europa.eu/economy_finance/events/2005/events_brussels_0405_en.htm )<br><br>A professzor megemlítette, hogy amíg az Unió Egységes Belso Piac programjának megvalósításának intellektuális bázisaként ott volt a „Cecchini Report”, a monetáris unió megalkotásának intellektuális bázisaként a „One Money One Market Report”, addig a LISSZABONI STRATÉGIA ÚGY KERÜLT ELINDÍTÁSRA, HOGY GYAKORLATILAG NEM RENDELKEZETT SEMMILYEN KOHERENS INTELLEKTUÁLIS BÁZISSAL. Csak késobb, a 2003-ban közzétett „Sapir Report” volt az a tanulmány, amely megpróbált gazdasági logikát helyezni a 2000-ben elindított Lisszaboni Stratégia mögé.<br><br>A professzor emellett azt is kiemelte, hogy amíg az Unió egységes belso piacára, valamint a monetáris unió megalkotására vonatkozó kezdeményezései nagy mértékben vonzották a szélesebb akadémiai közösség figyelmét és érdeklodését, addig ez a figyelem és érdeklodés a Lisszaboni Stratégia kapcsán elmaradt. Míg a korábbi két kezdeményezéssel kapcsolatosan éveken keresztül élénk tudományos viták sorozata és tanulmányok sokasága töltötte meg az akadémiai folyóiratokat, addig ez a Lisszaboni Stratégiával kapcsolatosan nem történt meg.<br><br>A professzor végül reményét fejezte ki az ügyben, hogy bár késve, de a Sapir Riportra alapulva, arra reagálva, talán végre elindul az a tudományos vita a Lisszaboni Stratégiával kapcsolatosan is és amely majd annak hasonló szintu intellektuális bázisát alkothatja, mint amilyen korábban, az elozo két kezdeményezésnél azok alapjául, háttereként szolgálhatott.<br><br>Bár önmagában, 2003-ban, a kiadott Sapir Riport kapcsán nem, de 2005-ben, a Lisszaboni Stratégia félidos felülvizsgálata során valóban kicsit megélénkült a vita a Lisszaboni Stratégiát illetoen, tanulmányok és állásfoglalások születtek. <br><br>Bármely uniós kérdést, kezdeményezést, problémakört kutatva, a következo szereplok álláspontjai áttanulmányozása szükséges a kérdés pontos megértéséhez, megismeréséhez: <br>- az Európai Unió álláspontja (ide tartozik többek között az Európai Bizottság, az Európai Parlament, a Tanács, az Európai Tanács anyagai, joganyagok); <br>- tagállamok kormányainak álláspontjai; <br>- nemzetközi szervezetek (pl. IMF, OECD, Világbank, World Economic Forum stb.) adott témában megjelentetett anyagai, tanulmányai; <br>- nem kormányzati szervezetek (NGOs) állásfoglalásai (pl. szociális partnerek, szakszervezetek, zöld szervezetek, kamrák, ipari szektorális szervezetek); <br>- és végül, de nem utolsó sorban, az un. „think tank”-ek, illetve a hagyományos kutatóintézetek, egyetemek stb. tanulmányai. <br><br>A Lisszaboni Stratégiával kapcsolatosan 2005-ben minden szereplo hallatta hangját. John Fitz Gerald professzor által hiányolt tudományos színvonalú intellektuális bázissal kapcsolatosan is SZÜLETTEK EREDMÉNYEK, de ezek alapvetoen két szinthez kötodtek. Egyrészt az uniós szinthez kötodoen mindenképpen meg kell említeni a Kok Jelentést, valamint nagyon érdekes és jó színvonalú tanulmányok kerültek publikálásra az Európai Bizottság részérol. Másrészt 2005-ben, 2006 elején bár jelentos számú tanulmány jelent meg a Lisszaboni Stratégiával kapcsolatosan az un. THINK TANK-EK RÉSZÉROL, VISZONT a professzor által - véleményem szerint nagyon is jogosan - hiányolt AKADÉMIAI FOLYÓIRATOKBAN ZAJLÓ VITA TOVÁBBRA IS ELMARADT.<br><br>Összességében elmondható, hogy 2005 környékén talán megszületett a Lisszaboni Stratégiának valamiféle minimális intellektuális bázisa, de ez az európai uniós intézményeken kívül elsosorban az un. think tank-eknél volt megtalálható. Más kérdés, hogy ami itt keletkezett, arra (és valóban, a két alapító országban is leszavazott Alkotmányos Szerzodésre, ld. vitaanyag), az lett a reakció, hogy a Bizottság részérol elindult a „projektek Európája” koncepció, és széles körben elterjedt, hogy (a vitaanyagból idézem) az „elméleti, teoretikus viták, elnagyolt és néha a „vallásosság határait feszegeto” ideológiai viták helyett a polgárokat, az o mindennapjaikat érinto, foglalkoztató kérdéseket kell tudni kezelni és megoldani.”