Lengyel László: A hatalmi mindentudás bumerángja

Önmagában a többségi kormányzásra megsértődni, azt antidemokratikusnak minősíteni értelmetlen dolog. A Gyurcsány-kormány 2006 ősze után elveszítette a közvélemény bizalmát, amit a Bajnai-kormány sem szerzett vissza, de kormányoztak egy korábbi felhatalmazás alapján. A népek ordíthattak az utcán, az ellenzék kivonulhatott a parlamentből, követelhettek előrehozott választásokat – a 2006 tavaszi választási legitimáció érvényes volt 2010 tavaszáig.

Így van ez most is. Az Orbán-kormány legitim ma, amikor népszerű, és legitim lesz akkor is, ha elveszíti népszerűségét.

A hatalmon lévők legfőbb hivatkozási pontja a hatalom többségi legitimációja. Többen vagyunk, kétharmad annyian vagyunk, tesszük, amit akarunk. A ciklusban meglévő többségre mindig hivatkozik a fennálló hatalom, akkor is, ha a közvéleményben megmaradt a többsége, de akkor is, ha régen elveszítette.

Az Orbán-kormány Fotó: Horváth Szabolcs

Ám a választók a többséget nem ciklusban, hanem rövidebb időtávon mérik. És a választói érzelmeknek megfelelően a politikusok is alkalmazkodnak: a politikai szereplők azon igyekeznek, hogy tartósítsák a többséget, fenntartsák a többség népszerűségét. A közvéleménykutatási adatok meghatározóakká váltak. A politikai kampány néhány hónaposból kiterjedt az egész ciklusra.

A kormányoldal sajátos módon, még kétharmad birtokában is folyamatosan kampányol, küzd népszerűségéért, miközben igazán nincs is ellenfele. Mintha érezné, hogy egyetlen ellenfele: önmaga. A társadalom valamennyi, egymással ellentétes érdekű és értékrendű csoportjából összeálló többség – demokratikus feltételek és korlátozott anyagi körülmények között – szinte összetarthatatlan. Lássuk, mit lehet tenni az összetartására, és mi szól ellene.

Megtartjuk a többségnek tett ígéreteinket. Az ígéretek és az anyagi feltételek összeegyeztethetetlenek. Ha megtartja, akkor átmenetileg megmarad a népszerűsége, de előbb vagy utóbb a gazdaság ígéreteinek megszegésére kényszeríti, és ezzel elvész a támogatottsága. (Horn nyolc hónapig húzta az időt, hogy ne kelljen senkit megsértenie, Medgyessy egy évig osztott. Az előbbi rossz gazdasági helyzetet örökölt, és a mulasztás azonnali válsághoz vezetett, az utóbbi a jövőt élte fel. Az Orbán-kormány a szemünk láttára húzza az időt, éli fel a Bajnai-kormány visszaszerezte bizalmi tőkét és a jövőt.) Ha nem tartja meg ígéreteit, hanem kormányoz – „a választási kampány költemény, a kormányzás próza” –, akkor átmenetileg veszít a bizalomból, de visszanyerheti a ciklus végére. Bizony, kockázatot kell vállalni: el kell veszítenünk a többséget, magunkat, hogy újra nyerhessünk.

A többség jó, a kisebbség gonosz, a többségnek jár – valódi és szimbolikus – tőke, a kisebbségtől el lehet, sőt, el is kell venni. Minden többség szeret elégtételt venni a kisebbségen – legyen az idegen, más vallású, fajú, ideológiájú –, és különösen elégedett, ha a kisebbség jövedelmeiből, vagyonából megoldhatja a maga problémáit. A huszadik század története a gyűlölt kisebbségek kirablásának, kisajátításának, jövedelmi megcsapolásának története. A vagyondézsma, az államosítás még fokozza a többség együvé tartozásának érzését: tőlünk nem, tőlük igen.

A többség gondja akkor kezdődik, amikor a kisebbség tevékenységének elmaradása – nem ruház be, nem fogyaszt, nem működik – kihat a többség boldogulására. Többségnek lenni jó, de kellene, aki foglalkoztasson, aki fejlesszen, aki bekapcsoljon a világ vérkeringésébe. A többség kormánya, állama viszont éppen annyit vesz el, hogy ne legyen magánbefektető, és ugyanakkor az elvett jövedelemből nem telik állami közberuházásra. Az elvétel nem működő mechanizmus.

