VIDEÓK
A szocialisták megoldhatatlannak látszó feladata, hogy pártjuknak egyszerre kell politikát, ideológiát, új vezetőket, miniszterelnök-jelöltet, arculatot, értelmiségi hátteret, médiahálózatot találniuk. És ehhez nemcsak Gyurcsánytól és árnyékától, de a központosított hatalmi gépezet stílusától és rendszerétől, a központi és helyi korrupciós hálótól is meg kellene szabadulniuk.
Lengyel László
2009. május 14., csütörtök, 09:14
Gyurcsány Ferenc nyomtalanul eltűnt. Hívei nem zokognak, ellenfelei csak szónoklatokban emlegetik, de nem gondolnak rá. Korábban vele keltek és feküdtek, próbálták kitalálni, hogy aznap mivel áll elő, hogyan határozza meg az életüket, életünket – ma se tücske, se bogara senkinek. Vajon más vezető politikusok képesek lesznek-e valami maradandót maguk mögött hagyni?
148 hozzászólás
Lengyel László
2009. május 05., kedd, 01:09
Feltéve, hogy fajsúlyos, egyben a Fidesszel konszenzust kereső Bajnai-kormány áll fel, az ellenzéknek is érdeke lesz, hogy folyamatosan egyezkedjen, többek között a 2010-es költségvetés, a Valutaalappal és az EU-val kötött hitelszerződések ügyében. Ellenkező esetben a várható jövő évi választási győzelmük után rájuk szakadhat az ég, nemzetközileg elszigetelődhetnek.
78 hozzászólás
Lengyel László
2009. április 07., kedd, 13:30
Az elmúlt tíz napot a rémület és a tanácstalanság jellemezte. A kisemberek körében fölrémlett az államcsőd, a bankzárlat, minden kisebb-nagyobb megtakarítás elveszítésének réme. Sokan a bankba futottak, hogy hazavigyék forintjaikat, mások euróra váltottak, és mindenki „hiteles” híreket gyűjtött szomszédaitól, munkatársaitól: mit tegyek, mit tegyünk? Jövő tavaszig kitart az IMF-hitel, addig nem lesz államcsőd.
45 hozzászólás
Lengyel László
2009. március 17., kedd, 03:26
A bankkártyás fizetés előnyeit Ön is nap mint nap élvezheti: pontos, gyors, biztonságos megoldás, és ráadásul kényelmes is, főleg, ha otthonról vásárol a kártyájával. Az online bankkártyás vásárlásnál pár perc alatt felmérheti számos üzlet kínálatát, és azt is, hogy a termék hol kapható a legkedvezőbb áron.
A hét végén a magyar vezetés – a kormányfő és az ellenzék vezére egymástól függetlenül, de egybehangzóan – kelet-európai mentőcsomagot kezdeményezett, és megbukott. A bukás következményeit megtapasztalhatjuk a következő napokban és hetekben. Az elutasítás okaival most kell szembenéznünk.
131 hozzászólás
Lengyel László
2009. március 03., kedd, 07:06
Remény és aggódás együtt jogos 2009 februárjának elején. Obama lendületesen nekifogott a külpolitikai kapcsolatok átértékelésének, miközben belpolitikáját a demokraták protekcionista nyomása veszélyes irányba fordíthatja. Ez Magyarország helyzetét is tovább rontaná. Tőzsdei körökben máris terjed a következő fekete humor: What is the capital of Hungary? - $50.
40 hozzászólás
Lengyel László
2009. február 02., hétfő, 12:49
Az újabb nacionalista hullám taraja már a balti és a balkáni országok partjait mossa. Tüntetés Rigában, Vilniusban és Szófiában, aggodalom a társadalmi robbanástól Romániában. Európa tragédiája, hogy a mintaországok, a „balti tigrisek”, a balkáni feltörekvők, sőt, az euróövezetből Írország és Spanyolország kerültek leginkább veszélybe. A válság kezelése azonban nem pusztán gazdasági/pénzügyi technika, hanem társadalmi/erkölcsi dialógus is.