<br><br>Ez a hozzáállás abszolút gyakorlatias és jogos. Kétségtelen, hogy amit a Lisszaboni Stratégia (alig létezo) intellektuális bázisa tudott produkálni, az nem üti meg azt a szintet, amivel igazán érdemes foglalkozni. DE… azért egy ilyen Európa nevu kontinensnek mégis kellene, hogy céljaihoz, elképzeléseihez viszonyítva legyen megfelelo intellektuális bázisa, ami valamilyen szinten biztos van is… (nemzeti szinten), de azért mégiscsak „elvérzett” a Lisszaboni Stratégián… Vajon miért? Azért emellett se kéne elmenni szótlanul… Most arra, hogy ennek a problémának mi is lehet az oka, nem tudok kitérni, túl hosszú lenne, de azt azért érdemes észben tartani, hogy oka mindig mindennek van, csak legfeljebb nem tudunk (vagy nem akarunk tudni) róla.<br><br>Helyette inkább még egy kicsit forszíroznám az intellektuális bázis témakörét, már csak azért is, mert itt is van egy saját élményem, ami talán más számára is tanulságos lehet. Én magam még legmerészebb (rém)álmaimban sem feltételeztem volna, hogy bárkinek is, aki EU-s témával valaha is kicsit foglalkozott (ne adj isten egyetemen tanítja, ill. szakdolgozatokat bírál el nagy lelkesen és nagy mennyiségben a témában), annak be kellene mutatni a legfontosabb EU-s think tank-eket. Az az igazság, hogy mindegy milyen témából indulunk ki, a költségvetési perspektívától kezdve az alkotmányozási folyamatig, az Unió transz-atlanti kapcsolataitól kezdve a bovítésig, csak ötletszeruen párat kiemelve, az ember nagyon hamar belebotlik abba a közel tucat think tank-be, amelyek EU-s szinten számítanak valamit, úgyhogy nem túl nehéz oket sem észrevenni, sem a nevüket megjegyezni. Ennél már csak az a rosszabb, mikor valaki nemhogy nem ismeri a legkomolyabb uniós kérdésekkel foglalkozó think tank-eket, hanem nemes egyszeruséggel még le vacak „internetes forrás”-ozza is oket. Azért az ilyen mértéku ostobaságtól az emberben egy pillanatra „meg tud állni az üto”… (Szeretném hozzátenni, hogy szerencsére ez egyedi eset, és csak azt az egy emberkét jellemzi, aki elkövette. Ma Magyarországon elég sok és igazán jó EU-s szakember van, ez csak egy kirívó, sajnálatos rossz példa, és csak az én „pechem”, hogy vele sikerült összeakadnom.)<br><br>***<br><br>Szóval think tank-ek. (A think tank-ekrol több helyen is lehet olvasni. Szerintem egy nagyon jó könyv ebben a témában: Stephen Boucher – Martin Royo: Les think tanks – cerveaux de la guerre des idées; Éditions du Félin, 2006. Érdekes, rövid, kb. 100 oldalas kis könyvecske, amelyben nagyon sok hasznos és gondolatébreszto dologra lehet bukkanni.) <br><br>Nem akarok sokat írni róluk, csak röviden. Lényegében kutatóintézetek, de eltérnek a hagyományos (akadémiai) kutatóintézetektol, elsosorban abban, hogy olyan innovatív ötleteket próbálnak generálni a világ problémáira, amelyek eltérnek a konvencionálistól («penser en dehors de la boîte»), viszont azért nem az utópiák körébe esnek. Befolyásuk a politikai döntéshozatalra nagyon jelentos (elsosorban az angolszász területeken, USA, Nagy-Britannia, de azért az a néhány EU-s think tank hatása is nagyon meglátszik, elsosorban a Bizottság, másodsorban azért a hazai think tank-ek hatása az adott tagállami kormányok álláspontjaiban). Pl. ha felvennénk egy skálát, amelyen az alapján helyeznénk el a különbözo tudományos megnyilatkozásokat, hogy milyen mértékben hatnak a politikai döntéshozatalra, akkor nyilván az un. „internetes források” (akadémiai