A köztulajdon előbbre való a magántulajdonnál. A többség felhatalmazása a kormányzásra a köz felhatalmazása a magánnal szemben. Egyéni és társas magántulajdon, hazai és külföldi tőketulajdon másodlagos az állami akarathoz és tulajdonhoz képest. Az állami akarat a magánt közzé teheti, ami ellen nincs alkotmányos jogorvoslat. Bármely vagyon a köz javára kisajátítható, s minden magántulajdonosnak tisztában kell lennie azzal, hogy a magán önző, egyedi különérdeken alapul, ellentétben az államival, amely közösségi, a többség felhatalmazásán, nemzeti érdeken nyugszik. A társadalom tagjainak rövid-, közép- és hosszú távú boldogulását mindenekelőtt a közösségi tulajdon és szolgáltatás biztosítja, legyen az energia, közmű vagy nyugdíj.

A többség ezt talán boldogan veszi tudomásul, amíg nem az ő tulajdonáról, a neki szóló szolgáltatásról van szó. Bizonyosan van a mai többségben egy jelentős csoport, amely hisz a köztulajdon magasabbrendűségében, és örömmel várja az államosításokat. De ugyanezen „polgári” többségben jelentős számban kell lenniük magántulajdonosoknak, akik nyugdíjuk kölcsönvételét, az államosításokat személyes szférájukba történő behatolásnak tartják.

A többség, a nép joga az egyetlen jog, s mivel a jogállam nem népítéleteken alapul, és magában foglalja a kisebbség jogait, ezért a jogállamnak el kell tűnnie. Tölgyessy sommás mondata szerint: „Fidesz és jogállam összeférhetetlenek”. Tételezzük fel, hogy a többség „istenítéleteket”, „népítéleteket” kíván, és a kormány a népet képviseli. Tekintsünk el attól, hogy Európában élünk, s nézzük a dolgot magát. A népítéletek alkalmazása erotikus örömöt okozhat mindaddig, amíg a gyűlölt kisebbségieket kötik ló farkához. Ám a népítélet ma egy fontos többségi csoport ellen irányul.

Nem kétséges, hogy a jövendő köztisztviselők és a mai igazságszolgáltatók többsége lelkes kormánypárti. Csakhogy a kormány éppen most fosztja meg minden jogától a központi és helyi köztisztviselőket, és taszítja mélybe a jogállammal együtt a jogszolgáltatókat. Természetesen alkotmánybírák és bírák, ügyészek és főhivatalnokok, jogászprofesszorok és -hallgatók lelkesülhetnek a heti alkotmánymódosításért, saját maguk kutyamosóvá alázásáért, a jogi tankönyvek szemétre hajigálásáért, de ennek a többségi – rendet és tekintélyt remélő – körnek most egyedüli kapaszkodója a civil kurázsi.

Kedves többség, még egy szót se írtam le a 2011-es és 2012-es költségvetésekről, amelyekben a többség többségének aligha teljesülnek álmai és reményei. Magam, akinek valahogy mindig sikerült kisebbségben lennem Kádárral, Antallal, Hornnal, Orbánnal, Medgyessyvel és Gyurcsánnyal szemben, nem kergettem álmokat. Hozzá vagyok szokva a kisebbségi léthez. De tudom, hogy milyen érzés, ha nagy tömegek érzik a szabadság leheletét, az együttlevés melegét – majd egyenként elvesztik. „Az emberek örülnek, ha megszabadulnak egy ellenféltől, sőt, őrzőjüktől, és a nyáj nem gondolja meg, hogy ha hiányzik az eb, ki van szolgáltatva a farkasoknak” – írja Goethe.

Most kellene a békés párbeszéd. Erőszak és rombolás helyett nyugodt, szakértő munka. Hatalmi mindentudás helyett sokak sokféle tudása. Saját rossz természetünk legyőzése. A világ kizárása helyett annak befogadása.