37 hozzászólás
Lengyel László
2009. január 20., kedd, 12:30
A rendszerváltó országokban a gazdasági válság mélyéből elődüböröghet a nacionalista harmadik hullám. Veszélybe került a középosztályok egzisztenciája. Az eddigi nyertesekből vesztesek lesznek. A modernizálók, az európaiasítás gyorsítását szorgalmazók, az élenjáró szakmákban dolgozók, a svájci frankos hitelre lakást vevők vesztik el állásaikat, megtakarításaikat, kapcsolataikat.
2009. január 02., péntek, 10:53
Gyurcsány Ferenc nem George Brown, a magyar helyzet nem azonos a brittel. Gyurcsány hiteltelen rossz tanuló, Brown nem az. Brown betesz a gazdaságba, élénkíti a fogyasztást, nem törődik a hiánnyal. Gyurcsánynak ki kell vennie, meg kell szorítania, és még lejjebb kell vinnie a hiányt. A brit ellenzék szembemegy a Brown csomaggal. Orbán inkább kivár, nem aggódik: az elvonások, a reálgazdasági válság 2009 tavaszán megsemmisíthetik a maradék kormányzati népszerűséget.
Lengyel László
2008. december 09., kedd, 16:50
Ha az IMF csomag rendben megérkezik, a szigorú feltételeket teljesíteni kell. De ez még nem megoldás a recesszióba süllyedő reálgazdaságra. A megoldatlan nagy rendszerekre. És változatlanul feszítő kérdés: ki lesz a küldöttünk Washingtonban és Brüsszelben, Berlinben és Párizsban, Londonban és Frankfurtban, Pekingben és Moszkvában? Akinek személye hiteles garancia a pénzpiaci szereplők, a politikusok számára. Aki nemcsak érti, hogy mit kérdeznek tőle, de válaszolni is tud. Akinek elhiszik, hogy amit gondol, komolyan gondolja, amit ígér, betartja. Akinek nemcsak a pénzügyi, hanem a még fenyegetőbb reálgazdasági válság megoldására is van elképzelése, programja. És aki e stratégiai döntés mögé társadalmi támogatást is képes állítani.
Lengyel László
2008. november 04., kedd, 12:55
Gyurcsány Ferenc megint még azelőtt akarta az országot megmenteni, hogy tudta volna, miről van szó. A költségvetés és az adótörvények visszavonása helyes, bár elkésett döntés volt. De innen szakmailag, és nem nyilvános bejelentgetésekkel kellett volna tovább haladni. Teljesen feleslegesen nemzeti szintű kerekasztalt hívott össze, ahol se munka, se döntés nem lehetséges. A megjelentek többségének nincs gazdasági kompetenciája – ha szólnak, baj, ha nem szólnak, az is baj.
Lengyel László
2008. október 16., csütörtök, 06:30
Fel van-e készülve Magyarország, hogy rákapcsolódjon a várható új amerikai doktrínákra, igazi kapcsolatok nélkül? Részt tudunk-e venni a közös európai stratégiai építkezésben az európai stratégiai partnerség és a hiteles kormányzás hiányában? Képesek leszünk-e óvatosabb, de folyamatos együttműködést fenntartani Oroszországgal, vagy marad hol a lakájkodás, hol az egércincogású hadüzenet politikája? A bel- és külpolitikailag, illetve gazdaságpolitikailag sodródó Magyarországnak jelenleg nincsenek külső horgonyai, biztos stratégiai partnerei.
16 hozzászólás
Lengyel László
2008. szeptember 30., kedd, 10:56
Fodor Gábor és az SZDSZ elutasította a Gyurcsány-csomagot. Jó érzékkel észrevették, hogy ennek a programnak és bejelentésnek egyetlen mondatát kell komolyan venni: „ha a parlament nem fogadja el, lemondok”. Az MSZP vezetői most vagy Gyurcsány és csomagja mellé állnak, vagy ráveszik Gyurcsányt, mondjon le a miniszterelnökségről, és maradjon pártelnök a következő kongresszusig. Az országnak a a második verzió lenne érdeke: hiteles kormány, hiteles kormányfővel.