körökben értsd alatta olyan, a hivatalos tudományos életen kívül álló források, mikor valaki a tudomány „hagyományos útján” nem igazán tudja az eredményeit elismertetni, ezért a mindenki számára elérheto, „demokratikus” Internet segítségével publikálja és teszi közzé azokat) a skála negatív végén helyezkednének el (azaz nem igazán érdekelnek senkit), míg a skála pozitív, befolyásos végén a legbefolyásosabb think tank-ek munkái kerülnének. A tudomány „hagyományos útján” készülo tanulmányok (most itt továbbra is politikai, gazdaságpolitikai területekrol beszélek természetesen) hatásosság szempontjából valószínuleg valahol az elozo két típusú forrás között, középen helyezkednének el. Ebbol csak azt akarom kihozni, hogy azért aki összekeveri a think tank-eket az un. „internetes forrásokkal” – csak azért, mert az interneten is közzéteszik az eredményeik egy részét – hát…, nagyon el van tévedve...<br><br>Egyébként ez a kérdés azért az is érdekes, mivelhogy think tank-ekbol Európa egyáltalán nem áll valami jól. A világban kb. 4500 think tank létezik (adatokat lásd fent említett könyvbol), ebbol kb. 1500 az USA-ban, 150 Európában. Az európai think tank-ekre az igaz, hogy attól, hogy még európai, attól még nem „EU”-s. Az európai think tank-ek nagy része nemzeti kérdésekkel foglalkozik, és a 150 között kb. egy tucat azon think tankek száma, amelyek kimondottan EU-s kérdéseket vizsgálnak. (CEPS, CER, EPC, Notre-Europe, Bruegel, WIFO, csak hogy meg is említsek néhányat.) Ezen kívül létezik még egy érdekes jelenség is, az un. EU-s think tank paradoxon, ami abból adódik, hogy az Unióban a legbefolyásosabb think tank-ek angolszász gyökerekkel rendelkeznek és az ott honos ideológia alapokon gondolkodnak, ami nem is lenne baj, ha hatásuk az Unió „intellektuális beállítódására” nem lenne óriási, viszont ugyebár ok azért nem az integráció leghangosabb hívei, legbuzgóbb motorjai.... Ez azért valahol mégiscsak ellentmondás.<br><br>Azt akarom ebbol a talán kicsit hosszúra nyúlt mondanivalómból kihozni, hogy ha jól megnézzük, akkor észre vehetjük, hogy az Európai Unió intellektuális bázisával azért van némi gond, legalább is átfogó, EU-s kérdéseket illetoen, és ha már annyira büszkék vagyunk a sok Nobel díjasunkra, meg a nagy eszünkre, akkor talán ezen a téren is lenne valami tennivalónk... És még valami. Ma egy olyan világban élünk, ahol ötletek, gondolatok, elméletek szintjén tudni kell „kilépni a dobozból”, ha egyes problémákra, kihívásokra megoldást szeretnénk találni. Nyílván ez sokkal nehezebb, és fárasztóbb, mint a „dobozban” brillírozni (ami persze önmagában szintén dicséretes), de szerintem arra, hogy végre egyáltalán megpróbáljunk „kilépni a dobozból”, mindenképpen megérett a helyzet, az ido, nagy szükség lenne rá. A világ megy elore, akár velünk, akár nélkülünk. (Talán ezt a feladatot egy magyar think tank is felvállalhatná, és valahol létrejöhetne valamiféle nyitott, innovatív szemléletu „kis csapat” átfogó, EU-s problémák, kérdések elemzésére.)<br><br>Szóval visszatérve az elejére, szerintem azért is nagyon jó ez a tanulmány, mert valódi, oszinte, hiteles. Érdemes elolvasni, érdemes gondolkodni rajta, érdemes rá oszintén reagálni, mindenképpen szeretnék a Szerzojének gratulálni hozzá.<br><br>(((És végül egy idézet, amely a Guardien-ben egy, a think tank-kekkel foglalkozó cikkben jelent meg, és a fent említett könyvecske szerzojének is annyira tetszhetett, hogy ezzel indította a könyvét (elnézést, hogy nem fordítom le): „How do you change the world? Well, there are the obvious routes, such as seizing power, being monstrously rich or slogging through the elactoral process. And there are short-cuts, such as terrorism or forming a thinktank.”)))<br>