szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hiba volt, hogy a népszavazás napján - 2004. december 5-én - szórakoztató műsort sugárzott a Magyar Televízió egyes csatornája - áll az MTV sajtóközleményében.

A közszolgálatiság megkövetelte volna, hogy már a szavazatok feldolgozásának kezdetétől önálló választási műsorban követhessék nyomon a nézők az eredmények alakulását - közölte a Magyar televízió vezetése. Az eredeti cél az volt, hogy a hagyományosan nagy nézettségű „Szuperbuli” közönsége maradjon az m1-en mindaddig, amíg véglegesnek tekinthető adatok érkeznek a választási központból - magyarázza a közlemény.

"Tévedtünk, tehát megkövetjük mindazokat, akik 21 óra 45 percig várták az MTV-től a választási műsor megkezdését. Mentségünkre szolgál, hogy a tudható eredményekről mindezek ellenére folyamatosan tájékoztattuk a nézőket, hiszen alig fél órával az urnák lezárása után a Híradóban kétszer is beszámoltunk a népszavazásról és ugyancsak friss információkkal jelentkezett a szórakoztató műsor szünetében - a Duna Palotából - az MTV stábja." - írja a köztelevízió közleménye.

A sajtóanyag szerint az Országos Választási Iroda munkatársai is azt jelezték – szóban és írásban egyaránt -, hogy értékelhető választási eredmények, erre az időpontra állnak majd rendelkezésre. "Hajós András megjelenése a választási műsorban - szintén rossz döntés volt. A műsor vezetője már elnézést kért mindazoktól, akik nem találták helyénvalónak Hajós szerepeltetését a népszavazás napján." - utal a szöveg arra, hogy a Friderikusz Sándor vezette A szólás szabadsága című műsor keretein belül lebonyolított, a népszavazással egyébként részletesen foglalkozó műsorban Hajós egy komikus figurát jelenített meg.

Az MTV vezetése befejezte a vizsgálatot az ügyben, és az érintetteket írásbeli figyelmeztetésben részesítette. A Magyar Televízió elnöke nyomatékosan felhívta a menedzsment és minden érintett műsorkészítő figyelmét, hogy a jövőben gondosabban egyeztessenek és messzemenően tartsák szem előtt - és tiszteletben - a közszolgálatiság követelményeit, éppúgy mint a nézői szokásokat és elvárásokat - írja az MTV közleménye.

Karrier

Intendánsi rendszer lesz az MTV-n

Intendánsi rendszer bevezetését tervezi a Magyar Televízió (MTV) csatornáin Rudi Zoltán, a közszolgálati média intézmény elnöke.

hvg.hu Média

Rudi vizsgálódik a népszavazási műsorral kapcsolatban

Az MTV elnöke, Rudi Zoltán vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy sérült-e a nézők tájékozódáshoz való joga, illetve, megfelelő időben és megfelelő módon kaptak-e információt a köztévé nézői a népszavazás eredményéről – közölte a köztelevízió kedden.

Alig van teteje és szélvédője ennek a patinás Porsche ritkaságnak

Alig van teteje és szélvédője ennek a patinás Porsche ritkaságnak

Visszatér az ATV-hez a saját műsorát lekéső híradós, Tóth Géza

Visszatér az ATV-hez a saját műsorát lekéső híradós, Tóth Géza

Otthon nyomtatott vonalkódokkal felcímkézett palackokat akart visszaváltani egy borsodi férfi

Otthon nyomtatott vonalkódokkal felcímkézett palackokat akart visszaváltani egy borsodi férfi

Ha Androidja van, olyat kap, amit imádni fog: két mozdulattal szabadulhat meg az idegesítő üzenetektől

Ha Androidja van, olyat kap, amit imádni fog: két mozdulattal szabadulhat meg az idegesítő üzenetektől