88 hozzászólás
Lengyel László
2008. szeptember 01., hétfő, 17:40
A magyar újpolgár áll a budapesti vagy M7-es dugóban. Jövedelmei előre elköltve. A növekedéshez nagyobb teljesítmény kellene, de eddigi szellemi és tőkebefektetései ezt nem alapozták meg. Az individuális előrejutás megnehezült. Közösségi teljesítményre, együttműködésre lenne szükség. Megállapodásokra. De milyen nyelven, milyen intézményes keretek között? Kiben bízhatna, ha magában se bízik? Se előre, se hátra.
88 hozzászólás
Lengyel László
2008. augusztus 05., kedd, 11:15
Az országúti balesetben 76 éves korában elhunyt Bronislaw Geremek azon kevesek közé tartozik, akikkel büszkén él az ember egy időben. Halála megint, újabb évekkel távolítja tőlünk azokat az éveket, amikor egyenes gerinccel, emelt fővel lehetett a hatalom arcába nézni, és igazat, csakis az igazat mondani.
Lengyel László
2008. július 13., vasárnap, 20:20
Orbán nemrég nyilvánosságra került realista kijelentéseit a szükséges kiigazításokról a választók érintett része rossz néven vette. A gyurcsányi szocialisták azonnal bebizonyították, hogy semmit nem gondoltak komolyan a gazdaság helyzetéről, a reformok felelősségéről. Nem tárgyalni kezdtek az ésszerűséget mutató Orbánnal, hanem átléptek az ellenzéki szerepbe Orbánnal szemben. Leleplezték „népnyúzó bitangságait” – bemutatták a szokásos negatív kampányt. Mindenki világosan láthatja, hogy mi vár ránk: ha bárki ésszerűen kezdene gondolkodni és tenni – azt ellenfele legyilkolja.
58 hozzászólás
Lengyel László
2008. június 30., hétfő, 06:28
A halál kilovagolt Magyarországról – ez a címe Lengyel László újabb tanulmányait tartalmazó kötetnek. Lengyel szeretné, hogy a „halál lovagoljon ki Magyarországról”, hogy végre nőjön föl a magyar társadalom, s ebben ne akadályozza, hanem segítse a politikai osztály. Azt akarja, hogy száz elvesztegetett év után számoljuk föl a Nemzeti Magyarország és a Polgári Magyarország öngyilkos kettősségét. Hankiss Elemér írása.
2008. június 12., csütörtök, 08:50
Orbánra eddig a múlt és a hatalomnélküliség embereként néztek, ma övé a jövő és a hatalom. Most azon kell dolgoznia, hogy a túlzott várakozások el ne üssék ettől. A kisebbségi kormány és Gyurcsány Ferenc átengedte a kezdeményezést a többieknek. Érdemi kormányzásra nincs lehetőség. Ezért ismét a negatív kampánnyal kísérleteznek. Fodor Gábor kihasználja, hogy vele tárgyal a Fidesz az előrehozott választások feltételeiről.
71 hozzászólás
Lengyel László
2008. június 09., hétfő, 13:59
A miniszterelnök-pártelnök a pártvezetés egy erős csoportjával összefogva, váratlanul csapást mért a párt fontos stratégiai pontjára. Könnyen lehet, hogy ezzel a támadással nemcsak az 1989 óta létező pártszervezetet rombolja le, hanem az újjáépítés lehetőségét is elveszi. Egyik percről a másikra eltávolította Baja Ferencet a Táncsics Alapítvány éléről és Puch Lászlót a pártpénztárnoki funkcióból. Ezzel megütötte Baja lázadozó platformját éppúgy, mint a vitázó Veres János pénzügyminisztert. Szekeres Imre ki van zárva a közvetlen beavatkozás lehetőségéből. Juhász Ferenc és Lamperth Mónika képtelenek lesznek a széthulló párt összetartására. Ideje, hogy Gyurcsány Ferenc Szocialista Polgári Szövetséget alapítson.
63 hozzászólás
Lengyel László
2008. április 29., kedd, 06:26
Illúziókban és álmokban gazdag országunkban megint eljött a szembenézés ideje – Lengyel László új könyvében régi és új kérdésekre keres válaszokat.
Lengyel László
2008. április 22., kedd, 14:53